Search

Az egyetemi közösségi szerepvállalás lényege, hogy egyetemek, illetve egyetemi szereplők más, egyetemen kívüli aktorokkal működnek együtt oly módon, hogy az, ha különbözőképpen is, de mindegyik félnek kölcsönösen hasznos. E külső együttműködő aktorok jellemzően a leginkább kirekesztett, erőforrás-hiányos társadalmi csoportok és az e csoportok érdekeit képviselő civil szervezetek, az együttműködés célja pedig a társadalmi kirekesztés és igazságtalanság elleni küzdelem, illetve a környezeti (fenntarthatósági) kezdeményezések erősítése. E megközelítés szembeötlő párhuzamokat mutat a társadalmi innováció koncepciójával: utóbbi is alulról szerveződő, gyakran civil szervezetek bevonásával megvalósuló újításokat, közösségi szükségletekre irányuló válaszreakciókat, valamint a társadalom megújítását, átalakítását eredményező folyamatokat takar. Tanulmányunkban e két koncepció kapcsolatát elemezzük. Kutatási kérdésünk: mi lehet az egyetemi közösségi szerepvállalás szerepe a társadalmi innovációk létrehozásában, magyarországi környezetben? A téma elméleti áttekintése után kutatási kérdésünk megválaszolásának empirikus hátteréül négy olyan hazai kezdeményezés szolgál, ahol egyetemek, illetve egyetemi egységek tettek különböző módokon lépéseket az egyetemi közösségi szerepvállalás intézményesítésének irányába. Az eseteket a transzformatív társadalmi innováció „TRANSIT” modelljének segítségével dolgozzuk fel, illetve a társadalmi innovációk térbelisége kapcsán a közelség szerepére is kitérünk. Következtetésünk, hogy az egyetemi közösségi szerepvállalás sokszínű gyakorlata számos módon járul hozzá a társadalmi innovációk létrejöttéhez és/vagy megerősítéséhez, és e kapcsolatot a közelség komplex módon befolyásolja. A hazai akadémiai környezet pedig amellett, hogy lehetőséget teremt a társadalmi innovációkat támogató együttműködésre, számos elemében korlátozó feltételeket is támaszt.

University community engagement (UCE) is the cooperation between academic actors and marginalized, resource-poor community stakeholders in ways that are mutually beneficial to both parties. The goal of such partnerships is to tackle social exclusion and injustice and to foster environmental sustainability. Such an approach shows remarkable similarities with social innovation (SI), which also denotes bottom-up processes, with CSO involvement aimed at responding to community needs. The present paper aims to analyse the relationship between these two concepts: the role UCE can play in transformative SI (TSI). We approach this topic by the empirical analysis of four initiatives in Hungary, in which universities or their specific units institutionalized UCE as a result of bottom-up processes. To reflect on these cases, we utilize the ‘TRANSIT model’ of SI, which is a relational framework developed to understand how SI processes contribute to transformative change. Our conclusion is that although the diverse practices of UCE contribute to emergence and diffusion of SI in multiple ways, a number of structural and contextual limitations can be identified with regard to UCE’s contributions to TSI. Despite the recognition of these limitations, promoting the expansion of UCE may still play a role in the fostering of TSI processes. [ABSTRACT FROM AUTHOR]

Stigmatisation of Roma people has long received attention in the academic literature but the internalisation of stigma among segregated urban Roma has been little researched. By adopting a theoretical perspective on collective identity and (urban Roma) racial stigmatisation, this paper aims to 1) understand the broader nature of urban Roma stigmatisation maintained by the non-Roma people and among the Roma, and 2) better position the internalisation of stigma and the burden of Roma stigmatisation. The paper uses Participatory Action Research (PAR) as a research methodology, taking a disadvantaged neighbourhood of the city of Szeged, Hungary as a case study. The findings suggest that stigmatisation against urban Roma is a process which has deeply rooted historical backgrounds, and current efforts which strive for desegregation and integration of urban Roma will be difficult to implement , as stigmatisation remains in the collective mentality. The importance of this study rests on bringing all major dimensions of stigma together, highlighting what policymakers should consider when addressing them in the longer term. We argue that the existing urban policies towards the Roma people need to be readdressed, with clear power given to the voices of the Roma, particularly from institutions which aim to protect them.

A mélyszegény, stigmatizált, szegregált roma közösségek életében a megkötő társadalmi tőke egyrészt a társadalmi mobilitás gátja, másrészt alapvető fontosságú az érintettek jól-léte szempontjából. Keveset tudunk azonban arról, hogy mi a szerepe a társadalmi tőkének a társadalmilag heterogén lakóközösségek létrehozására irányuló deszegregációs folyamatok vonatkozásában, például a hazai roma szegregátumok esetében. Tanulmányunkban e kérdésre keressük a választ, egy deszegregációs folyamat által érintett hazai szegregátum esetének vizsgálatán keresztül, egy részvételi akciókutatási (RAK) folyamatra alapozva, kvalitatív kutatási módszereket alkalmazva. Következtetésünk, hogy a társadalmi tőkének kulcsszerepe van mind a deszegregációs folyamat eredményeképpen létrejövő lakóközösségek heterogenitása, mind az érintettek jól-létének alakulása kapcsán. Sem a heterogén lakóközösségek létrejötte, sem a megnövekedett jól-lét nem automatikus következmény, e célok megvalósulását alapvetően befolyásolják az érintett szegregált közösségek társadalmi tőkéjének jellemzői.

This study aimed to investigate the process of a top-down motivational approach in university-community engagement (UCE). We conducted a qualitative single case study in Indonesia using direct observations and semistructured interviews with 16 informants in three categories of actors: university, local community, and intermediary. Our main finding is that all actors are motivated by a top-down motivational approach. The university provides service to the community to fulfill its obligation to the government, and the local community is obligated to follow the village chief's directive to participate in community service. As an intermediary between the university and the community, the village chief supports community service because participation will make the chief (and community) eligible to receive grant funds from the central government. These empirical findings provide a new understanding of how UCE works in a country that employs top-down government to implement its regulation at the grassroots level. [ABSTRACT FROM AUTHOR]

A lakóhelyi szegregáció és térben koncentrált mélyszegénység komoly probléma a hazai városok számára. A tapasztalatok szerint mindkét jelenség halmozottan érinti az etnikai csoportokat – hazánkban a romákat. Kutatásunkkal arra a kérdésre keressük a választ, hogy hazai városi környezetben a szegregált lét az érintettek számára milyen erőforrásokat hordoz, és miben korlátozza őket. Külön figyelmet szentelünk ezen erőforrások és korlátozó tényezők térbeliségének. Egy hazai város szegregátumaiban készült, kvalitatív primer adatfelvételen alapuló eredményeink rámutatnak arra, hogy a városi szegregátumok és környékük egyszerre hordozhatnak kulcsfontosságú erőforrásokat az ott élők számára és lehetetlenítik el a mélyszegénységből való kitörést. A kapcsolatok és erőforrások térbeli koncentrálódása következtében a meggondolatlan, területi dekoncentrációt (deszegregációt) előtérbe helyező antiszegregációs beavatkozások könnyen ronthatnak az érintettek helyzetén, és önmagukban semmi esetre sem adnak választ arra a komplex problémahalmazra, amivel az érintetteknek meg kell küzdeniük. Mivel az egyes szegregátumok is sokban különbözhetnek egymástól és a szegregátumok lakossága messze nem homogén, nem takarítható meg egyetlen antiszegregációs beavatkozás esetében sem a megfelelő feltárási-konzultációs folyamat, a külső és belső kapcsolathálók feltérképezése, a személyre vagy családra szabott megoldások kidolgozása.

A legtöbb szerző egységesen a helyi gazdaságfejlesztés céljaként a helyben élők helyzetének javítását jelöli meg. Ugyanakkor nem tisztázzák sem azt, hogy mit értenek a helyben élők jólétén, sem pedig azt, hogy a javasolt beavatkozások hogyan hatnak arra. Tanulmányunkban a helyi gazdaságfejlesztés jólétértelmezését fejtjük ki az egyik legnagyobb hatású kortárs közgazdaságtani/filozófiai gondolatrendszer, a képességszemlélet alapján. Azt vizsgáljuk, hogy a jólét fogalmával kapcsolatos különböző előfeltevések hogyan befolyásolják a helyi gazdaságfejlesztés célját, fókuszát és munkamódszerét. Tanulmányunkban megmutatjuk, hogy a képességszemléletre alapozott helyi gazdaságfejlesztés jelentősen különbözik az általunk eszközorientáltnak nevezett modelltől. Szemben az értéksemlegesnek és objektívnak gondolt szokásos fejlesztési megközelítésekkel, a képességszemlélet-alapú helyi gazdaságfejlesztés emberi értékeket középpontba állító, nyíltan értékvezérelt, közösségközpontú megközelítést kínál. Amellett érvelünk, hogy a képességszemlélet melletti elköteleződés nagyban segítheti a helyi fejlesztésekkel kapcsolatos kudarcok megértését és hozzájárulhat ahhoz, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek az eszközorientált modellben felismerhetetlenek. Rámutatunk arra is, hogy az érintettek aktív részvétele (a problémafeltárástól kezdve egészen a megoldások megtalálásáig és végrehajtásáig) a fejlesztés eredményétől függetlenül is értékes tevékenység, amely elősegítheti a helyi gazdaságfejlesztés sikerét.

Nemzetközi felmérések, valamint hazai kutatások egyaránt rámutatnak arra, hogy az európai és a hazai cigány lakosság zöme a társadalom leghátrányosabb helyzetű csoportjai közé tartozik. A cigányság esetében a társadalmi hátrányok és a térbeli szegregáció sok esetben összekapcsolódnak. Tanulmányunk középpontjában a fenti problémához kapcsolódó szegedi esettanulmány áll. 2011 eleje óta részvételi akciókutatási folyamat keretében együttműködünk helyi roma vezetőkkel és helyi szegregátumokban élő családokkal. Együttműködésünk célja kettős: kutatóként egyrészt érvényes tudást szeretnénk létrehozni a cigányság (helyi szintű) társadalmi integrációjáról, másrészt e tudást a gyakorlatban is tesztelve szeretnénk közösen hozzájárulni az integrációhoz. Az elmúlt bő három év során számos kutatási eredménnyel, tapasztalattal gazdagodtunk a helyi társadalmi kirekesztéssel és integrációval, annak területi-térbeli vetületeivel, valamint a helyi politikai döntések és a társadalomtudomány viszonyával kapcsolatban. Tanulmányunkban néhány, a témát érintő általános kutatás-módszertani és -etikai kérdés mellett kitérünk arra, hogyan függ össze a térbeli szegregáció a társadalmi hátrányokkal, hogyan befolyásolják azt a helyi politikai folyamatok, valamint írunk a társadalomkutatással szembeni követelményekről, amennyiben az a részvételi akciókutatás megközelítése mentén a társadalmi integráció kérdésével foglalkozik. Következtetésünk, hogy a részvételi akciókutatás megközelítése a társadalomkutatást új kihívások elé állítja, és a társadalmi integrációval foglalkozó részvételi akciókutatás könnyen azt eredményezheti, hogy a kutató „objektív”, „kívülálló”, „független” szakértőből helyi politikai szereplővé válik. Ez azonban nem a szakértői-kutatói szerep megváltozását, pusztán a kutatói szerep mögött szükségszerűen megjelenő érdek- és értéktartalom nyílttá tételét jelenti.

Számos európai uniós és nemzeti dokumentum középponyában célként a versenyképesség, és ezzel párhuzamosan – illetve inkább a tartós versenyképesség növelésének meg nem kerülhető kereteként – a fenntarthatóság áll. A közvélemény és a környezeti problémakörrel foglalkozó kutatók körében napjainkra egyaránt tudatosult, hogy a versenyképesség oly módon történő növelése, amely a természeti tőke túlzott mértékű felhasználása által valósul meg, kontraproduktív lehet – azaz beszűkíti a jövőbeni társadalmi-gazdasági választási lehetőségeket. Ezen álláspont főleg a klímaváltozással vagy a biodiverzitás csökkenésével kapcsolatos közéleti, politikai és tudományos vitákban igen gyakran felmerül. Tanulmányunkban a természet-gazdaság viszony és területi aspektusainak szakirodalmi elemzése alapján rávilágítunk a természeti tőke és a regionális versenyképesség kapcsolatának legfontosabb alapvonásaira. Először megvizsgáljuk az ökológiai rendszerek és a gazdasági rendszer összefüggéseivel kapcsolatos specifikus tudományos eredményeket, amelyek kapcsolódhatnak a versenyképesség problémaköréhez. Ezt követően elemezzük, hogy e szakirodalmi eredmények milyen mértékben „épültek be" egyes olyan közgazdaságtani irányzatokba (neoklasszikus közgazdaságtan, fejlődés-gazdaságtan, új intézményi közgazdaságtan, evolucionista közgazdaságtan és a verseny új közgazdaságtana), amelyek mind a regionális versenyképességgel, mind pedig a természet gazdasági folyamatban betöltött szerepével kapcsolatosan lényeges mondanivalóval rendelkeznek. Bár a vizsgált irányzatok számos szempontból releváns szempontokat vetnek fel a természeti tőke, illetve regionális versenyképesség vonatkozásában, mégis a két gondolatkör viszonyának tárgyalása jellemzően meglehetősen elnagyolt és alapvetően igen elhanyagolt.

This article reflects on a participatory action research process in partnership with segregated Roma communities in Hungary. It will focus on the "non-positivist good theory"-building capacity of participatory action research in situations where social distance between participants is high and where action-oriented cooperation involves numerous actors, continuously extends to new stakeholders and areas, and aims to contribute to long-term and general social goals. Special attention will be paid to the effects of three phenomena: extreme poverty, extreme egalitarianism, and community hierarchy. We show that as cooperation shifts from discussions to actions and theories-in-use start dominating the process, PAR might become a complex and fuzzy process, characterized by numerous pragmatic and ethical challenges and contradictions. Thus, in a setting described above, it is a rather challenging task for PAR to create a "non-positivist good theory": one which enables and empowers community members to make pragmatic and sustainable changes in their lives. [ABSTRACT FROM AUTHOR]

Recent research in segregated areas has shown that Romani people are marginalised in Central Eastern Europe and that desegregation has become an important part of the agenda in local development policy‐making. This paper aims to push forward this issue and to better understand how Roma living in segregated urban areas relate to the places and communities in which they live. The research therefore links the particular field of Romani Studies to wider developments in the social sciences, and especially to global debates on insecure/informal housing and (neo‐)ghettoisation, by ascertaining how Roma people's personal attachment to place functions as a basis for their everyday activities in the ghetto and surrounding area(s). The analysis is based on a participatory action research (PAR) process carried out in Szeged, Hungary, with local scholar–activists, Roma representatives and Roma families living in local segregated spaces. The findings suggest that the world of Roma in segregated neighbourhoods is characterised by a strong feeling of place attachment fundamentally shaped by social relations and the features of those neighbourhoods, but certain centripetal forces alienate inhabitants from these spaces. This is important because existing place attachment to segregated Roma communities as a living environment is a contradictory situation for the affected Roma, which is characterised by "dual bonds": traditional relationships based on strong bonding capital and reciprocity still exist and represent significant material and emotional support for families and the places they inhabit, while at the same time communities are becoming more fragmented, with the most marginalised often being excluded from this "net of space protection." [ABSTRACT FROM AUTHOR]

Even more emphasis is set on social capital in understanding, analyzing and planning poverty alleviation measures and policies. However, our understanding of the role of social capital in alleviating extreme poverty, enhancing social mobility and fighting spatial segregation, is still inadequate. Within the present study, we aim to examine and understand (1) the mechanisms that relate to social capital in the case of the segregated urban underclass and (2) the potential interventions for poverty alleviation concerning social capital. In order to examine the dynamics of poverty alleviation measures related to social capital, special attention is paid to the experiences of a cooperative network aimed at creating artificial bridging capital through the introduction of interpersonal relations locally between the middle class and underclass, the patronage network, which was initiated within a broader participatory action research (PAR) process. Our results show that bonding ties and related specific norms as tools for everyday survival easily overwrite system integration efforts for poverty alleviation and social mobility with long-term and uncertain benefits for the segregated urban underclass. In order to overcome this failure, social institutions should place more emphasis on developing meaningful interpersonal relations with the underclass since these might be able to provide personalized help, facilitation and approximation of perspectives--all being vital for poverty alleviation and social mobility. [ABSTRACT FROM AUTHOR]

The shift from the linear to the innovation system-based approach has resulted in the emergence of differentiated regional innovation policy. However, certain common presumptions bind these location-specific policies together. The set of information that is used to design these policies and the set of information excluded are fairly similar. The theoretical sections of this paper provide a critical review on the informational basis of regional innovation policy by contrasting the interpretations of the welfare effects of technological change in the utilitarian tradition and in Sen's capability approach. The empirical sections analyse the correspondence of the innovation capacity and welfare (well-being) situation in a Hungarian micro-regional data set. We conclude that the conventional informational basis of innovation policy is too narrow from a welfare perspective. Not only should the differences in the innovation systems, but also the peculiarities of the region's welfare situation be considered during the design of innovation policy. [ABSTRACT FROM AUTHOR]