Search

Absztrakt: Az 1-es típusú diabetes mortalitása, bár csökkenő tendenciát mutatva, jelentősen meghaladja a standard mortalitást. Ez egyúttal a diabetesszel megélt életévek rövidülésével jár együtt. Az esetismertetés tárgya egy 86 éves diabetestartammal a 91. életévét megélő nőbeteg, akit több mint 55 éven keresztül egyetlen orvos – a szerző – kezelt/gondozott. Az 1932-ben, ötéves korában fellépett diabetest először naponta háromszor adagolt gyors hatású inzulinnal, majd 1940-től kezdve naponta egyszer alkalmazott gyors hatású és cink-protamin inzulinnal, később sertés, majd humán kristályos cinkinzulinnal, majd az utolsó 16 évben gyors hatású NPH-inzulin keverékével kezelték. Ennek oka az volt, hogy a beteg rögeszmésen ragaszkodott a napi egyszeri inzulinadáshoz, és hogy esetében mindegyik inzulin hatástartama 24 órásnak bizonyult. Az évtizedeken át folyamatosan túladagolt egyszeri inzulinadás következménye a szinte naponta, főként az éjjeli órákban fellépő hypoglykaemia lett, következményes nagyfokú vércukor-ingadozásokkal. Az 1930-as évek közepétől a hatvanas évekig polarimetriás, majd száraz kémiás módszerrel vizeletcukor-önellenőrzést végzett a nyolcvanas évek elejéig, majd áttért a vércukor-önellenőrzésre. Az ötvenes években két sikertelen terhessége volt, 2010–11-ben egymás után jobb, majd bal oldali combnyaktörést szenvedett, majd mindkét szemén megműtötték a cataractáját. Az utolsó 25 évben HbA1c-szintje 7% körül mozgott. Sem retinopathia, sem nephropathia nem fejlődött ki nála, csupán súlyos neuropathia okozott panaszokat az utolsó években. Emellett időskori száraz maculadegeneratiója miatt látása folyamatosan romlott. Elnyerte a ’Joslin 75’ medált is. Élete utolsó két hónapjában engedte, hogy degludek + glulizin inzulinnal intenzíven kezeljék. Halálát myocardialis infarctus okozta. Bár a vércukor-ingadozások minimalizálása és a tartósan jó anyagcsere-vezetés jelentősen javítja a diabetesesek életkilátásait, esetünkben jó fél évszázadon keresztül egyik sem állt fenn. Ezért az extrém hosszú diabetestartamra nem találtunk magyarázatot. Orv Hetil. 2020; 161(5): 193–197.

Mortality in type 1 diabetes, although showing a declining trend, is significantly higher than standard mortality. The case study focuses on a woman who lived for 91 years; she was insulin-dependent for 86 years and has been treated by a single physician - the author - for over 55 years. She was diagnosed with diabetes in 1932 at the age of five. Her diabetes was first treated with rapid-acting insulin three times daily, then from 1940 with rapid-acting and protamine zinc insulin once daily, while later on pork, then human crystalline zinc insulin was used, followed by a mixture of rapid-acting and NPH insulin for the last 16 years. The reason behind the above treatment regimen was that the patient obsessively insisted on a once daily insulin dose and the duration was shown to be 24 hours for each insulin. The continuous overdose of a single insulin for decades has resulted in hypoglycemic episodes almost daily, with consequent high fluctuations in blood glucose levels. She performed urine glucose tests using a polarimeter from the mid-1930s to the sixties, then used test strips until the early eighties, and later switched to blood glucose self-testing. Her HbAAbsztrakt: Az 1-es típusú diabetes mortalitása, bár csökkenő tendenciát mutatva, jelentősen meghaladja a standard mortalitást. Ez egyúttal a diabetesszel megélt életévek rövidülésével jár együtt. Az esetismertetés tárgya egy 86 éves diabetestartammal a 91. életévét megélő nőbeteg, akit több mint 55 éven keresztül egyetlen orvos – a szerző – kezelt/gondozott. Az 1932-ben, ötéves korában fellépett diabetest először naponta háromszor adagolt gyors hatású inzulinnal, majd 1940-től kezdve naponta egyszer alkalmazott gyors hatású és cink-protamin inzulinnal, később sertés, majd humán kristályos cinkinzulinnal, majd az utolsó 16 évben gyors hatású NPH-inzulin keverékével kezelték. Ennek oka az volt, hogy a beteg rögeszmésen ragaszkodott a napi egyszeri inzulinadáshoz, és hogy esetében mindegyik inzulin hatástartama 24 órásnak bizonyult. Az évtizedeken át folyamatosan túladagolt egyszeri inzulinadás következménye a szinte naponta, főként az éjjeli órákban fellépő hypoglykaemia lett, következményes nagyfokú vércukor-ingadozásokkal. Az 1930-as évek közepétől a hatvanas évekig polarimetriás, majd száraz kémiás módszerrel vizeletcukor-önellenőrzést végzett a nyolcvanas évek elejéig, majd áttért a vércukor-önellenőrzésre. Az ötvenes években két sikertelen terhessége volt, 2010–11-ben egymás után jobb, majd bal oldali combnyaktörést szenvedett, majd mindkét szemén megműtötték a cataractáját. Az utolsó 25 évben HbA

A kardiometabolikus kockázati tényezők csökkentésével visszaszoríthatók a cardiovascularis események. A kardiometabolikus kockázati tényezők befolyásolásának eredményességéről 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedő felnőtt cukorbetegek körében csak kevés adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: Diabetes-szakrendelésen ellenőrzés céljából megjelenő, 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedő felnőtt (életkor ≥ 18 év) cukorbetegek körében adatokat gyűjtöttünk a kardiometabolikus kockázati tényezők előfordulásáról és kezelésük eredményességéről. Módszerek: Fél év alatt az ország 11 diabetescentrumában egymást követően megjelent 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők (n = 533; 256 férfi, 277 nő; életkor 35,6 ± 11,6 év; diabetestartam 18,0 ± 11,1 év; x ± SD) ellenőrzésekor, az előzményi adatok felvételén túl, antropometriai és laboratóriumi adatokat regisztráltunk. A kardiometabolikus kockázati tényezők kezelési célértékeként a III. Magyar Cardiovascularis Konszenzuskonferencia ajánlásában szereplő adatokat tekintettük mérvadónak. Eredmények: A testtömegindex célértékét (< 25 kg/m 2 ) a betegek 55,3%-a (férfi: 45,7%, nő: 64,3%) érte el. A haskörfogat nők körében megkívánt értékét (< 80 cm) a betegek 50,5%-a, a férfiak esetében mérvadó értéket (< 94 cm) 63,7% érte el. A HbA 1c értéke a betegek 8,4%-ában volt 6,5% alatt (20,5%-ban 7,0% alatt). Lipidcsökkentő kezelésben részesült 130 beteg (24,4%), e csoportban a betegek 53,1%-a érte el a triglicerid, 71,5% a HDL-koleszterin és 27,8% az LDL-koleszterin kezelési célértékét. A lipidek szintjére vonatkozó célérték együttes elérése a betegek 17,7%-ában volt sikeres. Hypertonia miatt kezelésben részesült 173 beteg (32,5%), e betegcsoportban a < 130 Hgmm-es szisztolés vérnyomást a betegek 29,5%-a, a diasztolés célértéket (< 80 Hgmm) pedig 34,7% érte el. A betegek 17,7%-a a vizsgálat időpontjában dohányzónak vallotta magát, 19,2% leszokott a dohányzásról, és 63,2% sohasem dohányzott. Következtetések: Felnőtt, 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedők körében a kardiometabolikus kockázati tényezők napjainkban ajánlott kezelési célértékeit a cukorbeteg-gondozás keretein belül nehéz elérni. További erőfeszítéseket kell tenni a cukorbetegek kardiometabolikus kockázati tényezőinek hatékonyabb csökkentése érdekében.

This review is based on the papers presented in the New England Journal of Medicine and the Lancet. Previous studies have suggested that blockade of the renin-angiotensin system may prevent diabetes in people with cardiovascular disease or hypertension. On the other hand, rosiglitazone, a thiazolidinedione, can reduce insulin resistance and might preserve insulin secretion. To asses prospectively the ability of these drugs to prevent type 2 diabetes in individuals at high risk for developing this condition. The results provide clear evidence, that among persons with impaired fasting glucose levels or impaired glucose tolerance, the use of 15 mg ramipril for 3 years does not significantly reduce the incidence of type 2 diabetes or death but does significantly increase regression to normoglycaemia. In the same population rosiglitazone at 8 mg daily for 3 years substantially reduces the incidence of type 2 diabetes and increases the regression to normoglycaemia.