Search

Az inzulinszekréciót erélyesen serkentő, élettani szabályozásában is részt vevő két inkretin közül a 2-es típusú diabetesben is megtartott – bár csökkent − secretagog természete folytán hosszú időn keresztül a glükagonszerű peptid-1 (GLP1) került az érdeklődés előterébe, kívülről bejuttatott receptoragonistái bekerültek az antidiabetikus kezelés eszköztárába is. Újabb vizsgálatok fényében a „másik” inkretin, a glükózdependens insulinotrop polipeptid (GIP) is más megvilágításba került. Kiderült, hogy a glükagon és az inzulintermelés vércukorszinthez igazodó szabályozásával bifunkcionális vércukor-stabilizáló tényezőként viselkedik 2-es típusú diabetesben is. A közlemény áttekinti a GIP élettanával kapcsolatos új adatokat, 2-es típusú diabetesben és elhízásban igazolható hatásait, a „twincretin” hatás, a GIP és a GLP1-receptor kettős stimulálásának előnyeit. Ismerteti az első, már terápiás ajánlásokban is megjelent duális receptoragonista, a tirzepatid farmakológiáját és az alkalmazásával kapcsolatos első klinikai vizsgálatokat. A molekula az eddigi adatok tükrében új távlatokat jelenthet a 2-es típusú diabetes és az elhízás kezelésében. Orv Hetil. 2023; 164(6): 210–218.

Az inzulinrezisztencia az a kóros állapot, amelyben az endogén vagy a kívülről adagolt (exogén) inzulin szöveti glükózfelvételt és -hasznosítást elősegítő hatása elmarad az anyagcseréjüket illetően egészséges személyeken megfigyelttől. Az egész szervezetet érinti, kitüntetett célszövetei a máj-, az izom- és a zsírszövet, patogenetikai és az ezek hátterében álló molekuláris biológiai folyamatai azonban részben eltérnek egymástól. Az utóbbi időben jelentősen bővültek a zsírszövet szerepével kapcsolatos ismeretek, s egyre inkább úgy látszik, hogy a diszfunkcionális zsírszövet a kóroki történések központi szereplője. A kézirat áttekinti a zsírszövet szerkezetét, az adipogenezis és a lipolízis szabályozását, a mikrobiom és a zsírszövet kapcsolatára vonatkozó adatokat, az akut és a krónikus inzulinrezisztencia különbségeit, valamint a zsírszöveti inzulinrezisztencia mérséklésére ma rendelkezésre álló terápiás eszközöket. Jóllehet szelektív zsírszöveti támadáspontú, biztonságos, hosszú távú humán alkalmazást lehetővé tevő molekula ma még nincs a reménybeli közelségben, az első, fejlesztés alatt álló „adipeutikummal” kapcsolatos állatkísérletes megfigyelések új kezelési lehetőség ígéretét vázolják fel. Orv Hetil. 2023; 164(1): 3–10.

A diabetes mellitus heterogén etiopatogenezisű és klinikai viselkedésű kórforma. Egyes eseteinek pontos típusba sorolása, „klasszifikációja” meghatározó jelentőségű az optimális kezelésválasztás tekintetében. A tipizálás azonban a rendelkezésre álló, egyre szélesedő eszközpark és a rohamosan bővülő ismeretek ellenére még mindig nem teljesen megoldott. Ezért újabb ajánlások születnek a csoportba sorolás pontosítására. A közlemény áttekinti a nemzetközi konszenzus alapján, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koordinálásával 1965 és 2019 között született klasszifikációs irányelveket, valamint az újabb vizsgálatok, megfigyelések alapján született javaslatokat. Megállapítja, hogy a napi gyakorlat számára továbbra is a WHO hatályos útmutatása a legorientálóbb, hozzátéve, hogy bizonytalan besorolású esetekben elengedhetetlen a betegek követése és a vizsgálatok szükség szerinti ismétlése mindaddig, amíg az adott kórforma természete nem tisztázódik. Orv Hetil. 2022; 163(48): 1909–1916.

Az inkretinhatáson alapuló vércukorcsökkentők, a dipeptidil-peptidáz-gátlók és a glükagonszerű peptid-1-receptor-agonisták (GLP-1 RA-k) bevezetése új távlatokat nyitott a 2-es típusú cukorbetegség antidiabetikus kezelésében. E gyógyszerek kedvező tulajdonságai irányították a figyelmet a szénhidrát-anyagcserét kísérletes megfigyelések alapján potenciálisan ugyancsak előnyösen befolyásolni képes további enterohormonok alkalmazásának tanulmányozására. Mint­hogy e hormonok támadáspontja egymáshoz viszonyítva részben eltérő, illetve egyező, receptoraik szimultán aktiválása a gly­kaemiás kontroll tekintetében – elméleti megfontolások alapján – szinergista és additív hatásokat eredményezhet. A közlemény át­tekinti a 2-es típusú diabetes vércukorcsökkentő kezelésének multiagonista receptorstimuláción alapuló koncepcióját, valamint a GLP-1 és a glükózdependens inzulinotrop polipeptid (GIP) receptorai együttes stimulálásának lehetséges előnyeit. Röviden kitér a duális receptoragonisták első reprezentánsával, az FDA által klinikai alkalmazásra engedélyezett tirzepatiddal kapcsolatos első adatokra is.

Az inzulin felfedezése és az első inzulinkezelés évei Magyarországon a trianoni kábultság, az ország méltatlan és indokolatlan feldarabolása idejére estek. Az ország fennmaradása és kiharcolt történelmi helye megtartása szempontjából kulcsfontosságú volt, hogy lépést tudjon tartani a tudomány fejlődésével, megmaradjanak nemzetközi kapcsolatai a tudományos és a művészeti élet reprezentánsaival. A hazai inzulingyártás elindulása e törekvések megvalósulásának eklatáns példája. A közlemény áttekinti a magyarországi inzulingyártás közvetlen előzményeit és emléket állít azon kutatóknak, valamint nagyszámú, névvel nem ismert háttérbeli segítőiknek, akik hozzájárultak e munka sikeréhez.

A hasnyálmirigy betegségéhez társult diabetes egy heterogén betegségcsoport, hiszen a hasnyálmirigy elváltozását több egymástól eltérő kórfolyamat okozhatja. Ezzel magyarázható, hogy sem a betegség diagnosztikai kritériumai, sem a kezelése nem egységes az irodalomban. Ráadásul a pankreatogén diabetes gyakran társul egyéb diabetes-kórformákhoz, nemritkán több párhuzamos patológiai folyamat áll a diabetes hátterében, azaz sok betegnél nem állapítható meg egyértelműen, hogy a hasnyálmirigy betegsége milyen mértékben vesz részt a hiperglikémia kialakításában. Dolgozatunkban összefoglaljuk a pankreatogén diabetes diagnózisával, kezelésével kapcsolatos jelenlegi ismereteket, illetve bemutatjuk az általunk gondozott, hasnyálmirigy-eltávolításon átesett betegekkel nyert tapasztalatainkat.

A metformin a hatályos hazai irányelv szerint a 2-es típusú diabétesz vércukorcsökkentő kezelésének ellenjavallat, intolerancia hiányában elsőként választandó gyógyszere. Bár antidiabetikus hatásának főbb jellemzői régóta ismertek, a hátterükben álló molekuláris mechanizmusok minden részletében még ma sem tisztázottak. Ismereteink azonban folyamatosan bővülnek. Kis túlzással olyan régi motoroshoz hasonlíthatnánk, aki egyre biztosabban ül a mind nagyobb teljesítményű motoron. A közlemény áttekinti a molekula farmakokinetikáját várandós és nem terhes állapotban, vércukorcsökkentő mechanizmusának összetevőit – részletesen kitérve a gastrointestinumot és a mikrobiomot érintő szerepére –, valamint főbb pleiotrop hatásait. Megállapítja, hogy bár nemzetközi irányelvek árnyaltabbá tették szerepét első választandó gyógyszerként a 2-es típusú diabétesz vércukorcsökkentő kezelésében, az új kísérletes és klinikai megfigyelések tükrében is vezető szerepe van az antidiabetikus terápiában. Meghatározott feltételek mellett megengedőbbé vált alkalmazása várandósság és szoptatás idején is. Körvonalazódtak újabb alkalmazási lehetőségei is, pl. a neuroprotekcióban, a nem alkoholos steatohepatosis kezelésében, valamint az atherogenesis lassításában. Több adat támasztja alá a tumorgenezist gátló szerepét, e téren való terápiás alkalmazása még további megerősítést igényel.

Napjaink kezelési irányelveiben az új vércukorcsökkentő gyógyszercsoportok szívelégtelenséget, krónikus vese- és/vagy atherosclerotikus szívbetegséget előnyösen befolyásoló hatásainak ismeretében átrendeződtek a terápiaválasztás szempontjai. Felmerül a kérdés, hol a helye a már régóta alkalmazott gyógyszercsoportoknak, azon belül a szulfanilureáknak és e származékok között, igazolt előnyei ismeretében, a gliklazidnak. Ennek megválaszolását tűzte ki célul az áttekintő közlemény. Sorra véve a készítménycsoport hatékonyságát, a koronavírus-járvány idején is megfigyelt biztonságosságát megállapítja, hogy még jó ideig a terápiás eszköztár része marad, s a gliklazid is őrzi kiemelt helyét a csoporton belül. Alacsony hipoglikémia-kockázatát ramadán idején végzett megfigyelések is megerősítették, obszervációs vizsgálatban a szitagliptinnél hatékonyabbnak és azonosan biztonságosnak bizonyult. A nátrium-glükóz kotranszporter-2 gátlókkal való kombinációjuk a vércukorcsökkentő kezelés hatékony alternatívája lehet.

Insulin resistance is a pathological condition in which the effect of endogenous or externally administered (exogenous) insulin to promote tissue glucose uptake and utilization falls short of that observed in metabolically healthy individuals. It affects the entire organism, but the pathogenetic and underlying molecular biological processes of its selected target tissues - the liver, muscle and adipose tissue - are partially different. Recently, knowledge about the role of adipose tissue has expanded significantly, and it increasingly seems that dysfunctional adipose tissue is the central player in these pathological events. The manuscript reviews the structure of adipose tissue, the regulation of adipogenesis and lipolysis, data on the relationship between the microbiome and adipose tissue, the typical differences of the acute and chronic insulin resistance as well as the therapeutic tools currently available to reduce adipose tissue insulin resistance. It may well be that a molecule with a selective adipose tissue attack point and enabling safe long-term use in humans is not yet within the hoped-for proximity, the first animal experimental observations related to the first "adipeuticum" being under development outline the promise of a new treatment option. Orv Hetil. 2023; 164(1): 3-10.Az inzulinrezisztencia az a kóros állapot, amelyben az endogén vagy a kívülről adagolt (exogén) inzulin szöveti glükózfelvételt és -hasznosítást elősegítő hatása elmarad az anyagcseréjüket illetően egészséges személyeken megfigyelttől. Az egész szervezetet érinti, kitüntetett célszövetei a máj-, az izom- és a zsírszövet, patogenetikai és az ezek hátterében álló molekuláris biológiai folyamatai azonban részben eltérnek egymástól. Az utóbbi időben jelentősen bővültek a zsírszövet szerepével kapcsolatos ismeretek, s egyre inkább úgy látszik, hogy a diszfunkcionális zsírszövet a kóroki történések központi szereplője. A kézirat áttekinti a zsírszövet szerkezetét, az adipogenezis és a lipolízis szabályozását, a mikrobiom és a zsírszövet kapcsolatára vonatkozó adatokat, az akut és a krónikus inzulinrezisztencia különbségeit, valamint a zsírszöveti inzulinrezisztencia mérséklésére ma rendelkezésre álló terápiás eszközöket. Jóllehet szelektív zsírszöveti támadáspontú, biztonságos, hosszú távú humán alkalmazást lehetővé tevő molekula ma még nincs a reménybeli közelségben, az első, fejlesztés alatt álló „adipeutikummal” kapcsolatos állatkísérletes megfigyelések új kezelési lehetőség ígéretét vázolják fel. Orv Hetil. 2023; 164(1): 3–10.

Diabetes mellitus is a cluster of diseases with heterogeneous etiopathogenesis and clinical nature. The exact classification of certain cases is of decisive importance in terms of the optimal choice of treatment. However, the classification is still not completely resolved, despite the available, ever-expanding tool park and rapidly expanding knowledge. Therefore, new recommendations are made to clarify the grouping. This article reviews the classification guidelines created between 1965 and 2019 based on international consensus, with the coordination of the World Health Organization (WHO), as well as the proposals made based on recent tests and observations. It states that for daily practice, the present WHO guideline is still the most orienting. In addition, in cases of uncertain classification, it is essential to follow up the patients and repeat the examinations as necessary, until the nature of the specific form of the disease is clarified. Orv Hetil. 2022; 163(48): 1909-1916.A diabetes mellitus heterogén etiopatogenezisű és klinikai viselkedésű kórforma. Egyes eseteinek pontos típusba sorolása, „klasszifikációja” meghatározó jelentőségű az optimális kezelésválasztás tekintetében. A tipizálás azonban a rendelkezésre álló, egyre szélesedő eszközpark és a rohamosan bővülő ismeretek ellenére még mindig nem teljesen megoldott. Ezért újabb ajánlások születnek a csoportba sorolás pontosítására. A közlemény áttekinti a nemzetközi konszenzus alapján, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koordinálásával 1965 és 2019 között született klasszifikációs irányelveket, valamint az újabb vizsgálatok, megfigyelések alapján született javaslatokat. Megállapítja, hogy a napi gyakorlat számára továbbra is a WHO hatályos útmutatása a legorientálóbb, hozzátéve, hogy bizonytalan besorolású esetekben elengedhetetlen a betegek követése és a vizsgálatok szükség szerinti ismétlése mindaddig, amíg az adott kórforma természete nem tisztázódik. Orv Hetil. 2022; 163(48): 1909–1916.

Napjainkban a benfotiamin a neuropathiás károsodások oki kezelésének egyik alapgyógyszere. Bár mind hatásmechanizmusa, mind klinikai alkalmazási lehetőségei jól körvonalazottak, ismereteink folyamatosan gyarapszanak. A közlemény áttekinti klinikai farmakológiája és biokémiai hatásai főbb jellemzőit, valamint az adásával kapcsolatos újabb kísérletes és klinikai megfigyeléseket. Rámutat, hogy a hatóanyag kedvező mellékhatás-spektruma és sokoldalú alkalmazhatósága folytán indikációs köre várhatóan tovább bővülhet majd.

Ma már általánosan elfogadott, hogy a diabeteses neuropathia gyógyításának meghatározó tényezője a patogenetikai alapon nyugvó oki kezelés, amelyet a változó erősségű és természetű panaszokhoz, valamint klinikai tünetekhez igazodó szimptómás terápia egészít ki. A közlemény áttekinti a patogenezissel kapcsolatos aktuális ismereteket és azok tükrében mutatja be a terápia jelen lehetőségeit. Rámutat, hogy noha a kóroki tényezőkkel és kórfolyamatokkal kapcsolatos elméleti tudásunk jelentősen bővült, az oki kezelést ma még az elérhető és hosszú távon fenntartható legkedvezőbb glikémiás kontroll és normolipidaemia, valamint az ezeket kiegészítő benfotiamin és/vagy alfa-liponsav adása jelenti.

Több mint másfél éve zajlik a koronavírus-világjárvány, a COVID-19. Már a pandémia első hulláma idején tisztázódott, hogy egyes krónikus megbetegedések, közöttük a diabetes is, fokozott kockázatot jelentenek mind a fertőződés, mind a kimenetel tekintetében. A második és különösen a harmadik hullám azután sok tekintetben pontosította, részben módosította az addigi ismereteket. Közelebbről kirajzolódott a fertőződés mechanizmusa, a vírus iránti fogékonyságot és a megbetegedés kimenetelét meghatározó tényezők köre, valamint cukorbetegek esetében az anyagcsere-vezetés tekintetében legoptimálisabb terápia. E kérdéseket járja körül munkánk.

A kézirat a DAPA-CKD vizsgálat kapcsán áttekinti a nátrium-glükóz kotranszporter (SGLT)-2-gátlók kedvező vesehatásainak biokémiai mechanizmusait és a nefroprotektív hatásukat alátámasztó klinikai tanulmányokat. Részletesen foglalkozik a vizsgálat előzményeivel és eredményeivel. Rámutat, hogy a krónikus vesebetegség patogenezise diabetesben és attól függetlenül SGLT-2- (és valószínűsíthetően nátrium-hidrogén exchanger-3) függő mechanizmusú. E tényezők aktivitásának csökkenté-se/gátlása új terápiás opciót jelent a vesekárosodás megelőzésében, de legalább folyamatai lassításában. Az SGLT-2-gátlók bevezetése a cukorbetegség jelenlététől függetlenül új korszakot nyithat a krónikus vesebetegség terápiájában.

A glukagonszerű peptid (GLP)-1 receptoragonisták (RA-k) és a nátrium-glükóz kotranszporter (SGLT)-2 gátlók kardio- és renoprotektív hatásaik révén kitüntetett helyet foglalnak el a 2-es típusú diabetes kezelésére vonatkozó új ajánlásokban. A közlemény e hatások patobiokémiai hátterét tekinti át és összeveti a kísérletes megfigyelések megállapításait a klinikai vizsgálatok tapasztalataival. Rámutat, hogy noha mindkét gyógyszercsoport keringés- és vesevédő hatású, ezek természete eltér egymástól. Megfelelő mérlegeléssel történő külön-külön, vagy akár együttes alkalmazásuk az anyagcsere hatékony rendezése mellett javíthatja a cukorbetegség hosszú távú prognózisát.

Absztrakt: Az inzulinrezisztencia (IR) fennállásának megerősítése vagy kizárása a hazai diabetes-szakrendelésekre irányított nem cukorbetegek egyik leggyakoribb beutalási indoka. A közlemény áttekinti az IR fogalmát, kórélettani jelentőségét, kórismézési lehetőségeit és kezelési vonatkozásait. Kiemeli, hogy az inzulinhatás csökkenése számos betegség kísérőjelensége, s önmagában, más tünetek nélkül nem igényli részletes kivizsgálását. Ha mégis felmerül, tájékozódó céllal elegendő a HOMA-IR-érték számítása, valamint az éhomi vércukor- és széruminzulinszint meghatározása. Ha valamely társbetegség részeként igazolódik, annak komplex kezelése szükséges. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1088–1093.

A glükagonszerű peptid-1 receptorának agonistái napjainkban a 2-es típusú diabetes vércukorcsökkentő kezelésének meghatározó készítményei. Mára kikristályosodtak adásuk lehetőségei: a fel- (step-up) és a leépítő (step-down), vagy elterjedt új keletű kifejezéssel, a deeszkalációs antidiabetikumkezelésben való részvételük, a már hozzáférhető oralis változatnak a parenteralis készítményformával szemben mutatkozó előnyei és potenciális hátrányai, valamint a bázisinzulinnal kombinált, fix összetételű változataik lehetséges differenciálási lehetőségei. E kérdéseket tekinti át munkánk, de kitér a gyógyszercsoporttal kapcsolatos újabb kutatásokra, a fejlesztés alatt álló új, részben kombinációs készítményekre is. Felhívja a figyelmet e csoport képviselői – elsősorban hosszú hatású származékai − korai alkalmazásának jelentőségére, cardiorenalis védőhatására és a még szélesebb körű használatuk érdekében szükséges folyamatos orvosszakmai tájékoztatás, valamint betegedukáció fontosságára. Orv Hetil. 2022; 163(29): 1144–1151.

A 2-es típusú diabetes hatályos kezelési irányelvei szerint a glükagonszerű peptid- (GLP)-1-receptor-agonisták (RA-k) elsősorban a korai, már a metformin utáni első antidiabetikum-kombináció ajánlott gyógyszerei. Több érv támasztja alá azonban időskori, a diabetes későbbi szakaszában történő alkalmazhatóságukat is. Ilyen a több támadáspontú, erélyes glykaemiás hatás, a mérsékelt hypoglykaemia-kockázat, a hosszú és ultrahosszú származékok igazolt cardio- és nephroprotectiv természete, előnyös pleiotrop hatásaik, súlyle­adást elősegítő, vérnyomást csökkentő természetük, analóg bázisinzulinnal kombinált, naponta egyszer adagolandó fix összetételű készítményváltozataik megjelenése. A közlemény áttekinti az időskori vércukorcsökkentő kezelés speciális szempontjait és a GLP-1-RA-k e korcsoportban történő választásának lehetséges előnyeit. Irodalmi adatok és saját tapasztalatok be­mutatásával kiemeli, hogy e készítmények ennél a korosztálynál is hosszú távon, biztonsággal alkalmazhatók.

Abstract: Glucagon-like peptide-1 (GLP1) and their receptor agonists – beside their blood glucose lowering and central effects- affect also the gastrointestinal function in many respects. They slow down the stomach emptying, the motility of the small bowel and colon – this is the explanation for the “ileal brake” terminology –, stimulate the function of exocrine pancreatic acinar cells and increase amylase production. GLP1 receptor agonists belong to the defining tools of the blood glucose lowering therapy in type 2 diabetes. Their long- and short-acting derivatives have different influence on the fasting and the postprandial blood glucose, respectively. By introducing the term non-prandial and prandial type analogues – which seems to be forced in light of the newer data – the potential slowdown in gastric emptying is the center of interest, lately, however, especially in the case of long-acting GLP1 variants, at least such attention should be paid to controlling bowel function. The article reviews the physiological effects of GLP1 on the gastrointestinal tract and draws attention to the potential for the prevention of possible side effects through detailed patient information and dietary advises. Orv Hetil. 2019; 160(49): 1927–1934.

Confirming or ruling out the presence of insulin resistance (IR) is one of the most common reasons for referral to non-diabetics in Hungary for diabetes outpatient units. The article overviews the concept of IR, its importance in pathophysiology, the diagnostic capabilities, and its treatment implications. It emphasizes that the decline in insulin activity is a co-morbidity of many diseases and does not, in itself, require detailed examination without other symptoms. If this occurs, it is sufficient to calculate the HOMA-IR value and determine fasting blood glucose and serum insulin levels for information purposes. If it is confirmed as part of a comorbid condition, complex treatment is required. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1088-1093.

Glucagon-like peptide-1 (GLP1) and their receptor agonists - beside their blood glucose lowering and central effects- affect also the gastrointestinal function in many respects. They slow down the stomach emptying, the motility of the small bowel and colon - this is the explanation for the "ileal brake" terminology -, stimulate the function of exocrine pancreatic acinar cells and increase amylase production. GLP1 receptor agonists belong to the defining tools of the blood glucose lowering therapy in type 2 diabetes. Their long- and short-acting derivatives have different influence on the fasting and the postprandial blood glucose, respectively. By introducing the term non-prandial and prandial type analogues - which seems to be forced in light of the newer data - the potential slowdown in gastric emptying is the center of interest, lately, however, especially in the case of long-acting GLP1 variants, at least such attention should be paid to controlling bowel function. The article reviews the physiological effects of GLP1 on the gastrointestinal tract and draws attention to the potential for the prevention of possible side effects through detailed patient information and dietary advises. Orv Hetil. 2019; 160(49): 1927-1934.Absztrakt: A glükagonszerű peptid-1 (GLP1) és receptoragonistái – a szénhidrát-anyagcserét érintő, valamint centrális, központi idegrendszeri hatásaik mellett – számos vonatkozásban érintik a gyomor-bél rendszer működését is. Lassítják a gyomor ürülését, a vékony- és vastagbél motilitását – az ileumperistaltica „fékezésére” utal az irodalmi összefoglalásokban szereplő „ileal brake” elnevezés –, serkentik az exocrin pancreas acinussejtjeinek működését és az amiláztermelést. A GLP1-receptor-agonisták napjainkban a 2-es típusú diabetes vércukorcsökkentő kezelésének meghatározó készítményei. A terápiás eszköztárába került hosszú, illetve rövid hatású változatok eltérően befolyásolják az éhomi és az étkezés utáni vércukorszintet. A készítmények ennek szem előtt tartásával történő – az újabb vizsgálatok fényében erőltetettnek ható – nem prandialis, illetve prandialis csoportosításával óhatatlanul a gyomorürülés befolyásolása került a figyelem előterébe, holott – különösen a hosszú hatású változatok esetében – legalább ilyen körültekintés szükséges a bélműködés vonatkozásában is. A közlemény áttekinti a GLP1 gastrointestinumot érintő élettani hatásait, és felhívja a figyelmet a lehetséges mellékhatások betegtájékoztatással és dietoterápiás módszerekkel történő megelőzési lehetőségeire. Orv Hetil. 2019; 160(49): 1927–1934.

Metformin is the basic drug of antihyperglycemic therapy in type 2 diabetes: according to actual therapeutic guidelines, it should be given in the absence of contraindications or intolerance during the whole course of the disease even after the initiation of insulin therapy. Recently more and more details have been explored regarding the molecular background of its effects, however, in parallel with the enormous growing knowledge, the number of questions still waiting to be answered has also grown. This review article deals with data already crystallized as well as with details not definitely cleared up. Genetic polymorphisms as well as potential drug interactions influencing the effects of metformin are also briefly summarized. Orv. Hetil., 2016, 157(23), 882–891.

Objective The objective of this study was to develop a long-term economic model for type 2 diabetes to describe the entire spectrum of the disease over a wide range of healthcare programmes. The model evaluates a public health, risk-based screening programme in a country specific setting. Methods The lifespan of persons and important phases of the disease and related interventions are recorded in a Markov model, which first simulates the effect of screening, then replicates important complications of diabetes, follows the progression of individuals through physiological variables and finally calculates outcomes in monetary and naturalistic units. Results The introduction of the screening programme nearly doubled the proportion of diagnosed patients at the age of 50 and prolonged life expectancy. Three-yearly screening gained 0.0229 quality adjusted life years for an additional €83 per person compared with no screening and resulted an incremental cost-effectiveness ratio of €3630/quality adjusted life years. Conclusion From the economic perspective introduction of the 3-yearly screening programme is justifiable and it provides a good value for money. Copyright © 2016 John Wiley & Sons, Ltd.

Objective The aim of this study was to derive a function that can map the Nottingham Health Profile (NHP) questionnaire onto a utility measure, the EuroQol five-dimensional (EQ-5D) questionnaire index, for diabetic patients. Methods A cross-sectional study was performed on diabetic patients in Hungary with different complications in which quality of life was measured by using both the NHP questionnaire and the EQ-5D questionnaire. Ordinary stepwise-backward least-squares regression was used to develop a mapping function. Adjusted R 2 , Akaike's information criterion, and root mean square error were used to assess the performance of the model. The robustness of the models was tested using 10-fold cross-validation and bootstrapping. Results The best-fitting models were those that contained all the NHP statements as predictors and a stepwise reduced version that contained only 19 statements. The latter model, however, showed considerable variability in the selection of predictors. The adjusted R 2 of the former model was 0.68, the root mean square error was 174, and the Akaike's information criterion was −559.9. Conclusions The expected value of the EQ-5D questionnaire can be reasonably predicted on the basis of results of the NHP in patients with diabetes mellitus. The mapping function of the NHP onto the EQ-5D questionnaire is capable of estimating the expected EQ-5D questionnaire utility values in a group of patients with diabetes. The function's applicability for individual-level predictions, however, is limited. Further research is needed to find out whether mapping functions developed in Central-Eastern European countries are transferable to Western European countries.

Az MTA Kiskonferenciajan elhangzott előadas szamos erdekesseget mutatott be a szekhazepulet műemleki jelentősegeről es műemleki kezelesenek multjarol. Az MTA szekhaz sokak szerint hazank masodik legjelentősebb kozepulete. Budapest első neoreneszansz epulete a historizmus jegyeben valosult meg, mely iranyzat a mai napig dontően meghatarozza a varos kepet (pl. Halaszbastya, budai Varpalota). A historizmus Magyarorszagon a klasszicizmust kovetően — a romantikus epiteszettel parhuzamosan —, az 1860-as evek elejen jelentkezett: elsőkent a neoreneszansz jegyeivel, amely melle aztan felzarkoztak a neogotikus, neoroman es neobarokk epiteszet művelői is. Az előadas e mű kapcsan erintette a magyar műemleki torvenyek forrasait, elemezte a műemleki epulet funkcioit. Az epulet torteneti helykent, műveszeti emlekkent is jelentős szereppel bir. A palota tervilaga, gazdag kepzőműveszeti anyaga, valamint az epuletet meghatarozo stilusjegyek mellett a II. vilaghaboru altal okozott karok helyreallitasanak folyamata is ismer...

Both the prevalence and incidence of type 2 diabetes are increasing worldwide and over 60% of people with T2DM develop cardiovascular disease. There are many data supporting the view that glycaemic control plays a role in reducing cardiovascular complications. The relationship between hyperglycaemia and cardiovascular disease is complex with evidence suggesting that an acute increase of glycaemia, particularly after a meal, may have a direct detrimental effect on cardiovascular disease. Although control of fasting hyperglycaemia is necessary, it is usually insufficient to obtain optimal glycaemic control. A growing body of evidence suggests that reducing post meal plasma glucose excursions is as important, or perhaps more important for achieving HbA1c goals. New classes of therapies for managing post meal plasma glucose in people with diabetes (glucagon-like peptide-1 receptor agonists, dipeptidyl peptidase-4 inhibitors) have shown significant benefits in reducing post meal plasma glucose excursions andlowering HbA1c. The individual properties of the various GLP‑1 receptor agonists might enable incretin-based treatment of type 2 diabetes mellitus to be tailored to the needs of each patient.

Sulfonylurea compounds have been basic elements of antidiabetic treatment in type 2 diabetes for a long time. However, with the introduction of incretin type insulin secretagogues it is often arises, whether is still there a place for sulfonylureas in the today's therapy. To answer this question the author overviews general pharmaceutical characteristics of the sulfonylurea compounds as well as individual particularities of the second generation derivatives used at present in Hungary. The author details also the most important differences between incretin type drugs - first of all dipeptidyl peptidase-4 inhibitors - and sulfonylureas. On the basis of available data it can be concluded in accordance with the latest international guidelines, that sulfonylureas have still role in the blood glucose lowering therapy of type 2 diabetes, though they became somewhat pushed back among insulin secretagogue type drugs. If a sulfonylurea compound is the drug of choice, it is important to select the appropriate molecule (in case of normal renal function gliclazide or glimepiride). It is also important to re-educate the patient, as well as to apply the minimal dose providing the desired glycaemic effect.A szulfanilureavegyületek hosszú ideje a 2-es típusú diabetes vércukorcsökkentő kezelésének alapgyógyszerei. Az inkretin mechanizmusú antidiabetikumok megjelenésével azonban időről időre felmerül, van-e helye továbbra is e gyógyszercsoportnak napjaink terápiájában. A szerző áttekinti a szulfanilureák általános hatástani jellemzőit, s a Magyarországon forgalomban lévő második generációs származékok főbb sajátosságait. Kitér az inkretin hatású szerek, elsősorban a dipeptidil-peptidáz-gátlók és a szulfanilureák különbségeire. Megállapítja, hogy amint azt a legújabb kezelési irányelvek is tükrözik, a szulfanilureáknak ma is helye van a vércukorcsökkentő kezelésben, bár az inzulinszekretagóg szerek között a korábbinál hátrébb szorultak. Rendelésük esetén fontos a megfelelő készítményválasztás – rendezett vesefunkció esetén elsősorban gliclazid vagy glimepirid adása −, a cukorbeteg megfelelő edukálása, valamint a kívánt anyagcserehatást biztosító legkisebb dózis választása. Orv. Hetil., 2015, 156(13), 511–515.