Search

Összefoglaló. Bevezetés: A cukorbetegségben nő a simaizmok tónusa, és megváltozik az elasztin és a kollagén szerkezete. Mivel a tüdőszövetben ezek a strukturális elemek meghatározóak, a cukorbetegség várhatóan módosítja a légutak és a tüdőszövet mechanikai és funkcionális viselkedését. Célkitűzés: Vizsgálatunk során diabetesben szenvedő, elhízott és nem elhízott betegeink körében tanulmányoztuk a légzésmechanikai elváltozásokat és a gázcserefunkciót. Módszer: Elektív szívsebészeti beavatkozásra kerülő, normál testalkatú betegeket diabetesben nem szenvedő (n = 80), illetve cukorbeteg (n = 35) csoportokra osztottuk. További két betegcsoportba elhízott és nem cukorbeteg (n = 47), valamint elhízott és diabetesben szenvedő (n = 33) betegek kerültek. A légzőrendszer mechanikai tulajdonságait kényszerített oszcillációs technikával határoztuk meg, mellyel a légúti ellenállás (Raw), valamint a szöveti csillapítás (G) és rugalmasság (H) tényezői jellemezhetők. Volumetriás kapnográfia segítségével a kapnogram 3. fázisának meredekségét és a légzési térfogat különböző ventilációs/perfúziós illeszkedési zavaraiból adódó holttérfrakciókat határoztuk meg. Az intrapulmonalis shuntfrakciót és az oxigenizációs indexet (PaO2/FiO2) artériás és centrális vénás vérgázmintákból határoztuk meg. Eredmények: A megfelelő kontrollcsoportokhoz hasonlítva a cukorbetegség önmagában is növelte az Raw (7,4 ± 5 vs. 3,0 ± 1,7 H2Ocm.s/l), a G (11,3 ± 4,9 vs. 6,2 ± 2,4 H2Ocm/l) és a H (32,3 ± 12,0 vs. 25,1± 6,9 H2Ocm/l) értékét (pKövetkeztetés: Cukorbetegségben a légzésmechanika romlását a fokozott hypoxiás pulmonalis vasoconstrictio ellensúlyozni képes, ezzel kivédve az intrapulmonalis shunt növekedését és az oxigenizációs képesség romlását. Orv Hetil. 2022; 163(2): 63–73. Summary. Introduction: While sustained hyperglicemia affects the smooth muscle tone and the elastin-collagen network, the effect of diabetes mellitus on the function and structure of the airways and the lung parenchyma has not been characterized, and the confounding influence of obesity has not been elucidated. Objective: To reveal the separate and additive roles of diabetes mellitus and obesity on the respiratory function. Method: Non-obese mechanically ventilated patients were categorized as control non-diabetic (n = 80) and diabetic (n = 35) groups. Obese patients with (n = 33) or without (n = 47) associated diabetes were also enrolled. Forced oscillation technique was applied to measure airway resistance (Raw), tissue damping (G), and tissue elastance (H). Capnography was utilized to determine phase 3 slopes and ventilation dead space parameters. Arterial and central venous blood samples were analyzed to assess intrapulmonary shunt fraction (Qs/Qt) and the lung oxygenation index (PaO2/FiO2). Results: Diabetes without obesity increased the Raw (7.4 ± 5 cmH2O.s/l vs. 3.0 ± 1.7 cmH2O.s/l), G (11.3 ± 4.9 cmH2O/l vs. 6.2 ± 2.4 cmH2O/l), and H (32.3 ± 12.0 cmH2O/l vs. 25.1 ± 6.9 cmH2O/l, (p2/FiO2 or Qs/Qt. While similar detrimental changes in respiratory mechanics and alveolar heterogeneity were observed in obese patients without diabetes, these alterations also compromised gas exchange. Conclusion: The intrinsic mechanical abnormalities in the airways and lung tissue induced by diabetes are counterbalanced by hypoxic pulmonary vasoconstriction, thereby maintaining intrapulmonary shunt fraction and oxygenation ability of the lungs. Orv Hetil. 2022; 163(2): 63–73.

Background: Venovenous extracorporeal membrane oxygenation (V-V ECMO) is recommended for the support of patients with severe COVID-19 pneumonitis. In this study we report the characteristics and outcome of COVID-19 patients treated with V-V ECMO in a Hungarian centre. Methods: We retrospectively collected data on all patients admitted with proven SARS CoV-2 infection who received V-V ECMO support between March 2021 and May 2022. Results: Eighteen patients were included in the analysis (5 women, age 44±10 years, APACHE II score 12 (IQR 10-14.5)). The patients had their first positive SARS-CoV-2 PCR test 9 (7-15) days before admission and were already hospitalised for 6 (4-11) days. Fifteen patients received non-invasive ventilation for 4 (2-8) days, two patients high flow nasal oxygen therapy each for one day. They were intubated 2.5 (1-6) days prior to ECMO initiation. Prone position was applied in 15 cases. The Lung Injury Score was 3.25 (3-3.26), the PaO2/FiO2 ratio was 71±19 mmHg. The duration of V-V ECMO support was 26±20 days, and the longest run lasted 70 days. Patients were mechanically ventilated for 34±23 days. Intensive care unit and hospital length of stay were 40±28 days and 45±31 days, respectively. 11 patients were successfully weaned from ECMO. ICU survival rate was 56%, in-hospital survival was 50%. All patients who were discharged from hospital reported a good health-related quality of life at the 5-16 month follow-up. Conclusions: We achieved comparable survival rate to that reported by the European Chapter of the Extracorporeal Life Support Organisation COVID-19 Survey.

Összefoglaló. Az extracorporalis membránoxigenizációt egyre gyakrabban alkalmazzák világszerte refrakter légzési és/vagy keringési elégtelenség kezelésében. Intézetünkben 2015-ben kezdtük meg a program előkészítését és felépítését. Célunk az extracorporalis membránoxigenizációs kezelés élettani alapjainak rövid ismertetése, különös tekintettel a venovenosus konfigurációra, és az eddig kezelt eseteink eredményeinek összefoglalása. Az irodalom szisztematikus áttekintése és a kezelt esetek adatainak retrospektív értékelése voltak a módszereink. 2016 óta összesen 14 beteg esetében használtunk extracorporalis membránoxigenizációt (8 férfi, 6 nő, életkor 51 ± 15 év, APACHE II. score 24 ± 7). Az indikáció 9 esetben súlyos refrakter hypoxaemiás légzési elégtelenség, 1 esetben tracheooesophagealis fistula és légzési elégtelenség, 1 esetben műtét alatti támogatás tervezett trachearekonstrukció során és 3 beteg esetében refrakter cardiogen shock volt. Az extracorporalis membránoxigenizáció 11 betegben a légzés, 3 betegben a keringés támogatását szolgálta, 13 venovenosus, 1 venoarteriosus konfigurációban. Az extracorporalis támogatás ideje légzéstámogatás esetében 14 ± 6 nap, a cardialis támogatások esetében 5 ± 4 nap volt. Az intenzív osztályos ápolási idő 27 ± 13, illetve 21 ± 17 nap volt a két betegcsoportban. 9 beteget jó funkcionális állapotban bocsátottunk el, 5 beteg halt meg osztályunkon, további 3 később a kórházi bennfekvés során. Az extracorporalis membránoxigenizációs program regionális centrumokban Magyarországon is megvalósítható. A nemzetközi ajánlások, oktatási módszerek alkalmazásával a nemzetközi irodalomban közölt túlélési eredményekhez hasonló eredmények érhetők el hazánkban is. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425–431. Summary. Extracorporeal membrane oxygenisation is commonly used worldwide for refractory respiratory and circulatory failure. We started to organise the introduction of this therapeutic modality in 2015. Our aim is to give a short review about extracorporeal life support, especially veno-venous extracorporeal membrane oxygenation, and to present our first results. We provide a systematic review of the currently available literature and a summary of our first treatments. As of 2016, we supported 14 patients with extracorporeal membrane oxygenisation (8 men, age 51 ± 15 years, APACHE II score 24 ± 7). The indications were refractory hypoxaemic respiratory failure in 9, tracheo-oesophageal fistula and respiratory failure in 1, support during surgery for planned tracheal reconstruction in 1, and refractory cardiogenic shock in 3 patients. We provided respiratory support in 11, circulatory support in 3 cases, with 13 veno-venous and 1 veno-arterial configuration. The support lasted for 14 ± 6 days in respiratory, and for 5 ± 4 days in cardiac cases. Intensive care length of stay was 27 ± 13 and 21 ± 17 days in the two patient groups. We discharged 9 patients in good functional state, 5 patients died during intensive care and further 3 later, during the hospital stay. Our results show that the implementation of an extracoporeal membrane oxygenation program is feasible in Hungarian tertiary centers. In line with international recommendations and adapting international training courses, the survival is very similar to that reported in the literature. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425–431.

Introduction Venovenous extracorporeal membrane oxygenation (V-V ECMO) is recommended for the support of patients with severe COVID-19 associated severe respiratory failure (SRF). We report the characteristics and outcome of COVID-19 patients supported with V-V ECMO in a Hungarian centre. Methods We retrospectively collected data on all patients admitted with proven SARS CoV-2 infection who received V-V ECMO support between March 2021 and May 2022. Results Eighteen patients were placed on ECMO during this period, (5 women, age (mean ± SD) 44 ± 10 years, APACHE II score (median (interquartile range)) 12 (10–14.5)). Before ECMO support, they had been hospitalised for 6 (4–11) days. Fifteen patients received noninvasive ventilation for 4 (2–8) days, two patients had high flow nasal oxygen therapy, for one day each. They had already been intubated for 2.5 (1–6) days. Prone position was applied in 15 cases. On the day before ECMO initiation the Lung Injury Score was 3.25 (3–3.26), the PaO2/FiO2 ratio was 71 ± 19 mmHg. The duration of V-V ECMO support was 26 ± 20 days, and the longest run lasted 70 days. Patients were mechanically ventilated for 34 ± 23 days. The intensive care unit (ICU) and the hospital length of stay were 40 ± 28 days and 45 ± 31 days, respectively. Eleven patients were successfully weaned from ECMO. The ICU survival rate was 56%, the in-hospital survival was 50%. All patients who were discharged from hospital reported a good health-related quality of life Rankin score (0–2) at the 5–16 months follow-up. Conclusions During the last three waves of the COVID-19 pandemic, we achieved a 56% ICU and a 50% hospital survival rate at our low volume centre.

Absztrakt: A legújabb koronavírus-járvány a nagy esetszámban előforduló hypoxiás légzési elégtelen beteg miatt komoly kihívás elé állítja a gyakorló intenzív terápiás orvosokat. Mivel a COVID–19-megbetegedés kritikus állapotot okozó patomechanizmusában kiemelkedő helyen áll a tüdőgyulladás, a képalkotó vizsgálatok első helyen szerepelnek mind a diagnosztikában, mind a betegség lefolyásának utánkövetésében, illetve a lehetséges szövődmények felderítésében. Az eddigi irodalmi adatokat áttekintve bemutatjuk a mellkas-CT, a mellkasröntgen és a mellkasfali ultrahang jellemző eltéréseit, illetve ajánlásokat fogalmazunk meg a különböző vizsgálati modalitások használatának indikációira. A vírusfertőzés kezdeti, atípusos megjelenési képe a CT-vel észlelt, jobb alsó lebenyi, perifériás, többgócú tejüveghomály, amely hamar kétoldali, a középső és az alsó tüdőmezőket érintő elváltozássá fajul. A betegség progressziójával nő a konszolidált területek aránya, majd fibroticus rajzolatfokozódás jelenik meg. A SARS-CoV-2 vírus miatti speciális infekciókontroll-szabályok miatt a betegágy melletti ultrahangvizsgálatnak komoly szerepe van abban, hogy a fertőzött betegek minél kisebb számú egészségügyi személyzettel kerüljenek kontaktusba. Orv Hetil. 2020; 161(17): 672–677.

Absztrakt: 2019 decemberében új koronavírus okozta járvány ütötte fel a fejét a kínai Wuhanban. Az azonosított kórokozó egy új koronavírus, melyet „severe acute respiratory syndrome coronavirus 2”-nek, azaz SARS-CoV-2-nek neveztek el, az általa kiváltott légzési tünetegyüttes pedig a „coronavirus disease 2019”, azaz COVID–19 nevet kapta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járványt 2020 márciusában pandémiává minősítette. Áttekintettük a jelenleg elérhető nemzetközi irodalmat a COVID–19-járvány vonatkozásában. Írásunkban az új koronavírus diagnosztikájára és prognosztikájára vonatkozó releváns információkat összegezzük. Részletezzük a klinikai gyanú felvetéséhez szükséges anamnesztikus tényezőket és kezdeti vizsgálati eredményeket, a mikrobiológiai mintavétel módját, a molekuláris diagnosztikai tesztre – az arany standardnak minősülő ’real-time’ reverztranszkriptáz polimeráz-láncreakcióra (RT-PCR) – vonatkozó alapvető információkat, különös tekintettel a diagnosztikus tesztelést érintő, jelenleg érvényben lévő népegészségügyi szabályozásra. Hangsúlyt fektetünk továbbá a nagy rizikójú betegek paramétereire és felismerésük módjára. A COVID–19-pandémia Magyarországon is jelentős járványügyi és egészségügyi következményekkel járhat. A járvány lassítására irányuló epidemiológiai intézkedéseken túl a már fertőzött személyek időbeli felismerése és megfelelő kórházi ellátása mortalitási szempontból is kulcskérdés. A kritikus állapotú betegek esélyeit csak magas minőségű, körültekintő intenzív terápiás ellátással lehet javítani, s hogy a legjobbat tudjuk nyújtani, hasznos, ha felhasználjuk a már endémiás országokban dolgozó orvoskollégák tapasztalatait. Orv Hetil. 2020; 160(17): 667–671.

Background : Accurate risk stratification of critically ill patients with coronavirus disease 2019 (COVID-19) is essential for optimizing resource allocation, delivering targeted interventions, and maximizing patient survival probability. Machine learning (ML) techniques are attracting increased interest for the development of prediction models as they excel in the analysis of complex signals in data-rich environments such as critical care. Methods : We retrieved data on patients with COVID-19 admitted to an intensive care unit (ICU) between March and October 2020 from the RIsk Stratification in COVID-19 patients in the Intensive Care Unit (RISC-19-ICU) registry. We applied the Extreme Gradient Boosting (XGBoost) algorithm to the data to predict as a binary outcome the increase or decrease in patients’ Sequential Organ Failure Assessment (SOFA) score on day 5 after ICU admission. The model was iteratively cross-validated in different subsets of the study cohort. Results : The final study population consisted of 675 patients. The XGBoost model correctly predicted a decrease in SOFA score in 320/385 (83%) critically ill COVID-19 patients, and an increase in the score in 210/290 (72%) patients. The area under the mean receiver operating characteristic curve for XGBoost was significantly higher than that for the logistic regression model {0.86 vs. 0.69, P

Highlights • Acute shortage of ventilators may emerge during outbreak of pandemic with severe pulmonary consequences, such as COVID-19. • To avoid inevitable triage, use of ventilator splitting as a lifesaving concept was assessed to reveal whether shared ventilation risks uneven ventilation with a potential cross-breathing. • This alternative may have importance during the exacerbation of the current or next epidemic wave, when intensive care specialists may be faced with a shortage of ventilators, particularly in less developed or developing countries., Exacerbation of COVID-19 pandemic may lead to acute shortage of ventilators, which may require shared use of ventilator as a lifesaving concept. Two model lungs were ventilated with one ventilator to i) test the adequacy of individual tidal volumes via capnography, ii) assess cross-breathing between lungs, and iii) offer a simulation-based algorithm for ensuring equal tidal volumes. Ventilation asymmetry was induced by placing rubber band around one model lung, and the uneven distribution of tidal volumes (VT) was counterbalanced by elevating airflow resistance (HR) contralaterally. VT, end-tidal CO2 concentration (ETCO2), and peak inspiratory pressure (Ppi) were measured. Unilateral LC reduced VT and elevated ETCO2 on the affected side. Under HR, VT and ETCO2 were re-equilibrated. In conclusion, capnography serves as simple, bedside method for controlling the adequacy of split ventilation in each patient. No collateral gas flow was observed between the two lungs with different time constants. Ventilator sharing may play a role in emergency situations.

Diabetes mellitus increases smooth muscle tone and causes tissue remodeling, affecting elastin and collagen. Although the lung is dominated by these elements, diabetes is expected to modify the airway function and respiratory tissue mechanics. Therefore, we characterized the respiratory function in patients with diabetes with and without associated obesity. Mechanically ventilated patients with normal body shapes were divided into the control nondiabetic ( n = 73) and diabetic ( n = 31) groups. The other two groups included obese patients without diabetes ( n = 43) or with diabetes ( n = 30). The mechanical properties of the respiratory system were determined by forced oscillation technique. Airway resistance (Raw), tissue damping (G), and tissue elastance (H) were assessed by forced oscillation. Capnography was applied to determine phase 3 slopes and dead space indices. The intrapulmonary shunt fraction (Qs/Qt) and the lung oxygenation index (PaO2/FIO2) were estimated from arterial and central venous blood samples. Compared with the corresponding control groups, diabetes alone increased the Raw (7.6 ± 6 cmH2O.s/l vs. 3.1 ± 1.9 cmH2O.s/l), G (11.7 ± 5.5 cmH2O/l vs. 6.5 ± 2.8 cmH2O/l), and H (31.5 ± 11.8 cmH2O/l vs. 24.2 ± 7.2 cmH2O/l ( P < 0.001 for all). Diabetes increased the capnographic phase 3 slope, whereas PaO2/FIO2 or Qs/Qt was not affected. Obesity alone caused similar detrimental changes in respiratory mechanics and alveolar heterogeneity, but these alterations also compromised gas exchange. We conclude that diabetes-induced intrinsic mechanical abnormalities are counterbalanced by hypoxic pulmonary vasoconstriction, which maintained intrapulmonary shunt fraction and oxygenation ability of the lungs.

Acute, severe hypovolemia is a medical emergency. Traditional vital sign parameters allow no optimal triage. High predictive power of finger plethysmography-based stroke volume (SV) and pulse pressure (PP) was recently suggested. To assess the performance of the PP and SV parameters, lower body negative pressure of -40 mmHg, than -60 mmHg - corresponding to moderate and severe central hypovolemia - was applied in 22 healthy males (age 35 ± 7 years). Slow breathing induced fluctuations in the above indices, characterized by stroke volume variability (SVV), and pulse pressure variability (PPV), were assessed. Responses in heart rate (HR) and shock index (SI) were also studied. Discriminative capacity of these parameters was characterized by the area under the ROC (receiver operating characteristic) curves (AUC).In comparison of baseline to severe central hypovolemia SV, PP, HR, and SI showed good discriminating capacity (AUC 99%, 88%, 87%, and 93%, respectively). The discriminating capacity of SVV and PPV was poor (77% and 70%, respectively). In comparison of moderate and severe hypovolemia, the discriminating capacity of the studied parameters was uniformly limited.Plethysmography-based SV and PP parameters can be used to detect acute severe volume loss. Sensitive parameters discriminating moderate and severe central hypovolemia are still lacking.