Search

A legeltetés célállatai között viszonylag ritkán fordulnak elő baromfifélék és relatíve kevesen vizsgálták eddig részletekbe menően a baromfilegeltetést, azon belül is a tyúklegeltetés hatását a gyepvegetációra. Munkánk során a Gödöllő melletti GAK Babatvölgyi Biokertészeti Tangazdaság bio almafás kertjében, mobilólas tartás mellett legeltetett ökológiai tojótyúk állomány által előidézett változásokat vizsgáltuk a gyepvegetáció tekintetében. A vizsgálat során 4 mintavételi egység legelt és kontroll részén 8 legeltetési szakaszt vizsgáltunk a legeltetés megkezdése, majd a legeltetés befejezése után. Jelen munkánkban a mobilólhoz legközelebb eső, így bolygatásnak leginkább kitett mintavételi egység adatait elemezzük. Felvételeinket az egyes növényfajok százalékos borításának és a növények fenológiai állapotának feljegyzésével készítettük, majd a vegetáció összetételét vizsgáltuk szociális magatartástípusok, természetvédelmi értékkategóriák és a legeltetési értékek alapján. Előzetes vizsgálataink eredményei azt mutatják, hogy a vizsgált terület vegetációját egy pár éves parlag képe jellemzi. A növényzetet nagyobb részt gyom- és zavarástűrő fajok alkotják, de természetes(ebb) állapotra utaló fajok is jelen vannak. A legelés hatásáról elmondható, hogy amellett, hogy a tojótyúkok elsősorban a könnyebben csipegethető, „lágyabb” növényi részeket legelik le, fenológiai fázistól függetlenül elfogyasztanak mindent, ami zöld növény, még a rostosabb pázsitfű fajokat és a mérgező növényeket is, igaz legkevésbé preferálva ezeket. A legeltetés hatásaival kapcsolatban meg kell még jegyezni, hogy a vizsgált időintervallumban nem volt tettenérhető a tyúklegeltetés érdemi gyomosító hatása, így a tyúkállomány legeltetése, mint rendhagyó módszer sikeresen alkalmazható egy arra alkalmas terület kezelésére.

A globális éghajlatváltozás Magyarország területén is megfigyelhető szélsőségeket eredményez. Jelen tanulmány ennek példáját elemzi az Ipoly-menti gyepterületeket egy 5 évet felölelő vizsgálata útján – ezen belül főként két szélsőséges klimatikus év tavaszi aspektusát hasonlítjuk össze és ennek hatását a tájhasználati szempontból meghatározó legelők vonatkozásában. A műholdfelvételek térhódítása és gyors fejlődése teszi lehetővé az élőhelyek minél pontosabb elemzését és a változások nyomon követését is, amit ezen tanulmányban is alkalmaztunk – a Sentinel-2A műhold adatainak felhasználásával. A műholdképeknek köszönhetően kvantilis információkat szerezhetünk, amelyek segítenek a vegetációs aktivitás kimutatásában – NDVI (Normalizált Vegetációs Index) –, míg a talajfelszínhez közeli rétegek víztelítettségének kimutatásához az MNDVI (Módosított Normalizált Víz Index) indexeket használtuk. A kutatásban a 2017 és 2022 közötti időszakot vizsgáltuk, melyből kiemelhető a 2020-as és a 2021-es, mint szélsőséges két év, aminek a tavaszi állapotát elemeztük részletesen. A műhold adatokat terepi, klasszikus kvadrát módszer felvételeivel egészítettük ki, illetve eredményeivel vettük össze. A vizsgált periódus alatt a csapadék mennyisége jelentősen eltért: 2021 volt a legszárazabb, míg a 2022-es év volt a legcsapadékosabb. A műholdképek alapján szélsőséges klímahatását detektáltuk az Ipoly-mentén található homoki gyepekben. A különböző, mintázott vegetáció egységekben, a mintapontok NDVI és MNDVI adatai között eltérés tapasztalható a vizsgált években, melyek összefüggést mutatnak a növényzetben megjelenő változásokkal. Az alkalmazott indexek a természetes gyepek, homoki gyepek esetben is jól alkalmazhatóak voltak, továbbá az eltérések is kivehetővé, követhetővé váltak. Ezzel párhuzamosan a cönológai felvételek adatai alapján a vegetációban bekövetkezett változások szintén jól indikálták a környezeti változást, elsősorban a nedvességi viszonyokat.

A fokozottan védett kaszpi haragossikló (Dolichophis caspius) pontos előfordulási helye kevéssé ismert. Előfordulási adatai sokáig csak a Szársomlyó (Villányi-hegység) és a Budai-hegység területeiről álltak fenn, majd a 2000-es években új lelőhelyeket találtak a Duna menti területeken. A Pesthidegkút közelében fekvő Vörös-kővár területén Ina Gros, német herpetológus 2012-ben egy tíz egyedből álló populációt fedezett fel. A természetvédelem kiemelt feladatai közé tartozik a természeti értékek, különösen a védett és fokozottan védett fajok megőrzése, ezért is különösen fontos, hogy a fajnak megfelelő védelmet biztosíthassunk, de ehhez meg kell ismernünk mind az élőhelyét, mind az élőhelyén található vegetációtípusokat. A kutatás célja az volt, hogy távérzékelési és térinformatikai eszközökkel feltérképezzük Vörös-kővár területének vegetációját az Interspect Kft. Nagyfelbontású Repülőgépes Monitoring Hálózat (NRMH) felvételére és módszerére alapozva. A munkánk során a terepen gyűjtött adatokkal töltöttük fel az NRMH mintaterületnek számító Vörös-kővár extrém nagy terepi felbontású háromdimenziós légi felmérésen alapuló folttérképét. Meghatároztuk az egyes vegetáció foltokat a gyepek esetében, és a fásszárú vegetációt egyed, illetve homogén csoport szinten felvételeztük. A körülhatárolt poligonok változatos vegetáció egységeket takarnak, ezen túl a méretük, magasságuk, a szintezettségük rendkívül heterogén és a természetes vagy természetközi élőhely foltok mellett még az antropogén tevékenység, felhagyott gyümölcsös és legeltetés nyomai is megtalálhatók. Az aljnövényzet látszólagosan ritkás, de ennek ellenére mégis fajgazdag és változatos, valamint a homokkő alapkőzetnek köszönhetően savanyúság jelző fajokat tartalmaz. Ezen túl a csupasz homokkő sziklákkal is tarkított erdős-cserjés központi magterületet lejtősztyepp és cserjés mozaikos élőhely sáv övezi, ami a vegetációban rendkívüli változatosságot biztosít.

Jelen tanulmány az Ipoly mente ártéri élőhelyeinek klasszikus és távérzékelési módszerrel készült élőhelytérképeinek összevetésével és alkalmazási lehetőségeivel foglalkozik. A módszer a természetes ökológiai folyamatok bemutatása mellett, az emberi tájhasználat (legeltetés, kaszálás) hatásainak megismerésére is jó példa, komplex volta miatt pedig alkalmas a tájban és a vegetációban bekövetkező változások bemutatására, általánosításra. A kiválasztott mintaterület olyan jellegzetes vegetáció-együttes, aminek a monitorozása a táji szintű változások szempontjából, a szélesebb tájegységre is kiterjeszthető. A vizsgálatban több kérdésre kerestük a választ, minthogy található-e átfedés a Sentinel 2 műholdképek pixel adatai és a terepi térképezés között, ha igen, milyen mértékű, illetve az eltérések mely élőhely kategóriák esetében mutathatók ki? Továbbá a normalizált vegetációs index (NDVI) és a térképezett élőhely kategóriák között kerestük az esetleges összefüggéseket. Az élőhelyfoltok jelölésében az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (ÁNÉR) kategóriarendszerét vettük alapul. A kapott eredmények alapján a vízterek és az urbánus területek jól elkülöníthetők más természetes élőhelyektől. Egyes természetes vegetációtípusoktól is elhatárolást tapasztaltunk, ilyenek többek között a gyepek és a fás vegetációk. A klasszikus élőhelytérképezés foltjai egyezést mutattak a távérzékelési adatokkal, mintegy jó kontrollként is működtek. Ezen túl az egyes foltokon belüli izolált részek is kimutathatók, ami további információval szolgál a területhasznosításról, hiszen a legeltetés szempontjából gyakorlati jelentőséggel is bír.

A talajtani és növénytani felvételezések helyszíne a Tihanyi-félszigeten található Belső-tó környéke, ahol 2017. júniusában négy mintaterületet jelöltünk ki. A terepbejárások alkalmával a mintaterületek talaját megmintáztuk (a helyszíni vizsgálatokat követően a minták akkreditált laboratóriumba kerültek), illetve a kijelölt területeken cönológiai vizsgálatokat is végeztünk. A terepbejárások, valamint a részletes talajtani és növénytani elemzés alapján megállapítható, hogy a mintaterületeken a megelőző tájhasználat igen erős degradációt okozott: még mindig jelen vannak a degradációra utaló taxonok. A tájhasználat-váltást követően azonban beindultak a regenerációs folyamatok. A talaj-növény vizsgálatokkal (is) bizonyítható mozaikosság egyik előnye, hogy széleskörű tájhasználatot rejt magában, ami segít a tájat legkevésbé terhelő gazdálkodási mód megválasztásában is. A Tihanyi-félszigeten sok élő és élettelen természeti érték található, amely nem csak a természetes degradációnak van kitéve, de az ember által okozott beavatkozásnak is. A korábbi talajtérképeken ábrázolt sokszínű talajtakaró jelentős részét érintette a területen folytatott legeltetés és a turizmus hatása. A kialakult talajtípusok nem maradtak meg eredeti állapotukban: a réti csernozjom talajokon (Belső-tó) tömődöttséget és a szerkezet szétesését, illetve eróziót eredményezett az emberi beavatkozás. A talajpusztulás (talajkopás) a termőréteg csökkenésével, a szerkezet romlásával, a váz-, kőzethatású és lejtőhordalék talajok arányának növekedésével járt együtt. A vizsgálatok azt igazolták, hogy a legeltetett területeken a magyar szürke szarvasmarha állomány egyedszáma a gyep fenntartása szempontjából ideális. A tájhasznosítás ugyanis abban az esetben tekinthető tájökológiai szempontból megfelelőnek, ha a tájjelleget (tájkaraktert) meghatározó ökoszisztémát, illetőleg a felszínborítást nem módosítja jelentős mértékben, a növényzetben az eredeti vegetációhoz legközelebb állót, míg a talajtani folyamatokban a természeteshez közelieket ismerhetjük fel.

Az Alföldön egykor hatalmas kiterjedésű löszpusztagyepek, a szántóföldek terjeszkedése miatt ma már leginkább csak a mezsgyékben gyakran csupán néhány méter széles, de számos értékes és ritka élőlényt rejtő állományokként maradtak fenn. Elsősorban az ősi, elsődleges mezsgyék értékesek, de az agrárkörnyezetgazdálkodásiprogramoknak köszönhetően nemzetközi szinten is előtérbe kerültek a másodlagosankialakított szegélyek. Az agrár-környezetgazdálkodási programok sikere érdekében Magyarországon is fontos lenne tudnunk, hogy milyen növényzet alakulhat ki a másodlagos mezsgyéken. Munkánk során célul tűztük ki a vizsgált mezsgyék korának minél pontosabb meghatározását, a mezsgyék növényzete és kora közöttiösszefüggések feltárását, valamint azon tényezők meghatározását, amelyek kulcsfontosságúak a természetvédelmi szempontból értékes mezsgyék fennmaradásához, kialakulásához. Eredményeink azt mutatták, hogy nem csak a legősibb mezsgyék állapota volt természetes. Sőt a legjobb értékeket az 1893-ban kijelölt, másodlagos eredetű vasúti mezsgye mutatta. Az elsődleges mezsgyék közül számos degradált állapotú, esetlegegy-két ritka faj jelzi, hogy valaha értékesebb lehetett növényzetük. Jellemzően a széles, szántóföldekkel közvetlenül nem érintkező mezsgyék voltak jó természetességűek. Ebből arra következtethetünk, hogy számostényező együttes jelenléte szükséges a természetes, ősi vegetáció fennmaradásához. Másodlagos mezsgyékesetében a kor mellett rendkívül fontos a megfelelő propagulum forrás is. Éppen ezért fontos, hogy még addig szaporítsuk a szántószegélyek számát és kiterjedését, amíg van honnan visszatelepülniük a természetvédelmiszempontból értékes fajok.