Klasszikus és távérzékelési élőhelytérképezés komplex alkalmazási lehetősége az Ipoly, mint természetes állapotú vízfolyás mentén

Jelen tanulmány az Ipoly mente ártéri élőhelyeinek klasszikus és távérzékelési módszerrel készült élőhelytérképeinek összevetésével és alkalmazási lehetőségeivel foglalkozik. A módszer a természetes ökológiai folyamatok bemutatása mellett, az emberi tájhasználat (legeltetés, kaszálás) hatásainak megismerésére is jó példa, komplex volta miatt pedig alkalmas a tájban és a vegetációban bekövetkező változások bemutatására, általánosításra. A kiválasztott mintaterület olyan jellegzetes vegetáció-együttes, aminek a monitorozása a táji szintű változások szempontjából, a szélesebb tájegységre is kiterjeszthető. A vizsgálatban több kérdésre kerestük a választ, minthogy található-e átfedés a Sentinel 2 műholdképek pixel adatai és a terepi térképezés között, ha igen, milyen mértékű, illetve az eltérések mely élőhely kategóriák esetében mutathatók ki? Továbbá a normalizált vegetációs index (NDVI) és a térképezett élőhely kategóriák között kerestük az esetleges összefüggéseket. Az élőhelyfoltok jelölésében az Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (ÁNÉR) kategóriarendszerét vettük alapul. A kapott eredmények alapján a vízterek és az urbánus területek jól elkülöníthetők más természetes élőhelyektől. Egyes természetes vegetációtípusoktól is elhatárolást tapasztaltunk, ilyenek többek között a gyepek és a fás vegetációk. A klasszikus élőhelytérképezés foltjai egyezést mutattak a távérzékelési adatokkal, mintegy jó kontrollként is működtek. Ezen túl az egyes foltokon belüli izolált részek is kimutathatók, ami további információval szolgál a területhasznosításról, hiszen a legeltetés szempontjából gyakorlati jelentőséggel is bír.