Search

Communal or individual? Perspectivisation in Hungarian folksongs A widely recognized characteristics of Hungarian folksongs is the so-called natural image (known as 'sill'), whose interpretation has long been a semantic problem not fully unsolved in text linguistic and folklore studies. In this matter the notion of perspectivisation within the framework of cognitive linguistics may lead to novel observations. The ways a group of folksongs are construed allow for more than one interpretation of the same language element from different perspectives. This underlying feature manifests in the dynamic view of construal, namely, in the first part of the text, the speaker's vantage point is to be located implicit and off-stage, then later on it becomes explicit and on-stage; (Bühler 1934; Sanders−Spooren 1997). Meanwhile, what is viewed from a general communal perspective (based on folk conceptualization) in a more objective form at the beginning, is taken over by an overwhelming individual perspective and subjective construal in the next stage. In this process, numerous linguistic items are taken into account, such as scalar adjectives implying multiple reference points, definite noun phrases having the potential to be grounded in various contexts, or spatial and time adverbs with undefined reference points. This way, in a significant group of Hungarian folksongs, initial linguistic representation is possible to be cognized from more than one perspective, asserting communal (based on folk conceptualization) and individual perspectives simultaneously. A magyar népdalokban elterjedt jellegzetes reprezentációs forma, az ún. természeti jelenet metaforáinak a szövegértelembe integrált értelmezése olyan pragmatikai és szemantikai probléma, amely az eddigi folklorisztikai és szövegtani kísérletek ellenére számos kérdést rejt. Ebben értékes eredményt hozhat a szövegben megjelenő perspektívák vizsgálata, amely kognitív nyelvészeti kiindulópontú. A természeti jelenetek perspektivikus konstruálása (azaz egy jelenet egyféle fogalmi megalkotása) ugyanis olyan nyelvi formában valósul meg, amelynek sajátosságai lehetővé teszik ugyanannak a nyelvi reprezentációnak a különböző perspektívákból történő értelmezését. A dinamikus jelentéskonstruálás azt mutatja: számos szövegben a megnyilatkozói nézőpont (Bühler 1934; Sanders–Spooren 1997) kezdetben a színre vitt jeleneten kívül helyezhető el (off-stage), majd explicit módon belülre kerül (on-stage), miközben ebből az utóbbi nézőpontból is lehetségessé válik a jelenet első, objektívabban konstruált részének az értelmezése. Ennek a műveletnek a jelen tanulmányban vizsgált nyelvi megvalósulásai a több referenciapontot implikáló skaláris melléknevek, a nemcsak egy kontextusban lehorgonyzott határozott főnevek és a lehorgonyzatlan tér- és időhatározók által válik lehetségessé. A népdalok nagy hányadában az ilyen típusú szövegkezdő nyelvi reprezentációk olyan összetett perspektíva lehetőségét rejtik, amely egyidejűleg érvényesíti a népi konceptualizáción alapuló közösségi és a személyes nézőpontot, így a népdal egyik fő szövegtipológiai jellemzőjét.