1. A nyomhordozók és emberi eredetű biológiai anyagmaradványok típusai és genetikai vizsgálatának jelentősége a magyarországi büntető- és közigazgatási eljárásokban – Esetleírások
- Author
-
Sándor Füredi
- Subjects
igazságügyi genetikai vizsgálatok ,biológiai anyagmaradványok ,esetleírások ,DNS ,Political institutions and public administration (General) ,JF20-2112 - Abstract
Cél: A tanulmány célja, hogy rövid esetleírások formájában, ügytípusonként bemutassa az elmúlt évtizedekben és jelenleg a magyarországi igazságügyi (forenzikus) genetikai szakértői vizsgálatok során sikeresen elemzett bűnjeltárgyak és emberi eredetű biológiai anyagmaradványok széles körét. Célja még továbbá, hogy konkrét ügyeken keresztül érzékeltesse a genetikai vizsgálatok jelentőségét a magyar igazságszolgáltatásban. Módszertan: A Nemzeti Szakértői és Kutatóközpont jogelődje, a Bűnügyi Szakértői Kutatóintézet által szakértett, az eljáró hatóságok által már lezárt több ezer ügyből 22 ügytípusban került kiválasztásra a tanulmányhoz 51 db ügyeset. A bemutatásra kerülő ügyekben jellegzetes biológiai nyom, nyomhordozó igazságügyi genetikai vizsgálata jelentett előrelépést a bűncselekmény felderítésében, bizonyíthatóságában, vagy az ismeretlen holttestek személyazonosításában. Megállapítások: A magyarországi igazságügyi genetikai vizsgálatok 1992-es elindulása óta fokozatosan egyre több és többféle ügyben (lopástól a sorozatgyilkosságokig), egyre többféle és egyre kevesebb emberi eredetű biológiai anyagmaradvány DNS-elemzésével lehetett genetikai bizonyítékot szolgáltatni a büntető- és közigazgatási eljárásokhoz. A bemutatott 22 ügytípus 51 rövid esetleírása rávilágít arra, hogy gyakorlatilag bármilyen magyarországi bűncselekmény nyomozása vagy ismeretlen holttest személyazonosítása során az igazságügyi genetikai szakértés szerepet kaphat abban az esetben, ha az ügy szempontjából releváns biológiai anyagmaradvány a helyszínen feltalálható és rögzíthető. Érték: 22 ügytípus 51 esetének rövid leírásával először kerülnek ennyi ügyön keresztül bemutatásra a releváns nyomhordozók és emberi eredetű biológiai anyagmaradványok típusai és azok genetikai vizsgálatának jelentősége a magyarországi büntető- és közigazgatási eljárásokban.
- Published
- 2023
- Full Text
- View/download PDF