Search

Az aortaívet érintő aortabetegségek miatt végzett endovascularis rekonstrukciók (thoracic endovascular aneurysm repair – TEVAR) során a sztentgraft proximalis rögzítése az ívben vagy az aorta ascendensen van. Ilyen esetben hagyományosan nyitott műtéttel előzetesen biztosítjuk a lefedésre kerülő supraaorticus ágak keringését (ún. ’debranching’ műtétek). Nyitott műtétre nem alkalmas betegek esetén azonban az ágak endovascularis módszerekkel történő megtartására kényszerülünk. Tanulmányunkban ezen komplex endovascularis aortaív-rekonstrukciók lehetőségeit mutatjuk be. A párhuzamos graftokat jellemzően sürgősségi körülmények között alkalmazzuk. Az ascendensen történő proximalis rögzítés esetén a jobb arteria (a.) carotisról indított ’debranching’ és a truncus brachiocephalicus párhuzamos grafttal történő biztosításával kombinált hibrid műtétet végeztünk. Létfontosságú ér véletlen lefedésével járó TEVAR esetén sürgősséggel végezhetünk konverziót például a bal a. carotis communis keringésének gyors helyreállítására. A bal a. subclavia előzetes revascularisatiója nélkül végzett sürgősségi TEVAR után ritkán jelentkező bal felső végtagi ischaemia esetén utólagos konverziót végezhetünk a bal a. subclavia lumenének helyreállítására ugyancsak párhuzamos grafttal. A kisgörbületen elhelyezkedő, saccularis morfológiájú penetráló aortafekélyek sikeres kirekesztését segítheti egyedi gyártású graft alkalmazása, melyen a nagygörbületen lévő supraaorticus érszájadék köré kivágást, ún. ’scallop’-ot helyezünk a graft proximalis végéhez, megnövelve így a proximalis nyak hosszát. Elektív körülmények között ugyancsak egyedileg gyártott elágazó graftot is alkalmazhatunk, melynek során akár mindhárom ág megtartható az ascendensről induló proximalis rögzítés mellett, így arra alkalmas anatómia esetén endovascularis ívcserére is lehetőségünk van. Orv Hetil. 2023; 164(11): 426–431.

The primary objective was to compare the accuracy of dynamic computed tomography (CT) angiography (d-CTA) with standardized triphasic contrast enhanced CT angiography (t-CTA) in diagnosing endoleak type after endovascular aortic repair (EVAR) using digital subtraction angiography (DSA) as reference standard. The secondary objective was to study the impact of d-CTA on image fusion-guided endoleak embolization.A retrospective review of patients who underwent d-CTA imaging after EVAR between March 2019 and July 2021 was performed. Deidentified images were independently reviewed by two-two blinded readers to document endoleak type and target vessels. An impact of d-CTA-guided embolization was evaluated by a number of planning angiograms, radiation exposure, and accuracy of target vessel overlay.During the study period, 52 patients underwent d-CTA and 19 had all 3 modalities available for analysis. DSA imaging confirmed 4 (21.0%) type-I, 14 (73.7%) type-II, and 1 (5.3%) type-III endoleak. Findings from d-CTA matched with DSA in 19/19 cases (100%), whereas t-CTA matched in 14/19 cases (73.7%). In type-II endoleaks, the number of target vessels identified by d-CTA, t-CTA, and DSA were 23, 17, and 16, respectively. Mean dose-length product from d-CTA and t-CTA was 1,445 ± 551 and 1,612 ± 530 mGy × cm (P = 0.26). Nine patients underwent d-CTA-guided type-II endoleak embolization, using a median of 1 (range: 1-4) planning angiogram before embolization using 21.6 (± 8.7)% of total procedural radiation dose. Target vessel overlay was accurate in 9/9 (100%) cases.Dynamic, time-resolved CTA is more accurate compared to standardized triphasic contrast enhanced CTA in diagnosing endoleak type after EVAR. In type-II endoleak, d-CTA better identified target vessels and enabled safe, targeted embolization.

(1) Study purpose: The aim of our prospective single-center, matched case–control study was to compare the number and volume of acute ischemic brain lesions following carotid endarterectomy (CEA) versus carotid artery stenting (CAS) using a propensity-matched design. (2) Methods: Carotid bifurcation plaques were analyzed by using VascuCAP software on CT angiography (CTA) images. The number and volume of acute and chronic ischemic brain lesions were assessed on MRI scans taken 12–48 h after the procedures. Propensity score-based matching was performed at a 1:1 ratio to compare the ischemic lesions on postinterventional MR. (3) Results: A total of 107 patients (CAS, N = 33; CEA, N = 74) were included in the study. There were significant differences in smoking (p = 0.003), total calcification plaque volume (p = 0.004), and lengths of the lesion (p = 0.045) between the CAS and CEA groups. Propensity score matching resulted in 21 matched pairs of patients. Acute ischemic brain lesions were detected in ten patients (47.6%) of the matched CAS group and in three patients (14.2%) in the matched CEA group (p = 0.02). The volume of acute ischemic brain lesions was significantly larger (p = 0.04) in the CAS group than in the CEA group. New ischemic brain lesions were not associated with neurological symptoms in either group. (4) Conclusions: Procedure-related new acute ischemic brain lesions occurred significantly more frequently in the propensity-matched CAS group.

Az aortadissectio késői szövődménye a meggyengült érfal tágulata. Ennek megoldására sürgető helyzetben a nagy kockázatú nyitott műtét endovascularis alternatívájaként csak elágazó graft implantációja (branched endovascular aortic repair – BEVAR) jön szóba, melynek beültetését azonban extrém mértékben megnehezíti az aorta lumenében elhelyezkedő intimamembrán, illetve a valódi lumen jellemzően nagyfokú kompressziója. Közleményünkben a BEVAR aortadissectio esetén történő első hazai alkalmazását mutatjuk be. 76 éves férfi betegünk 13 évvel korábban szenvedett el B-típusú aortadissectiót, mely miatt supraaorticus debranching műtétet követően thoracalis sztentgraft-implantációt végeztek. Jelen felvételére heveny mellkasi fájdalom miatt került sor, melynek hátterében a thoracoabdominalis aorta tíz centiméteres tágulatának „tartott” (a haematomát a retroperitoneum tartja) rupturája állt. A bal a. subclavia proximalis szakaszának szelektív embolisatióját követően komplex aortaintervenciót végeztünk. Az in situ thoracalis graftból indított újabb thoracalis sztentgraftot, majd elágazó thoracoabdominalis graftot ültettünk be, melynek négy ágát a truncus coeliacusra, az a. mesenterica superiorra, valamint a két veseartériára vezettük. Az elágazó graft alá bifurkációs graftot, a bal a. iliaca rendszer komplex dissectiója miatt bal oldalra iliacabifurkációs graftot is implantáltunk. Szövődménymentes beavatkozást követően a beteget a 4. posztoperatív napon otthonába bocsátottuk. Orv Hetil. 2022; 163(22): 886–890.

Összefoglaló. Bevezetés: Az infrarenalis aortaaneurysmák kezelésére alkalmazott endovascularis aortarekonstrukció (EVAR) hosszú távú sikerének egyik meghatározó tényezője a proximalis rögzítés minősége. A proximalis rögzítés minőségét rontó, ún. nehéz nyakkal rendelkező aneurysmák sikeres kezelésére fejlesztették ki az endocsavarozást, melynek során apró fémspirálokkal rögzítjük a beültetett sztentgraftot az aorta falához. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja, hogy hazai beteganyagon elemezzük az endocsavarozással kiegészített EVAR-műtétek perioperatív és középtávú kockázatát. Módszerek: Retrospektív vizsgálatunk során a profilaktikus endocsavarozással kiegészített EVAR-műtéten átesett betegek adatainak analízisét végeztük. Demográfiai és kórelőzményi adatok, a műtétek és a kontrollvizsgálatok, illetve a képalkotó vizsgálatok eredményeit vizsgáltuk. Eredmények: 2019. január 1. és 2021. szeptember 30. között 14 esetben (11 férfi, átlagéletkor 70,4 ± 8,1 év) végeztünk profilaktikus endocsavarozással kiegészített EVAR-műtétet. Az esetek 86%-ában (12/14) nehéz nyak miatt történt az endocsavarozás, átlagosan 6,4 ± 1,7 csavar felhasználásával. Technikai szövődmény nem lépett fel. A 7,0 ± 9,9 hónapos átlagos követési idő alatt mechanikai szövődményt, tartós Ia típusú endoleaket nem észleltünk. Reintervenció nem történt. A követés alatt egy beteget vesztettünk el aortával nem összefüggő betegségben, így a mortalitási arány 7% (1/14), a klinikai sikerarány 92,9% (13/14). Megbeszélés: Az Európai Érsebészeti Társaság által 2019-ben kiadott irányelv az endocsavarok alkalmazását randomizált vizsgálat hiányában csak klinikai vizsgálat keretében javasolja. A közelmúltban megjelent metaanalízis, illetve nemzetközi regiszter adatain alapuló publikáció eredményeivel összhangban jelen vizsgálatunk során is 90% feletti technikai sikerarányt, alacsony komplikációs rátát és magas Ia endoleak mentességet találtunk. Következtetés: Nagy kockázatú betegcsoporton igazoltuk a Medtronic Heli-FX rendszer hatékonyságát. A módszer sikeresen és biztonságosan alkalmazható nehéz nyakkal komplikált infrarenalis aneurysmák endovascularis kezelésére. Orv Hetil. 2022; 163(16): 631–636. Summary. Introduction: Endosuturing, which involves the use of metal screws to fix the implanted stent graft to the aortic wall, was developed as an adjunctive procedure of endovascular aortic repair (EVAR) to treat aneurysms with hostile neck. Objective: The aim of our study was to analyse the perioperative and mid-term risk of EVAR surgery with endosuturing in a Hungarian patient population. Methods: In our retrospective study, we analysed data from patients undergoing EVAR surgery augmented with prophylactic endosuturing. Demographic and anamnestic data, results of surgery and follow-up examinations and imaging studies were analyzed. Results: Between January 1, 2019 and September 30, 2021, 14 cases (11 men, mean age 70.4 ± 8.1 years) underwent EVAR surgery with prophylactic endosuturing. In 86% of cases (12/14), endosuturing was performed due to a hostile neck, using an average of 6.4 ± 1.7 screws. No technical complications occurred. No mechanical complications or persistent Ia endoleak were observed during the mean follow-up of 7.0 ± 9.9 months. Reintervention did not occur. One patient was lost during follow-up due to a disease unrelated to the aorta, resulting in a mortality rate of 7% (1/14) and a clinical success rate of 92.9% (13/14). Discussion: In accordance with recent publications, we found a low complication rate and a technical success rate above 90%. Conclusion: We demonstrated the efficacy of the Medtronic Heli-FX system in a high-risk patient population. The technique can be successfully and safely used for endovascular treatment of infrarenal aneurysms complicated with hostile neck. Orv Hetil. 2022; 163(16): 631–636.

Our aim was to investigate whether the previously observed higher contrast-to-noise ratio (CNR) and better image quality of Digital Variance Angiography (DVA) - compared to Digital Subtraction Angiography (DSA) - can be used to reduce radiation exposure in lower limb X-ray angiography. This prospective study enrolled 30 peripheral artery disease patients (mean ± SD age 70 ± 8 years) undergoing diagnostic angiography. In all patients, both normal (1.2 µGy/frame; 100%) and low-dose (0.36 µGy/frame; 30%) protocols were used for the acquisition of images in three anatomical regions (abdominal, femoral, crural). The CNR of DSA and DVA images were calculated, and the visual quality was evaluated by seven specialists using a 5-grade Likert scale. For investigating non-inferiority, the difference of low-dose DVA and normal dose DSA scores (DVA30-DSA100) was analyzed. DVA produced two- to three-fold CNR and significantly higher visual score than DSA. DVA30 proved to be superior to DSA100 in the crural region (difference 0.25 ± 0.07, p p = 0.435) and abdominal (− 0.10 ± 0.09, p = 0.350) regions. Our data show that DVA allows about 70% reduction of DSA-related radiation exposure in lower limb X-ray angiography, providing a potential new radiation protection tool for the patients and the medical staff.

Carotid artery stenosis (CAS) is a consequence of systemic atherosclerotic disease affecting the aging populations of the Western world. CAS is frequently associated with cognitive impairment. However, the mechanisms contributing to the development of vascular cognitive impairment (VCI) associated with CAS are multifaceted and not fully understood. In addition to embolization and decreased blood flow due to the atherosclerotic lesion in the carotid artery, microcirculatory dysfunction in the cerebral circulation also plays a critical role in CAS-related VCI. To better understand the microvascular contributions to cognitive decline associated with CAS and evaluate microvascular protective effects of therapeutic interventions, it is essential to examine the structural and functional changes of the microvessels in the central nervous system (CNS). However, there are some limitations of in vivo brain vascular imaging modalities. The retinal microvasculature provides a unique opportunity to study pathogenesis of cerebral small vessel disease and VCI, because the cerebral circulation and the retinal circulation share similar anatomy, physiology and embryology. Similar microvascular pathologies may manifest in the brain and the retina, thus ocular examination can be used as a noninvasive screening tool to investigate pathological changes in the CNS associated with CAS. In this review, ocular signs of CAS and the retinal manifestations of CAS-associated microvascular dysfunction are discussed. The advantages and limitation of methods that are capable of imaging the ocular circulation (including funduscopy, fluorescein angiography, Doppler sonography, optical coherence tomography [OCT] and optical coherence tomography angiography [OCTA]) are discussed. The potential use of dynamic retinal vessel analysis (DVA), which allows for direct visualization of neurovascular coupling responses in the CNS, for understanding microvascular contributions to cognitive decline in CAS patients is also considered.

Purpose: Endovascular aortic repair has become the preferred elective treatment of infrarenal aortic aneurysms. Aortic pulsatility may pose problems regarding endograft sizing. The aims of this study are to determine the aortic pulsatility in patients with aortic disease and to evaluate the effect of pulsatility on the growth of aneurysms. Materials and Methods: In this retrospective study, analyses of computed tomography angiography (CTA) images of 31 patients under conservative treatment for small abdominal aortic aneurysms were performed. Reconstructions of the raw electrocardiography (ECG) gated dataset at 30% and 90% of the R-R cycle were used. After lumen segmentation, total aortic cross-sectional area was measured in diastole and systole in the following zones: Z0, Z3, Z5, Z6, Z8, and Z9. Effective diameters (EDs) were calculated from the systolic (EDsys) and diastolic (EDdia) cross-sectional areas to determine absolute (EDsys – EDdia, mm) and relative pulsatility [(EDsys – EDdia) / EDdia, %]. Diameter of the aneurysms was measured on baseline images and the last preoperative follow-up study of each patient. Results: A total of 806 measurements were completed, 24 pulsatility and 2 growth measurements per patient. The mean pulsatility values at each point were as follows: Z0: 0.7±0.8 mm, Z3: 1.0±0.6 mm, Z5: 1.0±0.6 mm, Z6: 0.8±0.7 mm, Z8: 0.7±1.0 mm, Z9: 0.9±0.9 mm. Follow-up time was 5.5±2.2 years during which a growth of 13.42±9.09 mm (2.54±1.55 mm yearly) was observed. No correlation was found between pulsatility values and growth rate of the aneurysms. Conclusion: The pulsatility of the aorta is in a submillimetric range for the vast majority of patients with aortic disease, thus probably not relevant regarding endograft sizing. Pulsatility of the ascending aorta is smaller than that of the descending segment, making an additional oversize of a Z0 implantation questionable. Clinical Impact Endovascular aortic repair reqiures precise preoperative planning. Pulsatile changes of the aortic diameter may pose issues regarding endograft sizing. In our retrospective single-centre study, aortic pulsatility of patients with AAA was measured on ECG gated CTA images. Pulsatility values reached a maximum at the descending aorta, however absolute pulsatility values did not exceed 1 mm at any point along the aorta. Therefore, significance of aortic pulsatility regarding the sizing of EVAR prostheses is questionable. Correlation between pulsatility and AAA growth was not found.

Összefoglaló. A tudomány jelenlegi állása szerint – csoportok összehasonlítására épülő matematikai-statisztikai eszközökkel – a leginkább hatékonynak és hatásosnak vélt kezelési módszerek szisztematikus elemzése mentén, a bizonyítékokon alapuló irányelveken nyugvó gyógyító munkát tekintjük követendőnek. A nyaki verőérszűkület ellátása esetén az utóbbi években elkészült mind a hazai, mind az európai irányelv, mindemellett a társszakmák irányelveiben is megjelentek kezelési javaslatok. Közleményünkben összehasonlítottuk a témában publikált magyar, angol, német és olasz nyelvű, valamint az európai társaságok által kiadott irányelveket. Az irányelvek alapelveikben hasonlóak, formailag és tartalmilag azonban jelentős (időnként egymásnak ellentmondani látszó) különbségeket találhatunk. Az ellentmondások három leggyakoribb oka: 1) az egyes irányelvek által kitűzött célok különbözősége, 2) az aszimptomatikus és szimptomatikus betegcsoport definíciói, valamint 3) az eltérő evidenciaszintek. Az irányelvek összevetése alapján a tünetes, szignifikáns nyaki verőérszűkületek sebészi ellátása evidenciának tekinthető. A szimptomatikus nyaki verőérszűkület a definíció szerint ellenoldali cerebralis ischaemia okozta, tranziens vagy definitív plegia, paresis, aphasia és az azonos oldali arteria centralis retinae embolisatiója miatti amaurosis fugax. A tünetmentes nyaki verőérszűkületek ellátása tekintetében az európai és a nemzeti irányelvek nem azonosak, ezen esetek terápiás döntése egyéni mérlegelést igényel. Tünetmentes, 70%-os stenosis esetén vascularteam-konzílium javasolt. Orv Hetil. 2020; 161(51): 2139–2145. Summary. The correct practice is the one that is proven to be the most effective based on systematic statistical analyses of different treatment methods, and is applied according to evidence-based principles. In recent years, not only has the European Society of Vascular Surgery created a guideline about the management of supra-aortic steno-occlusive disease, but some nations’ vascular surgical societies and related disciplines have also developed their own guidance. In this paper, the guidelines by the European societies on the clinical care of patients with carotid artery luminal narrowing is compared to national guidelines published in Hungarian, English, German, and Italian. Although the fundamental points of the guidelines are similar, there are some important differences among them both in presentation and in content; as a result, they sometimes appear to be contradictory. The three main sources of inconsistency are the various goals, the discrepancy in the definition of symptomatic and asymptomatic carotid artery stenosis, and the bias arising from the use of distinct evidence levels. A comparison of guidelines suggests that the treatment of symptomatic significant carotid artery stenosis with surgery can be considered evidence. Symptomatic carotid artery stenosis is defined as transient or definite plegia, paresis, aphasia due to cerebral ischemia, and monocular blindness caused by embolism in the central retinal artery. However, in the case of asymptomatic 70% or greater carotid artery stenosis, the guidelines are quite heterogeneous, and these patients require individual consideration and a vascular team decision is recommended. Orv Hetil. 2020; 161(51): 2139–2145.

Összefoglaló. A patkóvese a vese leggyakrabban előforduló fejlődési rendellenességeinek egyike. Hasi aortaaneurysmával való együttes előfordulása kifejezetten ritka (a hasi aortaaneurysmás esetek 0,12%-a). Az első esetben egy 64 éves férfi akut alsó végtagi panaszokkal került felvételre. A CT-angiográfia patkóvesét és thrombotizált infrarenalis aortaaneurysmát igazolt. Az akut műtét során a hasi aortaaneurysma resectióját és aortobifemoralis bypassműtétet végeztünk a patkóvese ishmusának megtartásával. A második esetben hasi panaszokat okozó, mindkét arteria iliaca communisra ráterjedő infrarenalis aortaaneurysma esetén végeztünk aortobiiliacalis rekonstrukciót. Az aneurysma előtt elhelyezkedő isthmus tervezetten szétválasztásra került, a poláris veseartériát visszaültettük. A tünetes hasi aortaaneurysma abszolút műtéti indikációt képez. A preoperatív CT- vagy MR-angiográfia kulcsfontosságú mind a műtéti indikáció felállítása, mind pedig a műtét megtervezése szempontjából. A beavatkozás előtt pontos képet kell kapnia az érsebésznek az aorta anatómiája mellett a patkóvese vérellátásáról és a húgyúti rendszerről. Az érsebészeti rekonstrukció esetén a transperitonealis feltárás – főleg akut műtét esetén – több előnnyel rendelkezik, mint a retroperitonealis feltárás. Orv Hetil. 2020; 161(46): 1966–1971. Summary. Horseshoe kidney is one of the most common congenital disorders of the kidney. The simultaneous incidence of horseshoe kidney and abdominal aneurysm is very low (0.12% of all cases of abdominal aortic aneurysm). In the first case, a 64-year-old male patient was admitted with acute lower limb ischaemia. CT-angiography revealed an occluded aortic aneurysm. During the emergency operation, the abdominal aneurysm was resected and an aortobifemoral bypass procedure was performed sparing the kidney’s isthmus. In the second case, the abdominal complaints were caused by an infrarenal abdominal aneurysm that involved both common iliac arteries. Aortobiiliac reconstruction was performed with planned separation of the kidney isthmus and reimplantation of the accessory renal artery. Symptomatic abdominal aortic aneurysm is an urgent indication for reconstruction. The preoperative CT- or MR-angiography play a key role in the indication and planning of the reconstruction. It is highly important for the vascular surgeon to have a clear picture of the blood supply of the horseshoe kidney and the urinary tract along with the anatomy of the aorta before the operation. The transperitoneal approach has several advantages over the retroperitoneal approach during vascular reconstruction surgery. Orv Hetil. 2020; 161(46): 1966–1971.

Purpose: To compare the acute success and complication rates of distal radial (DR) vs proximal radial (PR) artery access for superficial femoral artery (SFA) interventions. Materials and Methods: Between 2016 and 2019, 195 consecutive patients with symptomatic SFA stenosis were treated via DR (n=38) or PR (n=157) access using a sheathless guide. Secondary access was achieved through the pedal artery when necessary. The main outcomes were technical success, major adverse events (MAEs), and access site complications. Secondary outcomes were treatment success, fluoroscopy time, radiation dose, procedure time, and crossover rate to another puncture site. Results: Overall technical success was achieved in 188 patients (96.4%): 37 of 38 patients (97.3%) in the DR group and 151 of 157 patients (96.2%) in the PR group (p=0.9). Dual (transradial and transpedal) access was used in 14 patients (36.8%) in the DR group and 28 patients (18.9%) in the PR group (pConclusion: SFA interventions can be safely and effectively performed using PR or DR access with acceptable morbidity and a high technical success rate. DR access is associated with few access site complications.

Absztrakt: Bevezetés: A boka-kar index (BKI) mérése az első választandó szűrőmódszer az alsó végtagi perifériás artériás érbetegség (LEAD) diagnosztikájában. A LEAD tekintetében veszélyeztetett populációban végzett szűrés célja a major végtagi események, így az amputáció kockázatának csökkentése. A nyugalmi BKI-érték ugyanakkor könnyen adhat álnegatív eredményt. Célkitűzés: Kutatásunk célja egy, a családorvosi praxisban könnyen megvalósítható, gyors és költséghatékony szűrőmódszer tesztelése mellett azon betegek azonosítása volt, akiknél a családorvos eszközeivel nem kaphatunk definitív diagnózist (negatív BKI mellett tünetes, illetve nem komprimálható artériás csoport). Módszer: Az Észak-Magyarország régióban 680 beteg szűrését végeztük el. Edinburgh-kérdőívet használtunk, rögzítettük a saját és a családi anamnézist, a rizikófaktorokat, a jelenlegi panaszokat és a gyógyszerelést. Fizikális vizsgálatot és BKI-mérést végeztünk. Eredmények: A betegek 34%-a jelzett alsó végtagi claudicatiót, 23%-nak volt abnormális BKI-értéke, 14% jelzett normális BKI-érték mellett dysbasiás panaszokat. 12% került a nem komprimálható artériás csoportba. A BKI alapján negatív, de tünetes csoport rizikófaktor-profilja jelentős hasonlóságot mutatott a biztosan LEAD-pozitív és a nem komprimálható artériás csoport rizikófaktor-profiljával. Következtetés: A LEAD valós előfordulása magasabb lehet, mint a csak a BKI alapján történő szűrés eredménye. A populáció közel negyede került a BKI alapján a negatív, de tünetes és a nem komprimálható artériás csoportba. Ezen csoport betegei a családorvos részéről különös odafigyelést igényelnek. A normális BKI-érték ellenére – ha felmerül a LEAD klinikai gyanúja – további vizsgálatok szükségesek. A LEAD szűrése többirányú megközelítést igényel. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1381–1389.

Absztrakt: Bevezetés és célkitűzés: A perifériás artériás betegségek legnagyobb alcsoportját az alsó végtagi verőérbetegségek képezik, melyek a népesség mintegy 4–6%-ában fordulnak elő. Magyarországon a vizsgált időszakban összesen 6798 major amputációra került sor. Az időben és megfelelő módszerrel elvégzett kezeléssel az alsó végtagi amputációk (melyek 30 napos mortalitása 20%, 2 éves mortalitása pedig 40–60% közötti) száma hatékonyan csökkenthető. Tanulmányunk célja feltárni az ellátásban rejlő területi különbségeket. Módszer: A perifériás erek kezelése finanszírozási adatainak bemutatása során retrospektív adatelemzést végeztünk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2015–2017. évi finanszírozási adatainak felhasználásával. A halálozási arány területi különbségeit leíró statisztikával vizsgáltuk, elemezve a halálozási arányszám és egyéb faktorok közötti esetleges összefüggéseket. Eredmények: A kistérségi – járási szintű – elemzés (n = 174) nagy különbségeket tárt fel az országon belül az amputációk 10 ezer lakosra jutó arányát tekintve. Igazolta, hogy az amputációk döntő többségét a járások 30%-ában végzik, vagyis a kiemelkedő rossz hazai amputációs arányszámot a járások mintegy 30%-ának nagyon kedvezőtlen adata okozza. Regressziós elemzés támasztotta alá a járási szintű, akár négyszeres területi különbségek mögött meghúzódó kapcsolatot az amputációs ráta és az egyes szocioökonómiai tényezők, illetve az endovascularis radiológiai ellátás elérhetősége között. A rétegzett többszörös regressziós elemzés rávilágított arra, hogy azokban a járásokban, ahol nem érhető el az endovascularis ellátás (n = 159), az egyetemi végzettségűek aránya sokkal alacsonyabb (β1 = –0,13, 95% CI: –0,18 – –0,09) és a 65 év felettiek aránya magasabb (β1 = 0,14, 95% CI: 0,03–0,24), ami egymás hatásától függetlenül szignifikánsan befolyásolja az amputációs rátát. Azokban a járásokban viszont, ahol elérhető volt az intervenciós radiológiai ellátás (n = 14), a lakosság életkori megoszlása hatott a leginkább (β1 = 0,7, 95% CI: 0,42–0,98) az amputációk gyakoriságára. Következtetés: Területi és szociális alapon jelentős különbségek tapasztalhatók az országban incidenciában, prevalenciában és halálozási rátában is. A betegség kialakulásában, előrehaladásában erőteljesen megjelennek a szociális, képzettségbeli és jövedelmi különbségek, illetve a lakóhelyközeli ellátóhelyi kapacitások hatása is. Orv Hetil. 2020; 161(18): 747–755.

Absztrakt: A thoracoabdominalis aortaaneurysmák kezelése az érsebészet egyik legnagyobb kihívása. Sürgős esetekben ezen komplex aneurysmák endovascularis ellátásának lehetőségei limitáltak. Az óriás méretű (10 cm-t meghaladó) thoracoabdominalis aortaaneurysma rendkívül ritka jelenség, ellátása mindig betegspecifikus, egyedi kezelést igényel. A tervezett kezelés alacsonyabb morbiditási aránnyal jár, különösen a gerincvelő-sérülés tekintetében. Esetünkben egy 19,2 cm maximális átmérőjű, Crawford V típusú thoracoabdominalis aortaaneurysma sikeres kezelését mutatjuk be. A férfi beteget először akutan, nyitottan operáltuk tartott ruptura miatt, majd később halasztott időpontban endovascularisan folytattuk ellátását. A 64 éves férfi beteget mellkasi és hasi panaszok miatt vettük fel intézetünkbe(1) stabil hemodinamikai paraméterekkel. Kontrasztanyagos CT-angiográfiás vizsgálat igazolta a 19,2 cm legnagyobb átmérőjű, többszörös thoracoabdominalis aortaaneurysmáját, kompressziós jelekkel, haemothoraxszal és az alsó szakasz tartott rupturájával. Az anatómia, az extrém méret, a kompressziós tünetek és a haemothorax miatt a nyitott műtéti megoldást választottuk, és intraoperatívan döntöttünk végül a kétszakaszos ellátás mellett. Első lépésben a rupturált szakasz ellátására egy aortoaorticus Dacron interpositumot implantáltunk úgy, hogy a visceralis szakaszt egy ferde ’patch’ segítségével rekonsruáltuk, majd a második lépésben végeztük el a mellkasi sztentgraft beültetését. Az egyéves kontrollon a beteg panaszmentes volt, ’endoleak’ nem ábrázolódott. Az óriás aortaaneurysmák ritka klinikai entitások, főleg a thoracoabdominalis régióban. A kompressziós tünetek, a haemothorax és a jelentős anatómiai változások miatt az endovascularis beavatkozás kivitelezhetősége erősen kérdéses. Ruptura esetén azonnali ellátásuk jelenleg szinte csak nyitottan végezhető. A többlépcsős beavatkozás csökkentheti a gerincvelő-károsodás veszélyét, ezért megfelelő anatómia esetén megfontolandó ennek a ritka betegségnek a kezelésében. Orv Hetil. 2020; 161(7): 269–274.

Background. Diabetes mellitus is closely related to both the severity of carotid disease and its outcome after revascularization. Carotid artery stenting (CAS) has emerged as a viable alternative to surgical endarterectomy but little is known about the impact of diabetes after CAS. Methods. A consecutive cohort of 1940 patients undergoing CAS in two institutions was divided into two groups, diabetics and nondiabetics, and major cerebrovascular events (MACCEs) were analyzed at 30 days post-CAS and at 1 year follow-up. Results. There were 730 patients with diabetes, with significantly higher BMI, hypertension, chronic dialysis, and dyslipidemia frequency ( p < 0.05 ). There was no significant difference between the two groups in terms of early and late MACCEs (composite of transient ischemic attack, major stroke, myocardial infarction, and death), with an early rate of 3.5% nondiabetics vs. 5.3%, p = 0.08 and 2.4 nondiabetics vs. 2.3% diabetics, p = 0.1 at 12 months. Overall stroke/death rate in the asymptomatic patients was 2.4%, and the restenosis rate was higher in the diabetes population (2.3% vs. 1%, p = 0.04 ). Conclusion. The presence of diabetes was associated with an acceptable increased periprocedural risk for CAS, but no further additional risk emerged during longer term follow-up. Diabetes may precipitate the rate of early in-stent restenosis.

A late complication of aortic dissection is the dilatation of the weakened aortic wall. The only urgent endovascular alternative to high-risk open surgery in the treatment of postdissection aneurysms is branched endovascular aortic repair (BEVAR), which is extremely difficult due to the intimal membrane in the aorta lumen and the compressed true lumen. In this case report, we present the first application of BEVAR for aortic dissection in Hungary. Our 76-year-old male patient underwent type B aortic dissection 13 years before, for which supraaortic debranching was followed by thoracic stent graft implantation. The patient was admitted with acute chest pain associated with a con-tained rupture of a ten centimetre dilatation of the thoracoabdominal aorta. Our aortic team recommended endo-vascular surgery due to the extremely high risk of open surgery, which the patient accepted. Following selective embolization of the proximal segment of the left subclavian artery, a complex aortic intervention was performed. A new thoracic stent graft was started from the in situ thoracic graft, followed by a branched thoracoabdominal graft, the four branches of which were connected to the celiac trunk, the superior mesenteric artery and the two renal arter-ies. We also implanted a bifurcation graft under the branched graft and a left iliac bifurcation graft due to the complex dissection of the left iliac artery system. After an uneventful procedure, the patient was discharged home on the fourth postoperative day.Az aortadissectio késői szövődménye a meggyengült érfal tágulata. Ennek megoldására sürgető helyzetben a nagy kockázatú nyitott műtét endovascularis alternatívájaként csak elágazó graft implantációja (branched endovascular aortic repair – BEVAR) jön szóba, melynek beültetését azonban extrém mértékben megnehezíti az aorta lumenében elhelyezkedő intimamembrán, illetve a valódi lumen jellemzően nagyfokú kompressziója. Közleményünkben a BEVAR aortadissectio esetén történő első hazai alkalmazását mutatjuk be. 76 éves férfi betegünk 13 évvel korábban szenvedett el B-típusú aortadissectiót, mely miatt supraaorticus debranching műtétet követően thoracalis sztentgraft-implantációt végeztek. Jelen felvételére heveny mellkasi fájdalom miatt került sor, melynek hátterében a thoracoabdominalis aorta tíz centiméteres tágulatának „tartott” (a haematomát a retroperitoneum tartja) rupturája állt. A bal a. subclavia proximalis szakaszának szelektív embolisatióját követően komplex aortaintervenciót végeztünk. Az

Methods: In our retrospective study, we analysed data from patients undergoing EVAR surgery augmented with prophylactic endosuturing. Demographic and anamnestic data, results of surgery and follow-up examinations and imaging studies were analyzed. Results: Between January 1, 2019 and September 30, 2021, 14 cases (11 men, mean age 70.4 +/- 8.1 years) underwent EVAR surgery with prophylactic endosuturing. In 86% of cases (12/14), endosuturing was performed due to a hostile neck, using an average of 6.4 +/- 1.7 screws. No technical complications occurred. No mechanical complications or persistent Ia endoleak were observed during the mean follow-up of 7.0 +/- 9.9 months. Reintervention did not occur. One patient was lost during follow-up due to a disease unrelated to the aorta, resulting in a mortality rate of 7% (1/14) and a clinical success rate of 92.9% (13/14). Discussion: In accordance with recent publications, we found a low complication rate and a technical success rate above 90%. Conclusion: We demonstrated the efficacy of the Medtronic Heli-FX system in a high-risk patient population. The technique can be successfully and safely used for endovascular treatment of infrarenal aneurysms complicated with hostile neck.Összefoglaló. Bevezetés: Az infrarenalis aortaaneurysmák kezelésére alkalmazott endovascularis aortarekonstrukció (EVAR) hosszú távú sikerének egyik meghatározó tényezője a proximalis rögzítés minősége. A proximalis rögzítés minőségét rontó, ún. nehéz nyakkal rendelkező aneurysmák sikeres kezelésére fejlesztették ki az endocsavarozást, melynek során apró fémspirálokkal rögzítjük a beültetett sztentgraftot az aorta falához. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja, hogy hazai beteganyagon elemezzük az endocsavarozással kiegészített EVAR-műtétek perioperatív és középtávú kockázatát. Módszerek: Retrospektív vizsgálatunk során a profilaktikus endocsavarozással kiegészített EVAR-műtéten átesett betegek adatainak analízisét végeztük. Demográfiai és kórelőzményi adatok, a műtétek és a kontrollvizsgálatok, illetve a képalkotó vizsgálatok eredményeit vizsgáltuk. Eredmények: 2019. január 1. és 2021. szeptember 30. között 14 esetben (11 férfi, átlagéletkor 70,4 ± 8,1 év) végeztünk profilaktikus endocsavarozással kiegészített EVAR-műtétet. Az esetek 86%-ában (12/14) nehéz nyak miatt történt az endocsavarozás, átlagosan 6,4 ± 1,7 csavar felhasználásával. Technikai szövődmény nem lépett fel. A 7,0 ± 9,9 hónapos átlagos követési idő alatt mechanikai szövődményt, tartós Ia típusú endoleaket nem észleltünk. Reintervenció nem történt. A követés alatt egy beteget vesztettünk el aortával nem összefüggő betegségben, így a mortalitási arány 7% (1/14), a klinikai sikerarány 92,9% (13/14). Megbeszélés: Az Európai Érsebészeti Társaság által 2019-ben kiadott irányelv az endocsavarok alkalmazását randomizált vizsgálat hiányában csak klinikai vizsgálat keretében javasolja. A közelmúltban megjelent metaanalízis, illetve nemzetközi regiszter adatain alapuló publikáció eredményeivel összhangban jelen vizsgálatunk során is 90% feletti technikai sikerarányt, alacsony komplikációs rátát és magas Ia endoleak mentességet találtunk. Következtetés: Nagy kockázatú betegcsoporton igazoltuk a Medtronic Heli-FX rendszer hatékonyságát. A módszer sikeresen és biztonságosan alkalmazható nehéz nyakkal komplikált infrarenalis aneurysmák endovascularis kezelésére. Orv Hetil. 2022; 163(16): 631–636.

Background The aim of this randomized study was to compare the success and complication rates of different access sites for the treatment of superficial artery stenosis. Methods and Results A total of 180 consecutive patients were randomized in a prospective study to treat symptomatic superficial femoral artery stenosis via radial (RA), femoral (FA), or pedal artery (PA) access. Technical success was achieved in 96.7%, 100%, and 100% of the patients in the RA, FA, and PA groups, respectively (p=0.33). Secondary access sites were used in 30%, 3.3%, and 30% of the patients in the RA, FA, and PA access groups, respectively (p=0.0002). Recanalization for chronic total occlusion was performed in 34/36 (94.4%), 30/30 (100%), and 46/46 (100%) patients in the RA, FA, and PA groups, respectively (p=0.17). The X-ray dose was significantly lower in the PA group than that in the RA and FA access groups (63.1 vs 162 vs 153 Dyn, p=0.0004). The cumulative rates of access site complications in the RA, FA, and PA groups were 3.3% (0% major and 3.3% minor), 16.7% (3.3% major and 13.3% minor), and 3.3% (3.3% major and 0% minor) (p=0.0085), respectively. The cumulative incidence of MACEs at 6 months in the RA, FA, and PA groups was 5%, 6.7%, and 1.7%, respectively. The cumulative incidence of MALEs at 6 months in the RA, FA, and PA groups was 20%, 16.7%, and 9.2%, respectively (p=0.54). Conclusion Femoral artery intervention can be safely and effectively performed using radial, femoral, and pedal access, but radial and pedal access is associated with a lower access site complication rate and hospitalization. Pedal access is associated with a lower X-ray dose than that with radial and femoral access.

Introduction The composition of thrombi determines their structure, mechanical stability, susceptibility to lysis, and consequently, the clinical outcome in coronary artery disease (CAD), acute ischemic stroke (AIS), and peripheral artery disease (PAD). Fibrin forms the primary matrix of thrombi intertwined with DNA, derived from neutrophil extracellular traps (NETs), and von Willebrand factor (VWF) bridging DNA and platelets. Here we examined the relative content of fibrin, DNA and VWF in thrombi and analyzed their interrelations and quantitative associations with systemic biomarkers of inflammation and clinical characteristics of the patients. Patients, methods Thrombi extracted from AIS (n = 17), CAD (n = 18) or PAD (n = 19) patients were processed for scanning electron microscopy, (immune)stained for fibrin, VWF and extracellular DNA. Fibrin fiber diameter, cellular components, fibrin/DNA and fibrin/VWF ratios were measured. Results Patients' age presented as a strong explanatory factor for a linear decline trend of the VWF content relative to fibrin in thrombi from CAD (adjusted-R2 = 0.43) and male AIS (adjusted-R2 = 0.66) patients. In a subgroup of CAD and PAD patients with dyslipidemia and high (above 80%) prevalence of atherothrombosis a significant correlation was observed between the VWF and DNA content in thrombi (adjusted-R2 = 0.40), whereas a 3.7-fold lower linear regression coefficient was seen in AIS patients, in whom the fraction of thrombi of atherosclerotic origin was 57%. Independently of anatomical location, in patients with atherosclerosis the VWF in thrombi correlated with the plasma C-reactive protein levels. Conclusions The observed interrelations between thrombus constituents and systemic inflammatory biomarkers suggest an intricate interplay along the VWF/NET/fibrin axis in arterial thrombosis.

Absztrakt: Teljes aortára kiterjedő, A-típusú dissectio miatt Bentall-műtéten, mellkasi aortoaorticus interpositum implantáción és mellkasi sztentgraftbeültetésen átesett 79 éves férfi betegnél perzisztáló állumen miatt kialakult, krónikus, 60 mm-es, thoracoabdominalis postdissectiós aortaaneurysma megoldásaként, hazánkban először, az ún. „candy-plug” technikát alkalmaztuk. Az aortadissectio proximalis berepedésének lefedésével az endovascularis mellkasi aortarekonstrukció (TEVAR) elősegíti az állumen thrombosisát és az aorta remodellálódását, a thrombosis azonban gyakran – az esetek kb. 60%-ában – csak részleges, és az állumen keringése a TEVAR mellett is fennmaradhat. Ezekben az esetekben az aorta további jelentős tágulásával kell számolnunk, amely gyakran csak nagy kockázatú nyitott műtéti vagy endovascularis beavatkozásokkal kezelhető. Ezeknek az eseteknek a biztonságosabb megoldása érdekében fejlesztették ki a standard TEVAR és az állumen zárását szolgáló módszerek kombinációját. Ilyen új eljárás az esetünkben is alkalmazott „candy-plug” technika, amely minimálinvazív úton megszüntetve az állumen keringését és megállítva ezzel az aneurysma progresszióját, hatékony és biztonságos megoldást jelenthet az aortadissectiók késői szövődményeként megjelenő postdissectiós aortaaneurysmák ellátásában. Orv Hetil. 2020; 161(11): 437–439.

Background and purpose The screening tool for diagnosing lower extremity arterial disease is the assessment of the ankle-brachial index (ABI), which is widely used in general practice. However, resting ABI can easily produce a false negative result. In light of this, our goal was to determine the proportion of definitive diagnoses (peripheral arterial disease [PAD] confirmed or refuted) among patients screened in general practice, and the rate of cases in which the need for further specialized examination is necessary, with special attention to groups having non-compressible arteries and ABI negative symptomatic status. The aim of our work is to improve the efficiency of primary health care screening in PAD and reduce the extremely high domestic amputation ratio. Patients and methods Eight hundred and sixteen patients were screened. We used the Edinburgh Questionnaire and recorded medical histories, major risk factors, current complaints, and medication. Physical examinations were performed, including ABI testing. Results Thirty-three percent complained about lower extremity claudication; 23% had abnormal ABI values; 13% of the patients within the normal ABI range had complaints of dysbasia; and 12% were in the non-compressible artery group. The ABI-negative symptomatic group's risk factor profile showed a close similarity to the clear PAD-positive and non-compressible artery groups. Conclusion The percentage of PAD could be higher than the number of patients diagnosed by ABI screening. Nearly a quarter of the population fell into the non-compressible artery and ABI-negative symptomatic groups, together defined as the "murky zone". When screening purposely for PAD, these patients deserve special attention due to the insufficient selectivity and sensitivity of measurements. If there is high clinical suspicion of PAD in spite of normal ABI values, further assessment may be considered.

Abstract: Creating durable vascular access has become more complicated with the improvement of the management and with the increasing survival of patients with end-stage renal disease. HeRO (Hemodialysis Reliable Outflow) graft allows to maintain vascular access on the upper limb in patients with the presence of bilateral central venous occlusion. Our institute was the first in Hungary to perform a HeRO graft implantation in a patient receiving regular hemodialysis. Our objective was to present our findings with this recent innovation. Case report, medical documentation and imaging studies were reviewed. The patient (73-year-old, female) has been receiving hemodialysis since 12 years with the history of several arteriovenous fistula (AVF) creations, thrombectomies, use of central venous catheter in both sides. Following the occlusion of a left cubital arterio-venous fistula, none of the conventional vascular access types could have been performed due to bilateral subclavian vein occlusion. Successful HeRO graft implantation was performed. The patient underwent graft thrombectomy and endovascular intervention 7 and 12 months after the original procedure. After both reoperations, the graft functioned well for hemodialysis. HeRO graft can be a good alternative to central venous catheters and lower limb arterio-venous grafts in cases of bilateral central venous occlusion. Orv Hetil. 2019; 160(31): 1231–1234.

Our aim was to investigate the feasibility of digital variance angiography (DVA) in lower extremity CO2 angiography and to compare the quantitative and qualitative performance of the new image processing technique with that of the current reference standard digital subtraction angiography (DSA).This prospective study enrolled 24 patients (mean age ± SD, 65.5 ± 9.2 years; 14 males, 65.1 ± 7.5 years; 10 females, 66.1 ± 11.6 years) undergoing lower-limb CO2 angiography between December 2017 and April 2018 at 2 clinical centers: The Heart and Vascular Center (HVC) of Semmelweis University, Budapest (7 patients), and the Bács-Kiskun County Hospital (BKCH) in Kecskemét (17 patients). The interventional protocol was similar at both sites, but the image acquisition instruments and protocols were different, which allowed us to investigate DVA in different settings. For comparison, the signal-to-noise ratio (SNR) of DSA and DVA images were calculated. The visual quality of DSA and DVA images were compared by independent clinical specialists using an online questionnaire. Interrater agreement was characterized by percent agreement and Fleiss kappa. The specialists also evaluated in a random and blinded manner the individual DSA and DVA images on a 5-grade scale ranging from poor (1) to outstanding (5) image quality, and the mean ± standard error of mean (SEM) was calculated.A total of 4912 regions of interest were carefully selected in 110 image pairs to determine the SNRs. The ratio of SNRDVA/SNRDSA was calculated. At HVC, it ranged between 2.58 and 4.16 in the anatomical regions (abdominal, iliac, femoral, popliteal, crural, talar), and the overall median value was 3.53, whereas at BKCH the range was 2.71 to 4.92 and the overall median value was 4.52. During the visual evaluation, 120 DSA and DVA image pairs were compared. At HVC in 78%, although at BKCH in 90% of comparisons, it was judged that DVA provided higher quality images. The interrater agreement was 88% (P0.001) and 90% (P0.01), respectively. DVA images received consistently higher individual rating than DSA images, regardless of the research site and anatomical region. At HVC, the overall DSA and DVA scores (mean ± SEM) were 2.75 ± 0.12 and 3.23 ± 0.16, respectively (P0.05), whereas at BKCH these values were 2.49 ± 0.10 and 3.03 ± 0.09, respectively (P0.001).These data show that lower-limb CO2 angiography DVA, regardless of the image acquisition instruments and protocols, produces higher SNR and significantly better image quality than DSA; therefore this new image processing technique might help the widespread use of CO2 as a safer contrast agent in clinical practice.

Purpose To compare the image quality produced by kinetic imaging in x-ray angiography and the current reference standard digital subtraction angiography (DSA). Materials and Methods This prospective observational crossover study enrolled 42 patients undergoing lower limb x-ray angiography between February and June 2017 (mean age, 68.7 years; age range, 49-89 years; 32 men [mean age, 67.1 years; age range, 49-89 years] and 10 women [mean age, 75 years; age range, 57-85 years]). Signal-to-noise ratios (SNRs) of DSA and kinetic image pairs were compared. Visual quality comparisons were also performed by specialists who used an online questionnaire. Interrater agreement was characterized by percent agreement and Fleiss k. Results A total of 1902 regions of interest were carefully selected in 110 image pairs to calculate and compare the SNRs. Median SNR in raw kinetic images was 3.3-fold and 2.3-fold higher than raw and postprocessed DSA images, respectively. A total of 232 pairs of raw and postprocessed kinetic images were compared. It was indicated that postprocessing improved the quality of kinetic images in 63.9% (2668 of 4176) of the comparisons. Interrater agreement was 75% and Fleiss k was 0.12 (P.001). Also, 238 pairs of kinetic and DSA images were compared. Kinetic imaging was judged to have provided higher quality images than DSA in 69.0% (2462 of 3570) of the comparisons. The interrater agreement was 81% and Fleiss k was 0.17 (P.001). Conclusion Kinetic imaging helps to view the same structures as digital subtraction angiography but offers better image quality. The improved signal-to-noise ratio suggests that this approach could reduce radiation exposure and improve the ability to view smaller vessels. © RSNA, 2018 Online supplemental material is available for this article.