Search

Bevezetés Az arteria (a.) brachialis aneurysma ritka előfordulású kórkép, mely a perifériás aneurysmák 5%-át teszi ki. Többsége pseudoaneurysma, mely iatrogen behatás vagy trauma hatására alakul ki. Ismert entitás az elzáródott, dialízis céljából készített arteriovenosus (AV) fistula után kialakuló valódi a. brachialis aneurysma. A szerzők egy 43 éves, két alkalommal vesetranszplantáción átesett páciens esetét mutatják be, aki akut bal kar ischaemia miatt került kórházba. Művesekezelés céljából a beteg először bal oldali Cimino fistula képzésen, majd az első transzplantált vese rejectióját követően bal oldali brachiocephalicus AV fistula képzésen esett át. A képalkotó vizsgálatok (angiographia, CT angiographia) bal oldali a. brachialis aneurysmát és a korábbi brachiocephalicus arteriovenosus (AV) fistula thrombotizált vénás szárának tágulatát és perifériás embolisatiót igazoltak. A beteg sikeres kezelése kórházunkban több szakma bevonásával történt. A kiáramlási pálya megnyitása minimál invazív katéteres thrombolysis segítségével, az embóliaforrás kiiktatása hagyományos érsebészeti módszerrel, az aneurysma lekötésével, az elzáródott tágult vénás szár resectiójával és autolog vena saphena bypass végzésével történt. Az eset ismertetésével a szerzők a sikeres kezeléshez vezető komplex gondolkodásmódra szeretnék felhívni a figyelmet.

Összefoglaló. Az urachus tumorai és egyéb betegségei ritkák. A 67 éves férfi anamnézisében ismétlődő húgyúti fertőzés szerepelt ciprofloxacinterápiával. Cisztoszkópia során a húgyhólyag felső részének másodlagos érintettségére utaló bullosus nyálkahártya képe mutatkozott. Az ezt követő CT-felvételek alapján az alsó medián hasfallal, húgyhólyaggal, belekkel összefüggő tumor iránydiagnózisát állították fel. A kivizsgálás során kialakuló ileus miatt Hartmann-műtétet végeztek, a tumoros jellegű elváltozás teljes és az érintett szervek részleges eltávolításával. A kórszövettani vizsgálat daganatos elváltozást nem talált, hasi, vélhetően urachuseredetű actinomycosist igazolt: erre az eredetre a lokalizáció és a tünetek közt szereplő köldökváladékozás alapján lehetett gondolni, annak ellenére, hogy urachusmaradványt szövettanilag nem sikerült igazolni a mikroabszcedáló gyulladás által érintett szövetekben. A betegnél amoxicillinterápia indult. Átmeneti, hólyag melletti vizeletcsorgást követően a beteg tünet- és panaszmentesen távozott a kórházból, de 13 nappal később a hasfali seb sterilnek véleményezett szétválása miatt ismét hospitalizálni kellett. Negatív nyomású sebkezelést követően sikerült a hasat ismét zárni. A beteg ismét tünetmentessé vált, és fenntartott antibiotikumkezelés mellett hagyta el a kórházat. Az urachuskörnyéki tumorszerű elváltozások között az actinomycosis lehetőségét is szem előtt kell tartani a differenciáldiagnosztikában. Orv Hetil. 2022; 163(4): 157–160. Summary. Tumours and other diseases of the urachus are rare. A 67-year-old male presented with a history of recurrent urinary tract infection and ciprofloxacin therapy. Cystoscopy suggested secondary involvement of the bullous upper bladder wall. The subsequent CT-based diagnosis was of a tumour infiltrating the lower median abdominal wall, the urinary bladder and bowels. Bowel obstruction developed and this led to partial resection of the involved organs along with a Hartmann’s procedure. Histology revealed no neoplastic conditions, but proved abdominal actinomycosis of probable urachal origin based on the location of the tumour-like lesion and umbilical discharge among the symptoms. Urachal remnants were not identified in the perivesical tissues involved by the microabscess forming inflammation. Amoxicillin therapy was initiated. After a temporary urine leakage from the bladder, the patient became symptomless and was emitted from hospital. After 13 days, he was readmitted because of abdominal wound disruption, which was treated with negative-pressure wound therapy before the abdomen could be closed. At the time of reporting, he is still on amoxicillin, and has become symptomless again. Actinomycosis should be considered in the differential diagnosis of mass lesions of the urachal region. Orv Hetil. 2022; 163(4): 157–160.

Összefoglaló. Bevezetés: A neoadjuváns radio-kemoterápia után végzett rektum tumorok műtéte során általános gyakorlattá kezd válni a tehermentesítő ileosztóma képzése a súlyos varratelégtelenségekből származó szövődmények csökkentése érdekében. Maga az ileosztóma is 20–60%-os előfordulási gyakorisággal lehet szövődmények forrása, 16,9–40%-ban pedig a dehidráció képezi a visszavétel okát. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az volt, hogy áttekintsük saját beteganyagunkat az ileosztóma szövődményei alapján, különös tekintettel a dehidrációra és az abból fakadó következményekre, ennek segítségével pedig kidolgozzunk egy kezelési protokollt, amely a betegek segítségére van ezen súlyos szövődmények megelőzésében. Eredmények: Retrospektív módon elemeztük az osztályunkon 2017. 09. 01. és 2019. 12. 31. között különböző indikáció alapján készített tehermentesítő kacs ileosztóma képzésben részesült betegek morbiditási és mortalitási adatait. Ezen idő alatt 252 rektoszigmoideális reszekciót és 33 abdominoperineális rektum exstirpációt végeztünk. Ileosztómát 110 betegnél készítettünk. 27 beteg (24,5%) került visszavételre súlyos vesefunkció-romlás és ioneltérések miatt. 24 beteg egy alkalommal, 1 beteg két alkalommal, 2 beteg pedig három alkalommal került visszavételre. A visszavétel a műtéttől számítva átlagosan 49,6 nappal (1–343) történt. A felvételkor és visszavételkor a betegek átlagos GFR értéke 54,66 (38–60) ml/perc/1,73 m2 – 22,8 (5–51) ml/perc/1,73 m2 (p = 0,001), átlagos se Na 140,7 (133–145) mmol/l – 131,4 (111–144) mmol/l (p = 0,001), se K 4,6 (3,2–5,6) mmol/l – 5,37 mmol/l (3,6–7,6) (p = 0,0005) és az se Kreatinin 89,6 (54–149) µmol/l – 333,3 (107–877) (p = 0,001) µmol/l volt. Megbeszélés: Tekintettel az ileosztóma okozta dehidráció rövid és hosszú távú súlyos szövődményeire, valamint a magas visszavételi kockázatra, fontos a betegek kockázatbecslése, a korai oktatás és a dehidráció megelőzése, a rendszeres kontroll biztosítása. Amennyiben a feltételek adottak, az ileosztóma korai zárása is megfontolandó. Summary. Introduction: After the operations of rectal tumours following neoadjuvant chemo-radio therapy it is a common practice to create a defunctioning ileostomy in order to prevent complications due to anastomotic leak. The ileostomy itself can be the source of complications with 20–60% incidence rate, while dehydration causes 16.9–40% of readmissions. Aims: Our goal was to review our own cases on the basis of complications of ileostomy particularly with regard to dehydration and its consequences. We wanted to develop a therapeutic protocol to help prevent these severe complications. Results: We retrospectively analyzed the morbidity data of our patients who had defunctioning ileostomy for different indications between 01.09.2017–31.12.2019. During this period, 252 rectosigmoid resections and 33 abdominoperineal resections of the rectum were performed. Ileostomy was created for 110 patients. 27 patients (24.5%) were readmitted with severe renal impairment and electrolyte disturbances. 24 patients were readmitted once, 1 patient twice and 2 patients 3 times. Readmission happened an average of 49.6 days (1–343) after the operation. At admission and readmission the average of GFR (glomerular filtration rate) of patients was 54.66 (38–60) ml/min/1.73 m2 – 22.8 (5–51) ml/min/1.73 m2 (p = 0.001), the average of serum Na level was 140.7 (133–145) mmol/l – 131.4 (111–144) mmol/l (p = 0.001), the average of serum K level was 4.6 (3.2–5.6) mmol/l – 5.37 (3.6–7.6) mmol/l (p = 0.005) and the average of serum creatinine level was 89.6 (54–149) µmol/l – 33.3 (107–877) µmol/l (p = 0.001). Conclusion: With regard to the short and long term severe complications of dehydration and the high risk of readmission caused by ileostomy, it is important to estimate the risk of patients, to educate the inpatients as early as possible, to commence the prevention of dehydration, and regularly monitor in the outpatient setting. Provided the conditions are given, the early closure of ileostomy should be considered.

The bowel preparation before elective colorectal surgery is a controversial topic in the surgical practice. During the last 15 years numerous publications concerning the necessity and options of the bowel preparation were published. The aim of our team was to perform a survey about the current, domestic practice as well as to give a short overview of the relevant literature and recommendations.50 surgical departments performing colorectal surgeries routinely were asked to fill out an online, anonymous survey. The data of the survey filled out by 40 surgical departments were analyzed separately for the surgeries of the right colon, the left colon, and the rectum.Based on the results, there is a high heterogeneity concerning the mode of the bowel preparation: in case of the right colon 7 different combinations, in case of the left colon and rectum 3-3 different combinations of bowel preparation methods are used.In the current domestic practice there is a high heterogeneity regarding the modes of the bowel preparation before the elective colorectal surgery, which are presumably based mainly on individual experience. The methods of the bowel preparation used by the majority of the surgical centers are not in accordance with the current international recommendations. A preparation of a Hungarian consensus document in this topic would be beneficial.A tervezett colorectalis műtétek előtti bélelőkészítés évtizedek óta vitatott téma a sebészeti gyakorlatban. Az utóbbi másfél évtizedben a bélelőkészítés szükségességéről, illetve annak kivitelezéséről számos rangos közlemény jelent meg. Munkacsoportunk célja volt egy országos felmérést végezni a jelenlegi, hazai gyakorlatról, illetve rövid áttekintést nyújtani a legfontosabb, releváns irodalmi adatokról, nemzetközi ajánlásokról.A szerzők online kitölthető, anonim kérdőív kitöltésére kértek fel 50 hazai, colorectalis műtéteket végző sebészeti osztályt. A 40 munkacsoport által kitöltött kérdőív adatait a jobb colonfél, bal colonfél, illetve a rectum tumorai esetére külön-külön dolgozták fel.Az eredmények alapján a bélelőkészítés módjában országosan rendkívül nagy szórás mutatkozik: a jobb colonfél esetén 7-féle, a bal colonfél esetén 3-féle, a rectum műtétei esetén szintén 3-féle kombinációban alkalmaznak valamilyen előkészítést.A hazai gyakorlatban alkalmazott bélelőkészítési módok nagyfokú heterogenitást mutatnak, melyek vélhetően főként egyéni tapasztalatokon alapulnak. A legtöbb centrum esetén a gyakorlat eltér a jelenlegi nemzetközi ajánlásoktól. Megfontolandó lenne a témában egy hazai konszenzusdokumentum kidolgozása.

Összefoglaló. Bevezetés: Napjainkban az őrszemnyirokcsomó felkeresésének legelterjedtebb módszere a radioizotópos és kék festékes kettős jelölés, emellett azonban több más jelölés is alkalmazható. Az indociánzöld-fluoreszcencia ígéretes nyirokút-térképezési módszer, mely a találati arányát tekintve – irodalmi adatok alapján – összevethető a radioizotópos módszerrel. Módszer: Osztályunkon 2020. 03. 31. és 2020. 04. 15. között 10, emlőrák miatt operált betegünknél alkalmaztuk az indociánzöld és a kék festékes kettős jelölés módszerét az őrszemnyirokcsomó felkeresésére. Eredmények: A 10 operált betegünknél összesen 17 őrszemnyirokcsomót azonosítottunk és távolítottunk el. 16 őrszemnyirokcsomó jól festődött indociánzölddel (találati arány: 0,94; 95%-os konfidenciaintervallum [CI ]: 0,73–0,99), míg kék festékkel 9 jelölődött (találati arány: 0,53; 95%-os CI: 0,31–0,74). A szövettani feldolgozás során összesen 2 őrszemnyirokcsomó bizonyult áttétesnek, ezek közül 1 kék és fluoreszcens volt, 1 pedig csak kék festékkel jelölődött. Következtetés: Kezdeti, kis esetszámnál nyert tapasztalataink alapján az indociánzöld jelölés emlőrák során végzett őrszemnyirokcsomó-biopszia esetén jól használható kettős jelölési módszer részeként, kék festékkel kiegészítve. A módszer találati aránya, valamint fals negatív aránya irodalmi adatok alapján nem különbözik szignifikánsan a radioizotópos jelölés módszerétől. Orv Hetil. 2021; 162(8): 293–297. Summary. Introduction: The current practice in sentinel lymph node biopsy for breast cancer is the radioisotope and blue dye dual labelling technique, however, other mapping methods are also available. Indocyanine green fluorescence is one of the best alternatives of the standard technique, with detection rates comparable to those of the radioisotope method. Method: Between 31. 03. 2020 and 15. 04. 2020, a total of 10 sentinel lymph node biopsies for breast cancer were performed using the indocyanine green fluorescence and blue dye dual technique. Results: 17 sentinel lymph nodes were detected and removed in total, from which 16 showed explicit fluorescence activity (detection rate: 0.94; 95% confidence interval [CI]: 0.73–0.99), whilst 9 where blue (detection rate: 0.53; 95% CI: 0.31–0.74). During histopathological examination, 2 sentinel lymph nodes proved to be metastatic, from which 1 was fluorescent and blue, the other was blue only. Conclusion: Regarding our early experience based on a small number of patients, indocyanine green fluorescence, used together with blue dye as part of a dual technique, is a usable method for sentinel lymph node mapping. Based on data from the literature, the detection rate and the false-negative rate of the indocyanine green fluorescence method shows no significant difference from the radioisotope mapping technique. Orv Hetil. 2021; 162(8): 293–297.

Összefoglaló. Bevezetés: A protonpumpagátló kezelés és Helicobacter pylori eradikáció következtében a fekélyincidencia csökkent, a fekélyből származó vérzések száma is csökkent, ellenben a perforációk előfordulása változatlanul 2–10% között van. A perforáció egy potenciálisan fatális sebészi sürgősségi helyzet, a mortalitás elérheti a 25%-ot, a morbiditás pedig az 50%-ot. Az időben végzett sürgős sebészi kezelés javíthatja az eredményeket. Célkitűzés: A fekélyperforáció nyitott és laparoszkópos módon történt ellátásának összehasonlítása a morbiditás, mortalitás, műtéti idő és ápolási idő alapján. Eredmények: 2017. 01. 01. és 2019. 06. 30. között 55 műtét történt gastro-duodenális fekélyperforáció miatt, 31 műtétet (56,36%) nyitott és 24 műtétet (43,63%) pedig laparoszkópos módon végeztünk. A laparoszkópos csoportban 4 konverzió történt (16,6%). A nyitott műtéti csoportban 23 férfi (átlagéletkor 56,3 év) és 8 nő volt (átlagéletkor 70,3 év), míg a laparoszkópos csoportban 13 férfi (átlagéletkor 49,7 év) és 11 nő (átlagéletkor 53,7 év) volt. A nyitott csoportban 5, a laparoszkópos csoportban 2 szövődmény fordult elő (p = 0,45). Az átlagos műtéti idő a nyitott műtétnél 51,95 perc (30–85), míg a laparoszkópos műtétnél 63,41 (25–110) perc volt (p = 0,13). A nyitott csoportból 6 (átlagéletkor 74,3 év), a laparoszkópos csoportból pedig 2 (átlagéletkor 68,5 év) beteget veszítettünk el 30 napon belül (p = 0,44). Az átlagos ápolási idő a nyitott csoportban 7,13 (5–16), a laparoszkópos csoportban pedig 6,19 (4–13) napnak bizonyult (p = 0,24). Az átlagos perforációméret a nyitott műtéti csoportban 7,4 mm (3–20 mm), míg a laparoszkópos műtéti csoportban 5,3 mm (3–10 mm) volt (p = 0,14). Szabad levegő natív hasi röntgenvizsgálaton a nyitott csoportban 25 esetben (80%), míg a laparoszkópos csoportban 13 esetben volt látható (54%). Megbeszélés: A korai diagnózis, az azonnal kezdett szupportív és antibiotikus kezelés és a sürgős műtét elengedhetetlen az eredmények javításához. A standard műtét a sutura csepleszlebennyel, amit lehet nyitottan és laparoszkóppal is végezni. Bár a viszonylag kis esetszám miatt anyagunkban nem sikerült igazolni a szövődmények arányának szignifikáns csökkenését, az irodalmi adatok alapján a laparoszkópos beavatkozásnak kisebb a morbiditása, mint a nyílt műtétnek, és ha nincs ellenjavallata a laparoszkópiának (anamnézisben többszörös hasi műtét, nem kellő laparoszkópos gyakorlat, felvételkori sokkos állapot és magas életkor), a laparoszkópia általános előnyei miatt és a szabadlevegő-hiány okozta diagnosztikus bizonytalanság esetén is a laparoszkópia első választásként javasolható. Summary. Introduction: The incidence of peptic ulcer disease decreased due to proton pump inhibitors and Helicobacter pylori eradication. Bleeding from peptic ulcer decreased, as well, although perforation did not decrease and it is permanently between 2–10%. This is a potential surgical emergency, the mortality can reach up to 25% and the morbidity 50%, respectively. Urgent surgical intervention in the right time can improve the results. Aim: To compare the morbidity, mortality, the length of hospital stay and duration of operating time in open and laparoscopic repair of perforated peptic ulcer. Results: A cohort of 55 patients were operated on with perforated peptic ulcer from 01.01.2017 to 30.06.2019 31 open (51.36%) and 24 laparoscopic (43.63%) operations were performed from which 4 (16.6%) needed conversion to open approach. The average age of 23 men and 8 women were 56.3 and 70.3 years respectively in the open operations group, while 13 men and 11 women with average age of 49.7 and 53.7 years was in the laparoscopic operations group. Within 30 days the number of complications were 5 in the open and 2 in the laparoscopic group (p = 0.45). The average duration of operation was 51.95 minutes (30–85) in the open and 63.41 minutes (25–110) in the laparoscopic group (p = 0.13). 6 from the open group with average age of 74.3 years and 2 from the laparoscopic group with average age of 68.5 years died within 30 days (p = 0.44). The average length of stay was 7.13 (5–16) days in the open and 6.19 (4–13) days in the laparoscopic group (p = 0.24). The average size of the perforation was 7.4 mm (3–20) in the open and 5.3 mm (3–10) in the laparoscopic group (p = 0.14). Free air was seen in the abdominal cavity in 25 cases (80%) of the open and in 11 cases (54%) of the laparoscopic group. Conclusion: Early diagnosis, prompt supportive care and antibiotic treatment and urgent surgical intervention are essential to improve outcomes. The standard operation is the simple suture with pedicled omental flap which can be performed by either open or laparoscopic surgical repair. Laparoscopic method spreads slowly, the learning curve is longer and it needs more expertise but the morbidity is lower than that of the open surgery. The morbidity does not increase after conversion according to the literature so if there is no contraindication and there is enough expertise it should be suggested as the first choice.

Absztrakt: Bevezetés: Közleményünkben ismertetjük a 2013–2019 közötti időszakban osztályunkon minimálisan invazív módszerrel (video-assisted thoracic surgery – VATS) elvégzett tüdőlobectomiák során szerzett tapasztalatainkat, eredményeinket. Betegek és módszer: 2013. november 1. és 2019. június 30. közötti időszakban osztályunkon 112 VATS lobectomiát végeztünk. A műtéteket izolált intubációval altatott betegeken elülső behatolás technikával végeztük. 98 betegnél malignus, 9 betegnél benignus elváltozás miatt történtek a műtétek. 10 esetben a műtét utáni szövettani diagnózis metasztázis volt. 78 férfi és 34 nőbetegen végeztük a műtéteket. A betegek átlagéletkora 60,5 (42–63) év volt. Az eltávolított lebenyek megoszlása a következő volt: bal felső: 5, bal alsó: 36, Jobb felső: 15, középső: 11, jobb alsó: 44, pulmonectomia: 1. Eredmények: Műtéti halálozás nem volt. Konverzióra 3 alkalommal kényszerültünk. Az átlagos műtéti idő 150 (70–215) perc volt. Reoperációt 2 betegnél végeztünk, vérzés, légáteresztés miatt. A 112 műtét során 88 betegnél primer tüdőrák, 9 betegnél jóindulatú elváltozás/gyulladás miatt történt a műtét. 10 esetben más szerv tumora miatti metasztázis miatt végeztük a beavatkozásokat. A primer tüdőrák miatt végzett műtétek stádium szerinti megoszlása a szövettani eredmények alapján a következő volt: I.a: 57, I.b: 22, II.a: 6, II.b: 3. A szövettani típus szerinti megoszlás: adenocarcinoma: 52, laphámrák: 23, kissejtes carcinoma: 2, nagysejtes carcinoma: 5, carcinoid: 6 volt. Következtetés: Osztályunkon a szükséges tanuló időszak után a VATS lobectomia megfelelő indikáció szerint rutin műtéti eljárássá vált. Jelenleg mellkasi műtéteink 65%-a, a lobectomiák több mint 50%-a VATS technikával történik. Eredményeink az országos és az irodalmi adatoknak megfelelnek.

Absztrakt: Bevezetés: A laparoszkópos colontumor-sebészet létjogosultságát több I/a szintű evidencia támasztja alá. A sigmatumorok és felső harmadi rectumtumorok esetén is kiváló korai és késői eredményekről számoltak be a laparoszkópos sebészet javára. A kemoirradiált rectumtumorok sebészetében kevés az ilyen szintű irodalmi állásfoglalás. Anyag és módszer: 2006. 01. 01. és 2011. 12. 31. között 196 beteg kapott neoadjuváns kezelést alsó és középső harmadi rectumtumor miatt a BAZ Megyei Kórház Sebészeti Osztályán. A 196 beteg közül 12 beteg nem volt követhető, így 184 beteg adatait elemeztük. Laparoszkóposan operáltunk 67 beteget, ebből 15 esetben konverzió történt. Nyitott műtétet végeztünk 117 betegnél. Eredmények: A Dukes-stádiumok hasonlóak voltak, az ASA-stádium szintén. A betegek BMI tekintetében sem mutattak jelentős különbséget. Az eltávolított specimenek hossza és a tumorméret is hasonló volt. A betegség kiújulását meghatározó faktor a körkörös reszekciós szél (CRM) érintettsége, a TME komplett kivitelezése, mely saját anyagunkban a laparoszkópos technikánál is megfelelő volt, nem találtunk szignifikáns eltérést (khí-négyzet teszt, p = 0,94). A műtéti idők a laparoszkópos, konvertált és nyitott csoportban hasonlóak voltak, nem volt szignifikáns különbség. Az ápolási idő a laparoszkópos csoportban volt a legrövidebb, de a Mann–Whitney-teszt nem mutatott szignifikáns különbséget. Jelentős különbség mutatkozott a laparoszkópos és nyitott csoport transzfúzióigényében. A két csoport között a nyitott hátrányára szignifikáns eltérés mutatkozik (khí-négyzet teszt, p = 0,04). Betegeink utánkövetése során sem a betegség kiújulásában, sem a túlélésben nem találtunk szignifikáns különbséget. Konklúzió: A laparoszkópos műtét rövid távú előnyei mellett onkológiailag is biztonságos a rectum kemoirradiált tumorainak megoldására.

Absztrakt: Bevezetés: Hohenberger 2009-ben a totális mezorectális excízió (TME) elvét átültette a kolonsebészetbe, és az új műtétet komplett mezokólikus excíziónak nevezte el (CME). A CME lényege az érintett kolonszakasz eltávolítása a viszcerális peritoneum sérülése nélkül az ellátó erek centrális lekötésével a viszcerális és parietális fascia közötti embrionális rétegben preparálva. Ez nyitottan és laparoszkóppal is végezhető. Célkitűzés: Válogatás nélküli beteganyagon meggyőződni arról, hogy elvégezhető-e a CME laparoszkóppal hasonló eredménnyel, mint nyílt műtét során. Eredmények: 2016. 09. 01. és 2019. 06. 30. között 156 műtét történt jobb oldali malignus vastagbéldaganat miatt. 143 esetben végeztünk kuratív reszekciót, 63 férfi és 80 nőbetegnél. Az átlagéletkor férfiaknál 71,5 évnek, míg nőknél 73 évnek bizonyult. 84 műtétet laparoszkóppal, 59 műtétet nyitottan végeztünk. Konvencionális műtét 56 esetben, míg CME 87 esetben történt. Az átlagos kolonhossz konvencionális műtétnél 22,34 cm, míg CME esetén 24,97 cm volt (p = 0,18). A nyirokcsomók átlagos száma a hagyományos műtétnél 15,4, míg CME esetén 16,9 volt (p = 0,24). Az átlagos műtéti idő nyitott műtétnél 111, míg laparoszkópos műtétnél 136 perc volt (p = 0,0014), az átlagos ápolási idő pedig a szövődményes esetek nélkül a nyitott csoportban 7,47, míg a laparoszkópos csoportban 5,65 napnak bizonyult (p = 0,0004). Megbeszélés: A korai eredmények alapján az mondható, hogy laparoszkóppal is elvégezhető a műtét hasonló eredményekkel, valamivel rövidebb ápolási idővel.

Absztrakt: Bevezetés: Az őrszemnyirokcsomó-biopszia (SNB) bevezetésével a hónalji blokkdissectiók (ABD) aránya jelentősen csökkent. Az extracapsularis terjedés (ECT) jelenléte az őrszemnyirokcsomókban azonban bizonytalan jelentőségű. Módszer: Retrospektív vizsgálatunkban 635 T1-T2N0M0 klinikai stádiumú emlőrákos beteg adatait elemeztük, akiknél SNB-t végeztünk 2014 és 2018 között. Az esetek 25%-ában (158 beteg) igazolódott őrszemnyirokcsomó- (SN) áttét. Az SN-áttétes betegeinket két csoportra osztottuk aszerint, hogy igazolódott-e az SN-ben ECT, vagy nem. Vizsgálatunk fő célja az volt, hogy elemezzük a masszív (>3) nyirokcsomóáttét arányát az ECT-negatív és -pozitív betegeknél, akiknél ABD történt. Eredmények: Az ECT-negatív csoportba 91/158 beteg (58%), míg az ECT-pozitívba 67/158 beteg (42%) került. Az ECT-negatív betegek 42%-ánál, az ECT-pozitívok 69%-ánál történt ABD. Nem találtunk szignifikáns különbséget a következő változókban: életkor, tumorméret, szövettani típus, grade és lymphovascularis invázió jelenléte, valamint a hormon- és HER2-receptorok arányai között. Amennyiben az SN-ben nem igazolódott ECT, de ABD történt, akkor a pN1-érintettség aránya 82%-os, míg a pN2+pN3 aránya 18%-os volt. Az ECT-pozitív ABD-s csoportban a pN1-érintettség 60%-os volt, míg a pN2+pN3 arány 40%-osnak bizonyult, amely az ECT-negatív csoport kétszerese; ez a különbség szignifikáns (p = 0,038). Következtetések: Az ECT a hónalj masszív nyirokcsomó-érintettség prediktora, ezért ha ECT igazolódik, akkor ez egy olyan tényező, amelyet az ABD-ről való döntésben figyelembe kell venni.

Összefoglaló. Az urachus tumorai és egyéb betegségei ritkák. A 67 éves férfi anamnézisében ismétlődő húgyúti fertőzés szerepelt ciprofloxacinterápiával. Cisztoszkópia során a húgyhólyag felső részének másodlagos érintettségére utaló bullosus nyálkahártya képe mutatkozott. Az ezt követő CT-felvételek alapján az alsó medián hasfallal, húgyhólyaggal, belekkel összefüggő tumor iránydiagnózisát állították fel. A kivizsgálás során kialakuló ileus miatt Hartmann-műtétet végeztek, a tumoros jellegű elváltozás teljes és az érintett szervek részleges eltávolításával. A kórszövettani vizsgálat daganatos elváltozást nem talált, hasi, vélhetően urachuseredetű actinomycosist igazolt: erre az eredetre a lokalizáció és a tünetek közt szereplő köldökváladékozás alapján lehetett gondolni, annak ellenére, hogy urachusmaradványt szövettanilag nem sikerült igazolni a mikroabszcedáló gyulladás által érintett szövetekben. A betegnél amoxicillinterápia indult. Átmeneti, hólyag melletti vizeletcsorgást követően a beteg tünet- és panaszmentesen távozott a kórházból, de 13 nappal később a hasfali seb sterilnek véleményezett szétválása miatt ismét hospitalizálni kellett. Negatív nyomású sebkezelést követően sikerült a hasat ismét zárni. A beteg ismét tünetmentessé vált, és fenntartott antibiotikumkezelés mellett hagyta el a kórházat. Az urachuskörnyéki tumorszerű elváltozások között az actinomycosis lehetőségét is szem előtt kell tartani a differenciáldiagnosztikában. Orv Hetil. 2022; 163(4): 157-160. Summary. Tumours and other diseases of the urachus are rare. A 67-year-old male presented with a history of recurrent urinary tract infection and ciprofloxacin therapy. Cystoscopy suggested secondary involvement of the bullous upper bladder wall. The subsequent CT-based diagnosis was of a tumour infiltrating the lower median abdominal wall, the urinary bladder and bowels. Bowel obstruction developed and this led to partial resection of the involved organs along with a Hartmann's procedure. Histology revealed no neoplastic conditions, but proved abdominal actinomycosis of probable urachal origin based on the location of the tumour-like lesion and umbilical discharge among the symptoms. Urachal remnants were not identified in the perivesical tissues involved by the microabscess forming inflammation. Amoxicillin therapy was initiated. After a temporary urine leakage from the bladder, the patient became symptomless and was emitted from hospital. After 13 days, he was readmitted because of abdominal wound disruption, which was treated with negative-pressure wound therapy before the abdomen could be closed. At the time of reporting, he is still on amoxicillin, and has become symptomless again. Actinomycosis should be considered in the differential diagnosis of mass lesions of the urachal region. Orv Hetil. 2022; 163(4): 157-160.

Bevezetés Pankreászfejtumorok következtében kialakult elzáródásos sárgaság miatt gyakran preoperatív epeúti sztent kerül behelyezésre, ez azonban szövődmény forrása is lehet. Anyag és módszer Retrospektív módon elemeztük az osztályunkon 2017. 10. 01. és 2019. 12. 31. közötti időszakban pankreásztumor miatt végzett műtéteinket a preoperatív sztenttel összefüggő mortalitás és morbiditás tekintetében. Vizsgáltuk a multirezisztens baktériumok és a műtéti epemintában előforduló kórokozók spektrumát. Eredmények Nyolcvanöt betegnél történt pankreásztumor miatt műtét, ebből 63 pankreászfej reszekció, 3 disztális reszekció, 19 palliáció. A 63 fejreszekción átesett beteg adatait elemeztük. 31 esetben nyitott, 4 esetben laparoszkópos konvertált, míg 28 esetben laparoszkópos műtétet végeztünk. A 36 sztentelt beteg közül 24 férfi (átlagéletkoruk 65,0 év) és 12 nő (átlagéletkoruk 64,0 év) volt. A 27 nem sztentelt beteg közül 14 férfi (átlagéletkoruk 67,9 év) és 13 nő (átlagéletkoruk 58 év) volt. A sztentelt csoportban az epetenyésztés 30/36 (83%), míg a nem sztentelt csoportban 13/27 (48%) esetben bizonyult pozitívnak (P = 0,005). A három leggyakrabban előforduló baktérium mindkét csoportban az Escherichia coli, Enterococcus faecalis, Klebsiella pneumonie voltak, ezt követte a Candida gomba előfordulása. A sztentelt csoportban 8 esetben multirezisztens baktérium előfordulását is észleltük (22,2%). Hat ESBL-termelő baktérium (P = 0,033) és 2 VRE (vancomycin rezisztens törzs) (P = 0,5) volt. A sztentelt csoportból 3, a nem sztentelt csoportból 2 beteget veszítettünk el 30 napon belül. A szövődmények közül a sztentelt-nem sztentelt csoportokban a sebfertőzés 4/0, vérzés 6/2, pankreászsipoly 2/2 és hasüregi tályog 2/3 arányban fordultak elő. Az átlagos ápolási idő a sztentelt csoportban 19,47, a nem sztentelt csoportban 14,62 nap volt (P = 0,14). Konklúzió Tekintettel arra, hogy az epeúti sztent megváltoztatja a baktériumflórát, fontos az ennek megfelelő antibiotikus profilaxis megválasztása a morbiditás csökkentésére. Eredményeink és az irodalom alapján is enterococcus és ESBL-termelő törzs ellen is hatásos antibiotikum javasolt. A gomba elleni profilaxis megfontolandó, különösen immunszupprimált esetben. Javasolt továbbá az antibiotikus rezisztencia folyamatos követése.

We present the first Corynebacterium associated therapy resistant granulomatous mastitis successfully treated with negative pressure wound therapy (NPWT). Our patient had received five different courses of antibiotic therapy, and three surgical explorations before NPWT was introduced and resulted in healing. For a successful treatment, the use of targeted antibiotic therapy, steroid therapy and in case of progressive disease, wide excision is required. When this results in a large wound cavity, NPWT seems an effective and innovative option.

Introduction: After the operations of rectal tumours following neoadjuvant chemo-radio therapy it is a common practice to create a defunctioning ileostomy in order to prevent complications due to anastomotic leak. The ileostomy itself can be the source of complications with 20–60% incidence rate, while dehydration causes 16.9–40% of readmissions. Aims: Our goal was to review our own cases on the basis of complications of ileostomy particularly with regard to dehydration and its consequences. We wanted to develop a therapeutic protocol to help prevent these severe complications. Results: We retrospectively analyzed the morbidity data of our patients who had defunctioning ileostomy for different indications between 01.09.2017–31.12.2019. During this period, 252 rectosigmoid resections and 33 abdominoperineal resections of the rectum were performed. Ileostomy was created for 110 patients. 27 patients (24.5%) were readmitted with severe renal impairment and electrolyte disturbances. 24 patients were readmitted once, 1 patient twice and 2 patients 3 times. Readmission happened an average of 49.6 days (1–343) after the operation. At admission and readmission the average of GFR (glomerular filtration rate) of patients was 54.66 (38–60) ml/min/1.73 m2 – 22.8 (5–51) ml/min/1.73 m2 (p = 0.001), the average of serum Na level was 140.7 (133–145) mmol/l – 131.4 (111–144) mmol/l (p = 0.001), the average of serum K level was 4.6 (3.2–5.6) mmol/l – 5.37 (3.6–7.6) mmol/l (p = 0.005) and the average of serum creatinine level was 89.6 (54–149) µmol/l – 33.3 (107–877) µmol/l (p = 0.001). Conclusion: With regard to the short and long term severe complications of dehydration and the high risk of readmission caused by ileostomy, it is important to estimate the risk of patients, to educate the inpatients as early as possible, to commence the prevention of dehydration, and regularly monitor in the outpatient setting. Provided the conditions are given, the early closure of ileostomy should be considered.Összefoglaló. Bevezetés: A neoadjuváns radio-kemoterápia után végzett rektum tumorok műtéte során általános gyakorlattá kezd válni a tehermentesítő ileosztóma képzése a súlyos varratelégtelenségekből származó szövődmények csökkentése érdekében. Maga az ileosztóma is 20–60%-os előfordulási gyakorisággal lehet szövődmények forrása, 16,9–40%-ban pedig a dehidráció képezi a visszavétel okát. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az volt, hogy áttekintsük saját beteganyagunkat az ileosztóma szövődményei alapján, különös tekintettel a dehidrációra és az abból fakadó következményekre, ennek segítségével pedig kidolgozzunk egy kezelési protokollt, amely a betegek segítségére van ezen súlyos szövődmények megelőzésében. Eredmények: Retrospektív módon elemeztük az osztályunkon 2017. 09. 01. és 2019. 12. 31. között különböző indikáció alapján készített tehermentesítő kacs ileosztóma képzésben részesült betegek morbiditási és mortalitási adatait. Ezen idő alatt 252 rektoszigmoideális reszekciót és 33 abdominoperineális rektum exstirpációt végeztünk. Ileosztómát 110 betegnél készítettünk. 27 beteg (24,5%) került visszavételre súlyos vesefunkció-romlás és ioneltérések miatt. 24 beteg egy alkalommal, 1 beteg két alkalommal, 2 beteg pedig három alkalommal került visszavételre. A visszavétel a műtéttől számítva átlagosan 49,6 nappal (1–343) történt. A felvételkor és visszavételkor a betegek átlagos GFR értéke 54,66 (38–60) ml/perc/1,73 m2 – 22,8 (5–51) ml/perc/1,73 m2 (p = 0,001), átlagos se Na 140,7 (133–145) mmol/l – 131,4 (111–144) mmol/l (p = 0,001), se K 4,6 (3,2–5,6) mmol/l – 5,37 mmol/l (3,6–7,6) (p = 0,0005) és az se Kreatinin 89,6 (54–149) µmol/l – 333,3 (107–877) (p = 0,001) µmol/l volt. Megbeszélés: Tekintettel az ileosztóma okozta dehidráció rövid és hosszú távú súlyos szövődményeire, valamint a magas visszavételi kockázatra, fontos a betegek kockázatbecslése, a korai oktatás és a dehidráció megelőzése, a rendszeres kontroll biztosítása. Amennyiben a feltételek adottak, az ileosztóma korai zárása is megfontolandó.

Összefoglaló. Bevezetés: Napjainkban az őrszemnyirokcsomó felkeresésének legelterjedtebb módszere a radioizotópos és kék festékes kettős jelölés, emellett azonban több más jelölés is alkalmazható. Az indociánzöld-fluoreszcencia ígéretes nyirokút-térképezési módszer, mely a találati arányát tekintve - irodalmi adatok alapján - összevethető a radioizotópos módszerrel. Módszer: Osztályunkon 2020. 03. 31. és 2020. 04. 15. között 10, emlőrák miatt operált betegünknél alkalmaztuk az indociánzöld és a kék festékes kettős jelölés módszerét az őrszemnyirokcsomó felkeresésére. Eredmények: A 10 operált betegünknél összesen 17 őrszemnyirokcsomót azonosítottunk és távolítottunk el. 16 őrszemnyirokcsomó jól festődött indociánzölddel (találati arány: 0,94; 95%-os konfidenciaintervallum [CI ]: 0,73-0,99), míg kék festékkel 9 jelölődött (találati arány: 0,53; 95%-os CI: 0,31-0,74). A szövettani feldolgozás során összesen 2 őrszemnyirokcsomó bizonyult áttétesnek, ezek közül 1 kék és fluoreszcens volt, 1 pedig csak kék festékkel jelölődött. Következtetés: Kezdeti, kis esetszámnál nyert tapasztalataink alapján az indociánzöld jelölés emlőrák során végzett őrszemnyirokcsomó-biopszia esetén jól használható kettős jelölési módszer részeként, kék festékkel kiegészítve. A módszer találati aránya, valamint fals negatív aránya irodalmi adatok alapján nem különbözik szignifikánsan a radioizotópos jelölés módszerétől. Orv Hetil. 2021; 162(8): 293-297.The current practice in sentinel lymph node biopsy for breast cancer is the radioisotope and blue dye dual labelling technique, however, other mapping methods are also available. Indocyanine green fluorescence is one of the best alternatives of the standard technique, with detection rates comparable to those of the radioisotope method.Between 31. 03. 2020 and 15. 04. 2020, a total of 10 sentinel lymph node biopsies for breast cancer were performed using the indocyanine green fluorescence and blue dye dual technique.17 sentinel lymph nodes were detected and removed in total, from which 16 showed explicit fluorescence activity (detection rate: 0.94; 95% confidence interval [CI]: 0.73-0.99), whilst 9 where blue (detection rate: 0.53; 95% CI: 0.31-0.74). During histopathological examination, 2 sentinel lymph nodes proved to be metastatic, from which 1 was fluorescent and blue, the other was blue only.Regarding our early experience based on a small number of patients, indocyanine green fluorescence, used together with blue dye as part of a dual technique, is a usable method for sentinel lymph node mapping. Based on data from the literature, the detection rate and the false-negative rate of the indocyanine green fluorescence method shows no significant difference from the radioisotope mapping technique. Orv Hetil. 2021; 162(8): 293-297.

Introduction: Laparoscopy became evident for right-sided colon surgery too. Today the laparoscopic-assisted right-hemicolectomy is the gold standard with extracorporeal anastomosis. Morbidity according to randomized trials is still approximately 30%. The development of the surgical technique resulted in the creation of intracorporeal anastomosis. Our aim was to compare the short-term results of the two methods. Aim: To analyse the short-term results of right-sided hemicolectomy that were performed due to malignant tumours with the comparison of the two methods. Results: A cohort of 184 right-sided hemicolectomy were performed from 01.01.2018 to 31.12.2019 from which 122 were operated on because of a malignant disease. 51 open and 71 laparoscopic operations were performed. The average age of 37 men and 34 women were 70.59 and 72.14 years, respectively. 50 patients underwent extracorporeal (EA) anastomosis and 21 intracorporeal (IA) anastomosis. Within 30 days the number of complications were 18 in the EA group and 3 in the IA group (p = 0.067). 3 from the EA group and 1 from IA group died within 30 days (p = 0.66). The average length of stay were 9.48 days in the EA group and 6.52 days in the IA group together with the complicated cases (p = 0.001) while 6.35 days and 5.55 days without the complicated cases (p = 0.09). The average duration of operation was 147 minutes in the EA and 146.47 minutes in the IA group (p = 0.11). Conclusion: We found concordance with the literature that there are fewer complications in case of IA which might be related to shorter length of stay. There is no significant difference between the surgical times. Bearing these facts in mind, IA might be suggested for right- sided laparoscopic hemicolectomy.Összefoglaló. Bevezetés: A laparoszkópia térhódítása a jobb oldali colon műtéteknél is nyilvánvaló. Ma legtöbb helyen a laparoszkóposan asszisztált jobb oldali hemikolektómia extrakorporális anasztomózissal a gold standard. A morbiditás randomizált vizsgálatok alapján még 30% körüli. A technikai fejlődés lehetővé tette az intrakorporális anasztomózist. Célkitűzés: Retrospektív módon elemezni rosszindulatú jobb oldali vastagbéldaganat miatt végzett laparoszkópos hemikolektómiák rövid távú eredményeit a két módszer összehasonlításával. Eredmények: 2018. 01. 01. – 2019. 12. 31. között 184 jobb oldali hemikolektómiát végeztünk, ezek közül 122 történt malignus betegség miatt. 51 esetben nyitott és 71 esetben laparoszkópos műtét történt. 37 férfi (átlagéletkor: 70,59 év) és 34 nő (átlagéletkor: 72,14 év) volt. 50 esetben extrakorporális (EA) és 21 esetben pedig intrakorporális anasztomózist (IA) végeztünk. Az EA csoportban 18, míg az IA csoportban 3 szövődmény alakult ki 30 napon belül (p = 0,067). Az EA csoportból 3, az IA csoportból 1 beteget veszítettünk el 30 napon belül (p = 0,66). Az átlagos ápolási idő az EA csoportban 9,48 (5–32) nap, míg az IA csoportban 6,52 (4–19) nap volt (p = 0,001) a szövődményes esetekkel együtt. A szövődményes esetek nélkül az EA csoportban 6,35 (5–10) nap, az IA csoportban pedig 5,55 (4–8) napnak bizonyult (p = 0,09). A műtéti idő pedig az EA csoportban 147 (90–240) perc, az IA csoportban pedig 146,47 (90–265) perc volt (p = 0,11). Konklúzió: Az irodalommal összhangban azt találtuk, hogy IA esetén kevesebb a szövődmény, ezzel is összefüggésben rövidebb az átlagos ápolási idő, és a műtéti időt tekintve nincs szignifikáns különbség. Ezeket figyelembe véve az intrakorporális anasztomózis javasolható jobb oldali laparoszkópos hemikolektómia esetén.

Introduction: The introduction of sentinel node biopsy (SNB) has led to a significant decrease of axillary lymph node dissections (ALND). The importance of the extracapsular extension (ECE) in the sentinel lymph node (SN) remains unclear. Method: The data of 635 patients with T1-T2N0M0 invasive breast cancer who underwent SNB between 2014 and 2018 were retrospectively analysed. 25% of the SNB patients (158) had metastasis in the SNs. These patients were grouped based on the presence or absence of ECE. The main objective of our study was to analyse the occurrence of massive (3) node metastasis in the case of ECE negative and ECE positive patients, where ALND was performed. Results: There were 91/158 patients (58%) in the ECE negative group and 67/158 patients (42%) in the ECE positive group. ALND was performed in 42% of the ECE negative and in 69% of the ECE positive patients. There were no significant differences in the mean age of the patients; size, histological type and grade of the tumours, presence of lymphovascular invasion and proportion of hormone and HER2 receptor positivities. In the ECE negative ALND group, pN1 involvement was 82%, pN2+pN3 involvement represented 18% of cases. In the ECE positive ALND group, pN1 involvement was 60%, pN2+pN3 involvement was found in 40% of cases. The presence of ECE was associated with greater axillary disease burden. These results show a significant difference (Absztrakt

Absztrakt

Absztrakt

Individual surgeons’ experience and surgical outcome remain major contributors towards the successful treatment of rectosigmoid malignancy. Only elective and curative resections (i.e. absence of distant metastases) were selected into each group to ascertain homogeneity and match for tumour stage. In all, 100 successive open rectal and rectosigmoid resections were compared with 100 similar laparoscopic procedures between 1st February 2005 and 31st December 2009 performed. A retrospective analysis was carried out and the patients were subsequently followed up until 30th April 2012. Anastomotic insufficiency was found in two patients (laparoscopic) and in five patients (open). The two groups were also compared for hospital stay and operating time (laparoscopic group spent statistically significant less time, operating time were statistically significant shorter). During the follow-up period (laparoscopic group 41.6 months, open group 39.8 months) similar survival and recurrence rates were found: loco-regional recurrence 1 and 4, distant metastases 20 and 22, respectively. There were 13 cancer deaths in laparoscopic group to 19 in open group, the average 3-year survival being 76 % and 69 %, respectively. The long-term oncological results in more advanced tumours are superior, albeit not significantly. The difference in incidence of incisional herniae (laparoscopic:open = 4:18) identified during the follow-up period was found significant. When comparing laparoscopic with open rectal and rectosigmoid resections there could be no inferior oncological outcome identified, hence the two techniques can be considered equivalent; in fact, due to its advantages laparoscopic rectosigmoid cancer surgery is the preferred option over open.

Absztrakt Bevezetés/célkitűzés: A sebészi technika és tapasztalat jelentősen meghatározza a rectosigmoidealis tumorok kezelését. Anyag és módszerek: 2005 és 2009 között 200 rectum- és rectosigmoidealis tumor miatt operált betegünket prospektíve 39,8 hónapig követtük. Recidív tumor és távoli áttét kizáró ok volt. Elsődleges célunk volt összevetni az átlagos túlélést a két csoport közt; a másodlagos célunk volt összehasonlítani a stádiumfüggő túlélést, a helyi kiújulás és távoli áttétek incidenciáját. Kielemeztük az intra- és postoperativ szövődményeket, műtéti időt, a specimen oncopathologiai minőségét és az ápolási időket. Eredmények: A hároméves követés alatt a túlélési és kiújulási adatok nem mutattak szignifikáns különbségeket. Az ápolási idő a laparoscopos csoportban szignifikánsan rövidebb volt, valamint a középtávú túlélési adatok is az előrehaladottabb stádiumú eseteknél jobbnak mutatkoztak. Az incisionalis sérvek aránya is szignifikánsan kevesebb a laparoscopos csoportban. Következtetések: A laparoscopos rectum- és rectosigmoidealis resectiók eredményei nem rosszabbak, sőt jobbak, mint a nyitott műtétek esetén. Hozzáadva a minimálisan invasiv technika előnyeit, elsőként választandó módszer lehet.

Absztrakt A situs inversus totalis (SIT) egy ritka, veleszületett rendellenesség, amelyben a hasi és mellkasi szervek mindegyike tükörkép-pozícióban helyezkedik el. Egy 57 éves, ismert situs inversusos férfit széklethabitus-változás, véres székletürítés miatt kezdtünk vizsgálni. A colonoscopia és a hasi, kismedencei CT-vizsgálat stenotizáló sigmatumort igazolt. Osztályunkon az elektív laparoscopos vastagbél-resectio a nyitott műtét alternatívája, mintegy 60%-ban választott eljárás. Cikkünkben Magyarországon elsőként számolunk be sikeres, dokumentált, tumor miatt végzett laparoscopos sigmaresectióról situs inversus totalisban. Áttekintést adunk a biztonságos műtéti technikáról, melyet fotóval dokumentáltunk. Megfelelő anatómiai ismeret és kellő haladó laparoscopos jártasság esetén a laparoscopos resectio ilyen különleges, ritka esetben is biztonsággal alkalmazható eljárás.

Absztrakt Esetismertetés: A szerzők a PTE KK Sebészeti Klinikán korrozív nyelőcsősérülés után 44 évvel a bőrcső-colon anastomosis területén, a nyakon kialakult vastagbél-adenocarcinoma operatív megoldását ismertetik. Megbeszélés: Betegüknél ezen műtétet megelőzően 44 évvel sósav ivását követően kialakult középsúlyos nyelőcső-, gyomor- és gégesérülés után sorozatos gégeplasztikák, majd végleges tracheostomia, illetve nyelőcső-eltávolítás történt, pylorus plasztikával, két ülésben végzett ileocolon transzpozíciójával. A műtét során antethoracalis nyelőcsőképzést végeztek ileocolonnal és bőrcső-kiegészítéssel. A felvitt colonban 44 évvel később kifekélyesedett adenocarcinoma igazolódott, melyet resecáltak és mikro-éranastomosisok alkalmazásával izolált jejunumszegmentum átültetésével állították helyre a beteg nyelésképességét.

Absztrakt A mucokele mucinnal telt, tágult, egy- vagy többrekeszű üreg, amely ritka az appendixben. A betegség legtöbbször tünetmentes, gyakran mellékleletként kerül felismerésre. Malignus elváltozások kizárása céljából részletes kivizsgálást igényel. A sebészi kezelés a műtéti lelettől, illetve a szövettani feldolgozástól függően appendectomiától a jobb oldali hemicolectomiáig terjedhet. Cikkünkben áttekintjük a betegség klinikumát, diagnosztikus lehetőségeit, valamint saját tapasztalataink figyelembevételével a műtéti megoldásokat. Öt beteget mutatunk be, kiknél három esetben jobb alhasban tapintható fájdalmatlan rezisztencia, egy esetben bizonytalan jobb alhasi fájdalmak, egy esetben hasi fájdalmak, fokozódó hasmenés miatt indult kivizsgálás, melynek során hasi ultrahang és CT-vizsgálatok felvetették a mucokele lehetőségét, colonoscopos vizsgálat intraluminalis eltérést nem talált. Laparoscopos exploratiót követően két esetben laparoscoppal asszisztált coecumkúp-resectiót, két esetben laparoscopos appendectomiát és egy esetben laparoscopos coecumkúp-resectiót végeztünk. A szövettani feldolgozás appendix mucokelét igazolt malignitásra utaló jel nélkül. Mindegyik betegünk szövődménymentesen gyógyult, a posztoperatív 5. napon emittáltuk őket. A mai napig, 6–30 hónapos követés után, betegeink panaszmentesek. Az appendix mucokele műtéti megoldásaként ajánlható a laparoscopos technika.

AbsztraktA feszülésmentes technika elterjedése, modern, szövetbarát hálók gyártása új műtéti technikák bevezetését tette lehetővé. A minimál invazív sebészet térnyerése a hasfali sérvek rekonstrukciójánál is megfigyelhető. A szerzők ennek tükrében végeztek laparoscopos hasfali rekonstrukciókat, melynek eredményei az irodalmi adatokkal egybecsengően igen kedvezőek. Az eljárás egyesíti a minimál invazív sebészet és a feszülésmentes technika előnyeit.A szerzők 102 beteg laparoscopos technikával operált hasfali sérv műtéti eredményeit ismertetik. Osztályukon 1999. január 1. és 2006. december 31. között 978 hasfali sérvműtét történt, ebből 102 laparoscoposan.A hasfali defektus átlagos nagysága 62 (12–160) négyzetcentiméter, a beültetett háló átlagos nagysága 300 (150–750) négyzetcentiméter volt.Az átlagos műtéti idő 70 (30–180) perc. Az átlagos ápolás 4 (1–7) nap.Az eddig operált és visszarendelt betegeiknél 2 recidívát észleltek. Betegeiket 2–96 hónapja ellenőrzik, az átlagos követési idő 18 hónap. Műtéti eredményeiket kedvezőnek ítélik, a laparoscopos megoldás jelentősen csökkenti a szövődmények gyakoriságát, a kórházi ápolási időt, gyorsabb felépüléshez vezet, a nyílt műtétnél jóval alacsonyabb recidívaaránnyal jár, kozmetikailag kedvezőbb, lehetővé teszi incisionalis sérveknél a fel nem ismert kisebb sérvkapuk feltárását és fedését.

Surgical technique and experience are considered as significant determinants of the successful treatment of recto-sigmoid malignancies.Two hundred patients operated on between 2005 and 2009 were prospectively followed with an average of 39.8 months. Patients with rectosigmoid or rectal cancer were included, either with primary resection or resection after neoadjuvant therapy. The primary aim was to assess the average survival in the two groups; secondary outcomes were stage specific survival and the incidence of loco-regional recurrence and distant metastases. Intra- and postoperative complications, operating time, onco-pathological specimen quality and length of stay were also analysed.During the follow-up comparable rates for 3-year survival and recurrence rates were found without statistical difference. Hospital stay in the laparoscopic group was significantly shorter and the mid-term survival rates were also better in the more advanced stages. Incisional hernia rate was significantly lower in the laparoscopic group.The results of laparoscopic rectal and recto-sigmoid resections were not inferior, and - in some aspects - they were even better compared to open procedures. Adding the properties of the minimally invasive technique (shorter recovery, reduced surgical stress reaction) this should be the preferred method of operative approach.Bevezetés/célkitűzés: A sebészi technika és tapasztalat jelentősen meghatározza a rectosigmoidealis tumorok kezelését. Anyag és módszerek: 2005 és 2009 között 200 rectum- és rectosigmoidealis tumor miatt operált betegünket prospektíve 39,8 hónapig követtük. Recidív tumor és távoli áttét kizáró ok volt. Elsődleges célunk volt összevetni az átlagos túlélést a két csoport közt; a másodlagos célunk volt összehasonlítani a stádiumfüggő túlélést, a helyi kiújulás és távoli áttétek incidenciáját. Kielemeztük az intra- és postoperativ szövődményeket, műtéti időt, a specimen oncopathologiai minőségét és az ápolási időket. Eredmények: A hároméves követés alatt a túlélési és kiújulási adatok nem mutattak szignifikáns különbségeket. Az ápolási idő a laparoscopos csoportban szignifikánsan rövidebb volt, valamint a középtávú túlélési adatok is az előrehaladottabb stádiumú eseteknél jobbnak mutatkoztak. Az incisionalis sérvek aránya is szignifikánsan kevesebb a laparoscopos csoportban. Következtetések: A laparoscopos rectum- és rectosigmoidealis resectiók eredményei nem rosszabbak, sőt jobbak, mint a nyitott műtétek esetén. Hozzáadva a minimálisan invasiv technika előnyeit, elsőként választandó módszer lehet.

Our aim was to investigate the presence of free cancer cells found in lavage cytology specimens taken from the proximity of tumors during the course of curative open and laparoscopic colorectal resections and then examine and compare the long-term disease outcomes in cases of negative and positive cytology. Based on the results, we were hoping to identify the place of peritumoral lavage cytology among prognostic factors for disease recurrence. Between January 1, 2005 and December 31, 2007 intraoperative peritoneal lavage cytology was performed in 145 patients who underwent curative colorectal procedures. In all, 37 of the procedures were laparoscopic resections. Malignant cells were detected in the intraoperative peritoneal lavage cytology samples from 25 patients. Median follow-up was 47 months (3–81 months). Among the 25 patients with positive cytology; locoregional recurrence or distant metastasis was found in 14 during this period (56 %), whereas among the 120 patients with negative cytology the incidence was 28 (23 %). The impact of tumor stage, lymph node status, and peritoneal lavage cytology on recurrence rates is significant. Tumor, nodal, and lavage cytology status can be organized hierarchically in relation to time of recurrence. Cytology is most important, with positivity rendering long-term prognosis unfavorable. When comparing surgical techniques (open versus laparoscopic), we found no significant difference in recurrence rates. Our study has shown that conventional peritoneal lavage cytology is a prognostic factor in the case of patients undergoing curative colorectal operations.

Mucocele is a mucin-filled cavity, which can be multi-loculated as well. Mucocele is relatively rarely found in the appendix. The disease does not cause any symptoms in most cases, and it is usually an accidental finding. A thorough investigation should be carried out to exclude malignancy. Depending on the operative findings and the full histological report, the spectrum of surgery extends from appendectomy to right hemicolectomy. In this paper, we discuss the presentation, diagnostical options, and the possible surgical treatment--based on our experience with five cases. In three cases a non-tender mass was palpable in the right lower quadrant of the abdomen, while another patient presented with right lower quadrant abdominal pain and one with abdominal pain and diarrhoea. Abdominal and pelvic ultrasound and CT scans raised the possibility of mucocele, however colonoscopy was negative. After laparoscopic exploration, laparoscopy assisted partial caecum resection was carried out in two cases, in further two cases laparoscopic appendectomy, and in one case laparoscopic partial caecum resection was done. The hystological examinations showed appendiceal mucocele with no malignancy demonstrated. All patients recovered without complications, they were discharged from hospital on postoperative day five. The patients have been disease free after a 6-30 month follow-up period. We concluded that laparoscopy is a recommended method for the surgery of appendiceal mucocele.

The widespread use of tension free surgical techniques and the modern, tissue-friendly surgical meshes have led to the development of new surgical techniques. The increasing importance of minimal invasive surgery became apparent in abdominal wall reconstructions, too, and their use has been justified by literature data. This procedure combines the advantages of minimal invasive surgery with tension free technique. The authors discuss 102 patients operated with abdominal wall hernias using a laparoscopic technique. There were 978 abdominal wall hernia operations in our department between 1 January 1999 and 31 December 2006, of which 102 cases were done laparoscopically. The average size of the abdominal wall defects was 62 square cm (minimum size: 12, maximum size: 160). The average size of the implanted surgical mesh was 300 square cm (min size: 150, max size: 750). Operating time was between 30 and 180 minutes. (The average time was exactly 70 minutes.) The hospital stay was between 1 to 7 days (4 days on average). Two recurrences were observed during the follow-up so far. The follow-up was from 2 to 96 months, with an average of 18 months. The laparoscopic technique significantly decreased the complication and recurrence rate, and shortened hospital stay compared to open surgery. Furthermore, laparoscopic technique improves aesthetic outcome, too. In addition, the authors found that small, hidden incisional hernia orifices could be explored and closed more easily with laparoscopic hernia repair.

Relaxation of the pelvic floor causes changes in the anatomy. This results in symptoms, which can be treated with different operations. The use of modern, minimal invasive methods and tension free mesh implants for the reconstruction is widely used in rectocele repair as well. We present a 59 year-old patient undergone both vaginal hysterectomy and cystocele repair previously who complained of progressive constipation. Physical examination and dynamic defecography confirmed the presence of a significant rectocele. Anal manometry showed no functional loss. Mobilisation of the rectum and division of the recto-vaginal septum was performed laparoscopically followed by rectopexy and reinforcement of the septum by fixing polypropylene mesh in each position. There was no complication and recovery was fast. Control defecography and functional test one month later did not show pathological findings. One year after surgery the patient is free of complaints or recurrence. In selected patients both laparoscopic approach and mesh implants are safe.

Since the first laparoscopic common bile duct exploration in Hungary published in 1999 the authors use the technique themselves. We review and analyse our activity between 1 June 1999 and 31 August 2003. The minimally invasive approach was selected in twelve patients with obstructive jaundice for suspected bile duct stones. Eight of these patients underwent preoperative endoscopy, but either the number and/or size of stones or various complications prevented successful endoscopic stone extraction; five sphincterotomies--two followed by stenting--were performed. The four other patients did not consent to endoscopy. During surgery the biliary tract was visualised by choledochoscope (a bile duct endoscope with video connection) in four cases via the distended cystic duct and in eight cases via longitudinal choledochotomy. In one case there was no occlusion at all, in another one dilatation was performed because of a structure. In nine patients stones were removed either through the choledochotomy/cystic duct or by passing them into the duodenum. In one patient we converted to open procedure due to a stone impacted in the papilla of Vater. After choledochotomy intracorporal suturing and knot tying techniques were used to close the incision. On six occasions a cystic drain, three occasions a T-tube and on three occasions primary closure was used. Two bile leaks were treated by endoscopic stenting and in one patient a laparotomy was needed. There was no mortality. We believe that laparoscopic common bile duct exploration can be successful even in complicated situations.

In recent years in Hungary similarly to the worldwide trend the treatment of inguinal hernias has changed. New tension-free methods were developed and--after the introduction by the Department of Surgery, Medical Faculty, University of Pécs--Lichtenstein's method is widely used. Lichtenstein's method has become the gold standard at our department because of its highly favourable results: simple technique, minimal postoperative pain, recurrence rate below 1%, short hospital stay, very low complication rate and early return to physical activity.