Search

Az antitrombotikus (thrombocytaaggregáció-gátló – TAG és antikoaguláns) szerek alkalmazása nélkülözhetetlen a szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris – CV) betegségek kezelésében. Az antitrombotikus szerek alkalmazása azonban növeli a tápcsatornai vérzések kockázatát. A megelőzés során a CV és a gasztrointesztinális (GI) kockázati tényezőket egyaránt figyelembe kell venni és hatékony gyomornyálkahártya-védelmet (gasztroprotekciót) kell alkalmazni. A gasztroprotekció alapja a hatékony savszekréció-gátlás. A protonpumpagátló (PPI)-szerek biztosítják a leghatékonyabb gasztroprotekciót. Az antitrombotikus kezelés során az esetek egy részében nem történik hatékony gasztroprotekció, amely a PPI elégtelen alkalmazásával magyarázható. A hatékony gasztroprotekciót illetően jelenleg nem áll rendelkezésre naprakész magyar útmutató vagy ajánlás. A közlemény a legújabb evidenciák tükrében, elismert hazai kardiológus és gasztroenterológus szakértők multidiszciplináris konszenzusa alapján összefoglalja az antitrombotikus kezelés során alkalmazandó gasztroprotekció legfontosabb gyakorlati szempontjait.

Számos olyan tényező ismert, amelyek mind mortalitási, mind morbiditási szempontból fokozott kockázatot jelentenek a betegek számára 2-es típusú cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek, valamint krónikus veseelégtelenség kialakulására. Ezek közül az egyik legismertebb az elhízás. Alapvető egészségügyi cél tehát az obesitas elleni harc. Vannak azonban olyan vizsgálati eredmények, amelyek az egészséges testsúlyúakhoz képest jobb mortalitási és morbiditási értékeket igazoltak enyhe súlyfelesleg esetén. Ez az obesitasparadoxon. Az alábbi cikkben ezt a fogalmat járjuk körbe néhány újabb vizsgálati eredmény alapján.

Elméleti háttér: A COVID–19-pandémia idején a járványügyi intézkedések meghatározó részévé vált az arcmaszkok viselésének preventív és széles körű alkalmazása. Az arcmaszkok az arcfelület mintegy 60–70%-át lefedve jelentősen befolyásolják a szociális interakciókat – különösen az érzelemfelismerést, érzelemkifejezést és mentalizálást. A kommunikációban fellépő nehézségek a gyógyító munka hatékonysága szempontjából kiemelt jelentőségűvé válnak az orvos–beteg kapcsolatban. Ennek még kritikusabb esetei azok a helyzetek, amikor a páciens mentalizációs deficittel jellemezhető zavarban szenved. Tanulmányunkban a szociális reprezentációk elméletét használjuk annak vizsgálatára, hogy a maszkviselés milyen tartalmakkal vált a közös tudás részévé. Célkitűzés: Vizsgálatunkban a maszkviselés szociális reprezentációjának feltérképezését tűztük ki célul, figyelembe véve annak interperszonális kommunikációra gyakorolt hatását, olyan csoportokban, ahol a kölcsönös megértés hatékonysága kiemelt jelentőséggel bír. Módszerek: Kutatásunkban a koronavírus-járvány második és harmadik magyarországi hulláma idején, orvos, szomatikus és pszichiátriai beteg csoportban, valamint kontrollcsoportban (összesen 81 fő, átlagéletkor 43,1 [SD = 13,83] év) szabad asszociációs feladatot adtunk a „maszkviselés” hívószóra. A nyert adatokból szemantikus kategóriákat képeztünk, majd ranggyakoriság-eljárással feltérképeztük a szociális reprezentációk szerkezetét az egyes csoportokon belül. Eredmények: A vizsgálati csoportok maszkhasználathoz kapcsolódó szociális reprezentációjában egységesen központi elemként jelent meg a maszkviselés által nyújtott biztonságélmény, valamint a maszk zavaró testérzetet keltő hatása. Különbséget találtunk az egyes csoportok között elaboratív kategóriák megjelenése, illetve szorongás, agresszió, tehetetlenség, sérült dependenciaszükséglet, valamint a kényszerű alkalmazkodás tekintetében. Következtetések: A maszkviselés szociális reprezentációjának elemzése alapján a maszkviselés ambivalens jelentéstartalmakat hordoz. Bár a maszkviseléshez kapcsolódó szociális reprezentációk struktúrájában számottevő különbségek is mutatkoztak, ugyanakkor a legtöbb vizsgált csoportban a maszk a vírusvédelem szempontjából „kényelmetlen, de szükséges” eszközként került felismerésre. Az eredmények alapján az egyes csoportok sajátos reprezentációik alapján eltérő módokon lehetnek veszélyeztetettek, illetve küzdhetnek meg a pandémia idején kialakult helyzettel.

Számos vizsgálat igazolta a szérumhúgysavszint, valamint a különböző szív- és érrendszeri, valamint metabolikus betegségek közötti összefüggést. A magasabb húgysavszint fokozza a hipertónia, a szívinfarktus, a stroke, a szívelégtelenség, a krónikus vesebetegség és a 2-es típusú diabetes mellitus kialakulásának a kockázatát. A hyperuricaemia számos kedvezőtlen patofiziológiai folyamat eredményeképpen (pl. endotheldiszfunkció, oxidatív stressz, krónikus inflammatio stb.) fokozza a 2-es típusú diabetes mellitus kockázatát. Mivel a 2-es típusú diabetes mellitus nagy vagy igen nagy kardiovaszkuláris kockázattal jár, ezért az új hazai konszenzusajánlás szerint a szérumhúgysavszint meghatározását és rendszeres ellenőrzését javasolják. A nagy kardiovaszkuláris kockázatú betegekben – így a 2-es típusú diabetes mellitusban is – hyperuricaemia vagy köszvény esetén az elsőként választandó szer a xantinoxidáz-gátló allopurinol. A húgysavcsökkentő terápia során törekedni kell a célérték (

Jelen tanulmányunkkal egy tizenegy éven átívelő szekunder hypertoniával szövődő betegségtörténetet szeretnénk bemutatni. Az adekvát diagnózis már a kezdetektől is kézenfekvő volt, minderről a tipikus klinikai kép mellett több alkalommal szövettani eredmény is tanúskodott. Az eset endokrin vonatkozásai miatt a hipertonológusok mellett a diabetológusok és obezitológusok számára is tanulságos lehet. Cikkünk végén igyekeztünk összefoglalni a gyakorló orvos számára a legfontosabb tanulságokat.

A hypertonia a cardiovascularis betegségek egyik önálló rizikótényezője. Kialakulásában számos tényező játszik szerepet. Ezek közül a krónikus stressz a szimpatikus aktivitás fokozásán keresztül eredményezheti a magasvérnyomás-betegség kialakulását. A szimpatikus idegrendszeri aktivitás emelkedésének jeleit elsősorban a hypertonia kezdeti – perctérfogat-fokozódással járó – szakaszában észlelhetjük. A szimpatikus aktivitás fokozódása a hemodinamikai következményeken (perctérfogat-emelkedés, tachycardia, coronariavasoconstrictio, proarrhythmia) túl számos kedvezőtlen következménnyel járhat. A metabolikus (inzulinrezisztencia, dyslipidaemia), strukturális és trofikus hatásokon túl (endotheldiszfunkció, vascularis hypertrophia, myocardium-hypertrophia), thromboticus és humorális (prokoaguláció, thrombocytaaggregáció-fokozódás, nátriumretenció, renin-angiotenzin-aldoszteron tengely aktivációja) folyamatok indulhatnak el, amelyek több támadásponton károsíthatják a szervezet működését. A fokozott szimpatikus aktivitás kedvező befolyásolására számos antihypertensiv gyógyszercsoport áll rendelkezésünkre. Idetartoznak a perifériásan ható alfa- és béta-blokkolók, továbbá a centrálisan ható vegyületek. Ez utóbbiak első generációját (például clonidin, guanfacin, alfa-metildopa) – jelentős mellékhatásprofiljuk miatt – jelenleg ritkán, egyáltalán nem vagy csak szűk indikációs körben alkalmazzuk. A második generációs, centrálisan ható vegyületek közül a rilmenidin, az imidazolin-I1-receptorok stimulációjának útján fejti ki kedvező hatásait, amelyeket kihasználhatunk a szimpatikus idegrendszer fokozott aktivitásával járó enyhe vagy mérsékelt hypertoniában.

Az elhízás a szervezet zsírfelhalmozódásával járó recidiváló, progresszív krónikus be­tegség. Jellege miatt kezelésének, gondozásának élethosszig kell tartania. A terápia elemei: az életmód (diéta és mozgás), a pszichés vezetés, a gyógyszeres, és szükség esetén a sebészi kezelés. A Magyar Obe­zi­to­lógiai és Mozgásterápiás Társaság a testtömegcsökkentő program első félévében csökkentett szénhidrát- és fokozott fehérjetartalmú diétát javasol. Fizikai aktivitás so­rán előnyösek a dinamikus, aerob jellegű (például séta, gyaloglás, kocogás, úszás, ke­rékpározás stb.) mozgásformák. A gyógyszeres kezelés lehetőségei hazánkban az orlistat, a naltrexon/bupropion fix kombináció, a subcutan liraglutid (3,0 mg), és a sebészeti kezelés, amelyek sikeres kiegészítői lehetnek a testtömegcsökkentő programnak.

Az SGLT-2-gátlókkal végzett cardiovascularis biztonságossági vizsgálatok eredményei igazolták, hogy vércukorcsökkentő és kedvező cardiovascularis hatásaik mellett renoprotektívek is. Az SGLT-2-gátlók renoprotektív hatásai hátterében számos mechanizmust igazoltak, amelyek eredményeként csökken az albuminuria és a vesefunkció-romlás üteme. Nefroprotektív hatásaik igen széles eGFR-tartományban és albuminuriakategóriákban érvényesülnek. A DAPA-CKD vizsgálatban igazolták, hogy a dapagliflozin a diabetes jelenlététől, a kiindulási eGFR-értéktől függetlenül fejti ki nefroprotektív hatását, miközben kedvező hatást gyakorol a cardiovascularis végpontokra és az összhalálozásra is. Az SGLT-2-gátlók kedvező renalis eredményeinek igazolását követően nem véletlen, hogy bekerültek a krónikus vesebetegek kezelésének hazai és nemzetközi ajánlásaiba.

Myocardial damage with a consequent rise in cardio-specific troponin level is a frequent phenomenon in severe cases of coronavirus disease 2019 (COVID-19). Its causes are capillary endothelial cell dysfunction, associated carditis, low oxygenization, and increased sympathetic tone, which all worsen myocardial stiffness and microvascular dysfunction (MD). They lead to severe myocardial dysfunction, arrhythmia, acute congestive heart failure, and a significant rise in death cases. During COVID-19, no specific cardiological treatment is started. As adjuvant therapy, anxiolytics in COVID-19 are widely used, but not in all anxious patients who had been infected with coronavirus. Anxiolytics can be useful to moderate MD and immunosuppressive effect of anxiety. The favorable effects of trimetazidine (TMZ) and Coenzyme Q10 (CoQ10) in the treatment of myocardial ischemia and heart failure had previously been proven, and also their anti-inflammatory effects had been suspected; however, they have not yet been used in COVID-19 cases. TMZ promotes glucose-mediated ATP production, which requires less oxygen, which explains its advantageous cardiac effects. Since it lowers serum and myocardial tissue proinflammatory cytokine levels and inhibits myocardial macrophage infiltration, it was suspected that TMZ might represent a novel therapeutic agent to prevent and treat sepsis-induced myocardial dysfunction. CoQ10 plays an important role in cellular ATP production; however, its concentration is decreased in cardiovascular diseases and in influenza patients. Due to its anti-inflammatory effect, CoQ10 has been suspected to have a key therapeutic target in influenza infection. We suggest considering these medicines to alleviate myocardial damage and inflammation in COVID-19.

Összefoglaló. Az elhízás és következményes megbetegedései fontos népegészségügyi problémát jelentenek hazánkban is. Kezelése komoly szakmai kihívás, ugyanakkor prevenciója eredményesebb lehet. Az elhízott betegekkel leggyakrabban találkozó háziorvosok, más szakorvosok és egészségügyi szakemberek részéről nagy igény van egy viszonylag rövid, áttekinthető, naprakész gyakorlatias útmutatóra. A különböző orvosszakmai társaságokban tevékenykedő, évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező szerzők összefoglalják tudományosan megalapozott, bizonyítékokon alapuló ismereteiket. Az elhízás kezelését lépcsőzetesen célszerű megkezdeni, előtte felmérve a beteg motivációját, általános állapotát, lehetőségeit. A szerzők leírják az energiaszükséglet meghatározásával, az étrenddel és a fizikai aktivitás megtervezésével kapcsolatos alapvető szempontokat. Felsorolják a hazánkban elérhető gyógyszereket és metabolikus sebészeti beavatkozásokat, az életmódi támogatás igényét. Az elhízás megelőzésében az élet első 1000 napjának táplálkozása, a későbbiekben a szülői minta a meghatározó. Sok kihasználatlan lehetősége van a háziorvosok, a lakóközösségek, az állami szervek koordinált együttműködésének, helyi kezdeményezéseknek. Az elhízás betegségként való meghatározása egyaránt igényel egészségpolitikai és kormányzati támogatást, az elhízottak ellátására szakosodott multidiszciplináris centrumok számának és kompetenciájának növelését. Orv Hetil. 2021; 162(9): 323–335. Summary. Obesity and related morbidities have a high public health impact in Hungary. The treatment is a challenge, but prevention seems more effective. General practitioners, other specialists and health care professionals who are treating obese persons require short, summarized, updated and practical guideline. Hungarian medical professionals of different scientific societies, having decennial practices, are summarizing their evidence-based knowledge. Obesity management requires step by step approach, evaluating previously the general health condition, motivation and options of the patients. The measurement of energy requirement, planning of diet and physical activities, available surgical methods and medications are described in detail with life style and mental support needed. The most important period in the prevention of obesity is the first 1000 days from conception. Other significant factors are the life style habits of the parents. Proper obesity prevention requires better coordination of primary health care, community and governmental activities. Obesity should be defined as morbidity, therefore stronger governmental support and more health-policy initiatives are needed, beside increasing number and developing of multidisciplinary centres. Orv Hetil. 2021; 162(9): 323–335.

Az elhízás kezelése komplex folyamat, amelynek elemei az életmód-változtatás (diéta és mozgás), a pszichés vezetés, a gyógyszeres és szükség esetén a sebészi kezelés. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság a testtömegcsökkentő program első fél évében alacsony szénhidrát- és emelt fehérjetartalmú diétát javasol. A fizikai aktivitás tervezésekor a dinamikus, aerob jellegű (például séta, gyaloglás, kocogás, úszás, kerékpározás stb.) mozgásformák ajánlhatók. A gyógyszeres terápiában az orlistat, a naltrexon/bupropion fix kombináció és a liraglutid játszik szerepet. A bariátriai sebészeti beavatkozások jelenleg a legeredményesebbek az elhízás rövid és hosszú távú kezelésében.

An edge-coloring of the complete graph $$K_n$$ K n we call F-caring if it leaves no F-subgraph of $$K_n$$ K n monochromatic and at the same time every subset of |V(F)| vertices contains in it at least one completely multicolored version of F. For the first two meaningful cases, when $$F=K_{1,3}$$ F = K 1 , 3 and $$F=P_4$$ F = P 4 we determine for infinitely many n the minimum number of colors needed for an F-caring edge-coloring of $$K_n$$ K n . An explicit family of $$2\lceil \log _2 n\rceil $$ 2 ⌈ log 2 n ⌉ 3-edge-colorings of $$K_n$$ K n so that every quadruple of its vertices contains a totally multicolored $$P_4$$ P 4 in at least one of them is also presented. Investigating related Ramsey-type problems we also show that the Shannon (OR-)capacity of the Grötzsch graph is strictly larger than that of the cycle of length 5.

In an earlier paper (see Sali and Simonyi Eur. J. Combin.20, 93–99, 1999) the first two authors have shown that self-complementary graphs can always be oriented in such a way that the union of the oriented version and its isomorphically oriented complement gives a transitive tournament. We investigate the possibilities of generalizing this theorem to decompositions of the complete graph into three or more isomorphic graphs. We find that a complete characterization of when an orientation with similar properties is possible seems elusive. Nevertheless, we give sufficient conditions that generalize the earlier theorem and also imply that decompositions of odd vertex complete graphs to Hamiltonian cycles admit such an orientation. These conditions are further generalized and some necessary conditions are given as well.

We investigate 4-chromatic Schrijver graphs from various points of view and color-critical edges in Schrijver graphs in general. In particular, we present the following results. Our proof of non-3-colorability of 4-chromatic Schrijver graphs is based on a complete description of their structure that we present as well. This was already also given (in somewhat different terms) by Braun and even earlier in an unpublished manuscript by Li.

Absztrakt: Bevezetés: A nonvalvularis pitvarfibrilláció (PF) orális antikoagulánssal (OAK) történő kezelésekor a terápiahűség igen jelentős tényező a stroke-prevencióban. Célkitűzés: OAK-terápiában részesülő, PF-ban szenvedő betegek esetében az antikoaguláns-terápiák (K-vitamin-antagonista [KVA] és az új orális antikoagulánsok [NOAK]) egyéves perzisztenciájának vizsgálata. Módszer: A szerzők pitvarfibrilláció-indikációban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatbázisában, 2016 második félévében (bevonási időszak) valamilyen orális antikoaguláns- (OAK = KVA/NOAK) terápiában részesülő betegek perzisztenciáját vizsgálták a vényforgalmi adatok felhasználásával, az első kiváltástól számított 12 hónapig (60 napos ’grace’ periódussal). Eredmények: A bevonási kritériumoknak 122 870 beteg felelt meg. A betegek közül 18 650 beteg kezdett újonnan, míg 104 220 beteg volt már valamelyik OAK-terápián. Az új betegek között a NOAK-terápia egyéves perzisztenciája 65,7%, míg a KVA-terápiáé 39,0% volt (pKövetkeztetések: PF-ban a KVA-terápiához képest a NOAK-ok egyéves perzisztenciája szignifikánsan magasabb volt (új betegeknél és már kezelteknél). A NOAK-ok közül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája volt a legelőnyösebb mindkét vizsgált betegcsoportban. Orv Hetil. 2020; 161(20): 839–845.

2019 végén a kínai Vuhanból induló új koronavírus-betegség (Covid-19) epidémiája nagy kihívások elé állította még a legfejlettebb országok egészségügyi rendszerét is. A betegség magas mortalitását főleg idősebbekben és a különböző cardiovascularis és metabolikus társbetegséggel élőkben tapasztalták. Jelen összefoglalóban a diabetes mellitus és a Covid-19-betegség kapcsolata kerül terítékre, a legfrissebb nemzetközi adatok alapján.

A 2-es típusú diabetes mellitus terápiájában az utóbbi években jelentős áttörés következett be, mivel az új hatóanyagcsoportok (GLP-1-receptoragonisták, SGLT-2-gátlók) számos képviselőjéről igazolódott kedvező kardiovaszkuláris hatásait. E nagy jelentőségű vizsgálatok eredményeinek nyomán módosultak a nemzetközi és hazai terápiás ajánlások cukorbetegségben. Ez főleg a kardiovaszkuláris és a renális kockázaton alapuló antidiabetikus kezelést jelentette, amelyben kiemelkedő jelentőséggel bírnak az atherosclerotikus vaszkuláris betegségek, a szívelégtelenség és a krónikus vesebetegség mint mérlegelendő szempontok. Mindezeken túlmenően az SGLT-2-gátlók kedvezőnek bizonyultak cukorbetegségben nem szenvedők szívelégtelenségére és krónikus vesebetegségére is. E mérföldkő-vizsgálatokban kiemelkedő sikerrel szerepelt a dapagliflozin. A jelen közlemény a hazánkban is elérhető SGLT-2-gátlókkal végzett vizsgálatok fontosabb eredményeit tartalmazza.

Abstract: Introduction: In the treatment of non-valvular atrial fibrillation (AF) with oral anticoagulants (OAC), medical adherence is a relevant factor for stroke prevention. Aim: To evaluate the one-year persistence of vitamin K antagonists (VKA) and direct oral anticoagulants (DOAC) in patients suffering from AF and already treated with OACs. Method: Information from the National Health Insurance Fund of Hungary prescriptions database on pharmacy claims between June 1, 2015 and December 31, 2015 was analysed. Authors identified patients who filled prescriptions for OACs (VKAs or DOACs) prescribed for AF who have already received OACs therapy during one year before. Apparatus of survival analysis was used, where ‘survival’ was the time to abandon the medication. Results: 196 016 patients met the inclusion criteria. 181 810 patients received VKA and 14 206 patients were treated with DOACs. The one-year persistence rate in patients taking VKA was 52.9% whereas it was 66.8% in those on the DOACs. The persistence rates after 360 days were 67.5% for rivaroxaban, 63.6% for apixaban and 63.4% for dabigatran. The mean duration of persistence was 311 days for rivaroxaban, 308 days for apixaban and 284 days for dabigatran. The actual rate of discontinuation was 14% (HR = 1.14 [95% CI 1.05–1.24]), p = 0.0015) for apixaban, 15% (HR = 1.15 [95% CI 1.08–1.23], p = 0.003) for dabigatran and 62% (HR = 1.62 [95% CI 1.56–1.69], p

Abstract: Introduction: The most recent European guidelines for the treatment of hypertension suggest the use of renin-angiotensin-aldosterone system antagonists (RAAS inhibitors) and calcium channel blockers (CCBs) or diuretics fixed-dose combinations (FDCs) as the first therapeutic option. In antihypertensive therapy, the patient’s adherence is one of the most important factors in reducing unwanted cardiovascular events. Aim: Our aim was to assess the one-year persistence of angiotensin-converting enzyme inhibitor (ACEI) and CCB FDCs in hypertensive patients. Method: Authors have analysed the prescription database of the National Health Insurance Fund in Hungary on pharmacy claims between October 1, 2012 and September 30, 2013. Those patients were identified who filled prescriptions for FDCs of ACEI and CCBs prescribed for the first time for hypertensive patients and who had not received similar drugs during the year before. Apparatus of survival analysis was used, where ‘survival’ was the time to abandon the medication. Results: 124 388 patients met the inclusion criteria. One-year persistence rate and hazard ratio (HR) of discontinuation in patients with ramipril/amlodipine FDC was 54% (HR = 1.00, reference), perindopril/amlodipine 47% (HR = 1.30, p

Abstract: The control and planning of the treatment of hypertensive patients need specific attention. As regards concomitant diseases and treatments, glaucoma and the use of eye drops should be taken into consideration. The ingredients of the administered eye drops get through the nasolacrimal canal and can be absorbed by the nasal mucosa. Because of the lack of enterohepatic ‘first pass’ effect, they can act systemically – like after intravenous administration. This way they can cause systemic side effects. The authors present a case of a patient, too, who was examined and medically checked regularly for years with negative results because of repeated syncope. It became clear only at the Hypertension Centre that the timolol-containing combined eye drops caused the symptoms. The authors draw attention to the fact that in the case of systemic side effects which can be connected to beta-blocking agents (blood pressure fall, bradycardia, breathing disturbance, depression), the role of the eye drops should be taken into consideration. At the same time, the possibility of the systemic drug interactions should not be forgotten either. The interaction with dihydropyridine-type calcium-channel blockers can be of great importance. In these cases, after consultation with an ophthalmologist, the glaucoma treatment with eye drops containing beta-blockers should be modified. Orv Hetil. 2019; 160(8): 309–313.

Shannon OR-capacity $C_{\rm OR}(G)$ of a graph $G$, that is the traditionally more often used Shannon AND-capacity of the complementary graph, is a homomorphism monotone graph parameter satisfying $C_{\rm OR}(F\times G)\le\min\{C_{\rm OR}(F),C_{\rm OR}(G)\}$ for every pair of graphs, where $F\times G$ is the categorical product of graphs $F$ and $G$. Here we initiate the study of the question when could we expect equality in this inequality. Using a strong recent result of Zuiddam, we show that if this "Hedetniemi-type" equality is not satisfied for some pair of graphs then the analogous equality is also not satisfied for this graph pair by some other graph invariant that has a much "nicer" behavior concerning some different graph operations. In particular, unlike Shannon capacity or the chromatic number, this other invariant is both multiplicative under the OR-product and additive under the join operation, while it is also nondecreasing along graph homomorphisms. We also present a natural lower bound on $C_{\rm OR}(F\times G)$ and elaborate on the question of how to find graph pairs for which it is known to be strictly less, than the upper bound $\min\{C_{\rm OR}(F),C_{\rm OR}(G)\}$. We present such graph pairs using the properties of Paley graphs., Comment: 14 pages

Összefoglaló. Az elhízás és következményes megbetegedései fontos népegészségügyi problémát jelentenek hazánkban is. Kezelése komoly szakmai kihívás, ugyanakkor prevenciója eredményesebb lehet. Az elhízott betegekkel leggyakrabban találkozó háziorvosok, más szakorvosok és egészségügyi szakemberek részéről nagy igény van egy viszonylag rövid, áttekinthető, naprakész gyakorlatias útmutatóra. A különböző orvosszakmai társaságokban tevékenykedő, évtizedes szakmai tapasztalatokkal rendelkező szerzők összefoglalják tudományosan megalapozott, bizonyítékokon alapuló ismereteiket. Az elhízás kezelését lépcsőzetesen célszerű megkezdeni, előtte felmérve a beteg motivációját, általános állapotát, lehetőségeit. A szerzők leírják az energiaszükséglet meghatározásával, az étrenddel és a fizikai aktivitás megtervezésével kapcsolatos alapvető szempontokat. Felsorolják a hazánkban elérhető gyógyszereket és metabolikus sebészeti beavatkozásokat, az életmódi támogatás igényét. Az elhízás megelőzésében az élet első 1000 napjának táplálkozása, a későbbiekben a szülői minta a meghatározó. Sok kihasználatlan lehetősége van a háziorvosok, a lakóközösségek, az állami szervek koordinált együttműködésének, helyi kezdeményezéseknek. Az elhízás betegségként való meghatározása egyaránt igényel egészségpolitikai és kormányzati támogatást, az elhízottak ellátására szakosodott multidiszciplináris centrumok számának és kompetenciájának növelését. Orv Hetil. 2021; 162(9): 323-335. Summary. Obesity and related morbidities have a high public health impact in Hungary. The treatment is a challenge, but prevention seems more effective. General practitioners, other specialists and health care professionals who are treating obese persons require short, summarized, updated and practical guideline. Hungarian medical professionals of different scientific societies, having decennial practices, are summarizing their evidence-based knowledge. Obesity management requires step by step approach, evaluating previously the general health condition, motivation and options of the patients. The measurement of energy requirement, planning of diet and physical activities, available surgical methods and medications are described in detail with life style and mental support needed. The most important period in the prevention of obesity is the first 1000 days from conception. Other significant factors are the life style habits of the parents. Proper obesity prevention requires better coordination of primary health care, community and governmental activities. Obesity should be defined as morbidity, therefore stronger governmental support and more health-policy initiatives are needed, beside increasing number and developing of multidisciplinary centres. Orv Hetil. 2021; 162(9): 323-335.

Introduction: In the treatment of non-valvular atrial fibrillation (AF) with oral anticoagulant (OAC), the patients' adherence to therapy is a very important factor in stroke prevention. Aim: To investigate the one-year persistence of different OAC therapies (vitamin K antagonist [VKA] and new oral anticoagulants [NOAC]) in patients with AF. Method: The authors investigated the persistence of oral anticoagulant (OAC = VKA/NOAC) in atrial fibrillation using the National Health Insurance Fund of Hungary prescriptions database on pharmacy claims between June 1, 2016 and December 31, 2016. Results: 122 870 patients met the inclusion criteria. 18 650 patients started OACs therapy newly (therapy-naïve group), while 104 220 were already on one of the OACs. Among new patients, the one-year persistence of NOACs was 65.7% and that of VKA was 39.0% (p0.001). The one-year persistence rate was 72.6% for NOAC and 53.9% for VKA (p0.001) in patients already on OACs. In the therapy-naïve group, the one-year persistence to rivaroxaban was 65.7%. To apixaban it was 62.6%, and to dabigatran it was 59.2% (logrank p0.001 in all comparisons except rivaroxaban vs. apixaban: p = 0.017, and dabigatran vs. apixaban: p0.01). The one-year persistence rate of patients treated with NOACs was 73.4% to rivaroxaban, 68.0% to apixaban, and 68.4% to dabigatran (logrank p0.001 in all comparisons except apixaban vs. dabigatran, NS). Conclusions: The one-year persistence of NOACs was significantly higher in AF compared to VKA therapy (in therapy-naïve and in already treated patients, too). Among the NOACs, rivaroxaban has the best one-year persistence in all patient populations. Orv Hetil. 2020; 161(20): 839-845.Bevezetés: A nonvalvularis pitvarfibrilláció (PF) orális antikoagulánssal (OAK) történő kezelésekor a terápiahűség igen jelentős tényező a stroke-prevencióban. Célkitűzés: OAK-terápiában részesülő, PF-ban szenvedő betegek esetében az antikoaguláns-terápiák (K-vitamin-antagonista [KVA] és az új orális antikoagulánsok [NOAK]) egyéves perzisztenciájának vizsgálata. Módszer: A szerzők pitvarfibrilláció-indikációban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatbázisában, 2016 második félévében (bevonási időszak) valamilyen orális antikoaguláns- (OAK = KVA/NOAK) terápiában részesülő betegek perzisztenciáját vizsgálták a vényforgalmi adatok felhasználásával, az első kiváltástól számított 12 hónapig (60 napos ’grace’ periódussal). Eredmények: A bevonási kritériumoknak 122 870 beteg felelt meg. A betegek közül 18 650 beteg kezdett újonnan, míg 104 220 beteg volt már valamelyik OAK-terápián. Az új betegek között a NOAK-terápia egyéves perzisztenciája 65,7%, míg a KVA-terápiáé 39,0% volt (p0,001). A már kezelt betegek esetében az egyéves perzisztencia a NOAK esetében 72,6%-nak, a KVA esetében 53,9%-nak bizonyult (p0,001). Az új betegeknél a NOAK-terápián belül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája 65,7%, az apixabané 62,6%, a dabigatráné 59,2% volt (logrank p0,001 minden összehasonlításban, kivéve rivaroxaban vs. apixaban: p = 0,017, dabigatrán vs. apixaban: p0,01). A már NOAK-kal kezelt betegek egyéves perzisztenciája a rivaroxaban esetében 73,4%, az apixaban esetében 68,0%, a dabigatrán esetében 68,4% volt (logrank p0,001 minden összehasonlításban, kivéve apixaban vs. dabigatrán, NS). Következtetések: PF-ban a KVA-terápiához képest a NOAK-ok egyéves perzisztenciája szignifikánsan magasabb volt (új betegeknél és már kezelteknél). A NOAK-ok közül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája volt a legelőnyösebb mindkét vizsgált betegcsoportban. Orv Hetil. 2020; 161(20): 839–845.

Abstract: The occlusion of the internal carotid artery (ICA) frequently leads to stroke and develops most commonly as a consequence of embolism or atherosclerotic thrombosis. Following acute care, if the patient’s general condition makes it possible, the patient is usually emitted from the hospital or, if necessary, his treatment continues in the rehabilitation department. The occlusion is generally considered irreversible, but a regular duplex ultrasonographic (sometimes CT angiographic) check of the patient is required. According to recent literature, spontaneous recanalization of the ICA may occur occasionally. The authors demonstrated by evaluating a local case that ICA occlusion is not necessarily permanent: through a case of a 67-year-old man, who suffered a right ICA occlusion, subsequent ichaemic stroke, then spontaneous recanalization of the occlusion allowing a successful endarterectomy later on, they overview the literature and propose appropriate prospective examinations to track patents with similar conditions. Orv Hetil. 2018; 159(37): 1525–1528.

Abstract: In the last few decades, proton-pump inhibitors have become the mainstay of the treatment of acid-related disorders. Despite their efficacy, these drugs are not without risks. Recently several articles have been published on their long-term adverse effects. Among these adverse effects, the higher risk of bone fractures, the vitamin B12 and magnesium deficiencies and the higher risk of Clostridium difficile infection may be relevant. As these drugs are prescribed more and more frequently all over the world, the knowledge of the long-term adverse effects is very important not only for the specialists but for the general practitioners as well. In this review, the authors discuss the recent findings in this field, emphasising that the long-term use of these drugs must be based on an adequate and strong indication. Orv Hetil. 2018; 159(19): 735–740.

Abstract: Introduction: In the treatment of hypertension avoiding adverse cardiovascular complications to achieve target blood pressure is essential. The appropriate drug selection, and if necessary to change to combination therapy, patients adherence is important which may help fixed dose combination. Aim: The aim of the authors was to investigate the one year adherence of the ramipril and ramipril/amlodipine fixed dose combination in hypertensive patients. Method: Prescriptions database of the National Health Insurance Fund in Hungary on pharmacy-claims was analysed between October 1, 2012 and September 30, 2013. The authors identified patients who filled prescriptions for ramipril monotherapy and fixed dose combinations of ramipril/amlodipine prescribed for the first time in hypertensive patients who have not received similar drugs in the previous year. To model the adherence, the apparatus of survival analysis was used, where “survival” was the time to abandon the medication. As it was available to month precision, discrete time survival analysis was applied: a generalized linear model was estimated with complementary log-log link function with the kind of drug being the only explanatory variable. Results: 92,546 patients met the inclusion criteria. During the trial period, ramipril therapy or ramipril/amlodipine fixed dose combination was started in 82,251 and 10,295 patients, respectively. One year persistence rate in patients with ramipril was 30% and 54% in patients with ramipril/amlodipine fixed dose combination therapy. Considering only the 360-day study period, the mean duration of persistence was 189.9 days in patients on ramipril and 270.6 days on ramipril/amlodipine fixed dose combination therapy. The hazard of discontinuation was more than twofold higher during treatment with ramipril compared with the use of the ramipril/amlodipine fixed dose combination therapy (HR = 2.11 [95% CI: 2.05–2.17], p

Abstract: Introduction: In management of hypertension patient adherence is one of the most important factors. In hypertension the cardiovascular risk reduction can be reached only by prolonged and effective pharmacotherapy. Aim: To evaluate the persistence of one-year treatment of free and fixed-dose combination of perindopril/amlodipine in hypertension. Method: Information from the National Health Insurance of Hungary prescriptions database on pharmacy claims between October 1, 2012 and September 30, 2013 was analysed. Authors identified patients who filled prescriptions for free and fixed-dose combination of perindopril/amlodipine, prescribed for the first time for hypertension. Patients have not received antihypertensive therapy with similar active substances during the one year before. Apparatus of survival analysis was used, where “survival” was the time to abandon the medication. As it was available to month precision, discrete time survival analysis was applied. Results: 109,248 patients met the inclusion criteria. Combination antihypertensive therapy with perindopril/amlodipine was started with a free or a fixed-dose combination of these agents in 19,365 and 89,883 patients, respectively. One year persistence rate in patients taking perindopril/amlodipine as a free combination was 27.15%, whereas it was 46.89% in those on the fixed-dose combination. Mean duration of persistence was 177.6 days in patients on the perindopril/amlodipine free, whereas 245.7 days on fixed-dose combination. Actual rate of discontinuation was approximately twice higher with the treatment of free, compared with the use of the fixed-dose combination (hazard ratio =1.94 [95% CI: 1.91–1.98], p

In the treatment of non-valvular atrial fibrillation (AF) with oral anticoagulants (OAC), medical adherence is a relevant factor for stroke prevention.To evaluate the one-year persistence of vitamin K antagonists (VKA) and direct oral anticoagulants (DOAC) in patients suffering from AF and already treated with OACs.Information from the National Health Insurance Fund of Hungary prescriptions database on pharmacy claims between June 1, 2015 and December 31, 2015 was analysed. Authors identified patients who filled prescriptions for OACs (VKAs or DOACs) prescribed for AF who have already received OACs therapy during one year before. Apparatus of survival analysis was used, where 'survival' was the time to abandon the medication.196 016 patients met the inclusion criteria. 181 810 patients received VKA and 14 206 patients were treated with DOACs. The one-year persistence rate in patients taking VKA was 52.9% whereas it was 66.8% in those on the DOACs. The persistence rates after 360 days were 67.5% for rivaroxaban, 63.6% for apixaban and 63.4% for dabigatran. The mean duration of persistence was 311 days for rivaroxaban, 308 days for apixaban and 284 days for dabigatran. The actual rate of discontinuation was 14% (HR = 1.14 [95% CI 1.05-1.24]), p = 0.0015) for apixaban, 15% (HR = 1.15 [95% CI 1.08-1.23], p = 0.003) for dabigatran and 62% (HR = 1.62 [95% CI 1.56-1.69], p0.0001) for VKA compared to rivaroxaban (reference).The authors have confirmed that the one-year persistence of DOAKs was significantly higher compared to KVA therapy in AF. The one-year persistence of rivaroxaban was more favoured than apixaban and dabigatran. Orv Hetil. 2019; 160(13): 509-515.Absztrakt: Bevezetés: A nonvalvularis pitvarfibrilláció (PF) orális antikoagulánssal (OAK) történő kezelésekor a terápiahűség igen jelentős tényező a stroke prevenciójában. Célkitűzések: A szerzők célja a már OAK-terápiában részesülő PF-ban szenvedő betegeknél a K-vitamin-antagonista (KVA) és a direkt orális antikoagulánsok (DOAK) egyéves perzisztenciájának vizsgálata. Módszer: A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatbázisából a vényforgalmi adatokra támaszkodva pitvarfibrilláció indikációjában, 2015 második félévében valamely orális antikoaguláns (OAK = KVA/DOAK) receptjét kiváltó olyan betegeket választottak ki, akiknek a vizsgálati időszakot megelőzően – a vizsgálati időszakban történt kiváltási dátumhoz képest – 12 hónappal korábban volt (DOAK/KVA összes) vénykiváltásuk. A perzisztencia modellezésére a túlélés-analízis klasszikus eszköztárát alkalmazták, ahol a „túlélési” idő a gyógyszer szedésének abbahagyásáig eltelt idő volt, 60 napos ’grace’ periódussal. Eredmények: A bevonási kritériumoknak 196 016 beteg felelt meg. A betegek közül 181 810 szedett KVA-t, míg 14 206 beteg kapott DOAK-ot. A KVA-k egyéves perzisztenciája 52,9%, a DOAK-ot szedőké 66,8% volt. A DOAK-terápián belül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája 67,5%, az apixabané 63,6%, a dabigatrané 63,4% volt. A 360 napra korlátozott átlagos gyógyszerszedési idő 311 nap volt a rivaroxaban, 308 nap az apixaban, 303 nap a dabigatran, míg 284 nap a KVA-k esetén. A gyógyszerelhagyás kockázatának pillanatnyi rátája az apixaban esetén 14%-kal (HR = 1,14 [95% CI 1,05–1,24]), p = 0,0015), a dabigatrannál 15%-kal (HR = 1,15 [95% CI 1,08–1,23], p = 0,003), a KVA-t szedőknél 62%-kal (HR = 1,62 [95% CI 1,56–1,69], p0,0001) volt magasabb a rivaroxabanhoz képest. Következtetés: A szerzők igazolták, hogy PF-ban a KVA-terápiához képest a DOAK-ok egyéves perzisztenciája szignifikánsan magasabb volt. A DOAK-ok közül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája előnyösebbnek bizonyult az apixabanhoz és a dabigatranhoz képest. Orv Hetil. 2019; 160(13): 509–515.

The most recent European guidelines for the treatment of hypertension suggest the use of renin-angiotensin-aldosterone system antagonists (RAAS inhibitors) and calcium channel blockers (CCBs) or diuretics fixed-dose combinations (FDCs) as the first therapeutic option. In antihypertensive therapy, the patient's adherence is one of the most important factors in reducing unwanted cardiovascular events.Our aim was to assess the one-year persistence of angiotensin-converting enzyme inhibitor (ACEI) and CCB FDCs in hypertensive patients.Authors have analysed the prescription database of the National Health Insurance Fund in Hungary on pharmacy claims between October 1, 2012 and September 30, 2013. Those patients were identified who filled prescriptions for FDCs of ACEI and CCBs prescribed for the first time for hypertensive patients and who had not received similar drugs during the year before. Apparatus of survival analysis was used, where 'survival' was the time to abandon the medication.124 388 patients met the inclusion criteria. One-year persistence rate and hazard ratio (HR) of discontinuation in patients with ramipril/amlodipine FDC was 54% (HR = 1.00, reference), perindopril/amlodipine 47% (HR = 1.30, p0.0001), lisinopril/amlodipine 36% (HR = 1.79, p0.0001), ramipril/felodipine 26% (HR = 2.28, p0.0001) and trandolapril/verapamil 12% (HR = 4.13, p0.0001). The average survival time of drug limited to 360 days was 270.2 days for ramipril/amlodipine FDC, 242.7 days for perindopril/amlodipine FDC, 211.2 days for lisinopril/amlodipine FDC, 186.3 days for ramipril/felodipine FDC and 125.7 days for trandolapril/verapamil FDC.The authors demonstrated that the one-year persistence of ACEI/CCB FDCs was significantly different in hypertensive patients. Ramipril/amlodipine FDC was more advantageous for patient adherence. Orv Hetil. 2019; 160(9): 343-348.Absztrakt: Bevezetés: A legfrissebb európai hypertoniaajánlás a magas vérnyomás kezelésére első terápiás lehetőségnek javasolja a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer antagonistáknak (RAAS-gátlók) a kalciumcsatorna-blokkolókkal (CCB) vagy diuretikumokkal alkotott fix kombinációit (FDC). Az antihypertensiv terápia során a terápiahűség az egyik jelentős tényező a nemkívánatos cardiovascularis események csökkentésében. Célkitűzés: A szerzők célja a hypertonia indikációjában indított angiotenzinkonvertálóenzim-gátlók (ACE-gátlók)/CCB FDC-k egyéves perzisztenciájának összehasonlítása volt. Módszer: A retrospektív vizsgálatban a szerzők a 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. közötti időszakban első alkalommal, bármely ACE-gátló/CCB FDC-k receptjeit kiváltó betegeket választottak ki, akik a megelőző 12 hónapban hasonló készítményekkel nem részesültek antihypertensiv terápiában. A vénykiváltási adatokat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vényforgalmi adatbázisa szolgáltatta. A perzisztencia modellezésére a túlélés-analízis klasszikus eszköztárát alkalmazták, ahol a ’túlélési’ idő a gyógyszer szedésének abbahagyásáig eltelt idő volt. Eredmények: A bevonási követelményeknek 124 388 beteg felelt meg. A ramipril/amlodipin FDC egyéves perzisztenciája 54% volt, amelyet a perindopril/amlodipin FDC 47%-os, a lizinopril/amlodipin 36%-os, a ramipril/felodipin 26%-os és a trandolapril/verapamil 12%-os eredménye követett. A ramipril/amlodipin FDC-hez képest (referencia) a perindopril/amlodipin FDC elhagyásának kockázata 30%-kal (HR = 1,30, p0,0001), a lizinopril/amlodipin FDC-é 79%-kal (HR = 1,79, p0,0001) volt magasabb, míg a ramipril/felodipin FDC-é (HR = 2,28, p0,0001) mintegy kétszeres, a trandolapril/verapamil FDC-é (HR = 4,13, p0,0001) pedig több mint négyszeres volt. A 360 napra korlátozott átlagos gyógyszerszedési idő 270,2 nap volt a ramipril/amlodipin FDC, 242,7 nap a perindopril/amlodipin FDC, 211,2 nap a lizinopril/amlodipin FDC, 186,3 nap a ramipril/felodipin FDC, míg 125,7 nap a trandolapril/verapamil FDC esetén. Következtetések: A szerzők igazolták, hogy a hypertonia indikációjában alkalmazott ACE-gátló/CCB FDC-k egyéves perzisztenciája jelentősen különbözött. A betegadherencia szempontjából a legelőnyösebbnek a ramipril/amlodipin FDC bizonyult. Orv Hetil. 2019; 160(9): 343–348.

The control and planning of the treatment of hypertensive patients need specific attention. As regards concomitant diseases and treatments, glaucoma and the use of eye drops should be taken into consideration. The ingredients of the administered eye drops get through the nasolacrimal canal and can be absorbed by the nasal mucosa. Because of the lack of enterohepatic 'first pass' effect, they can act systemically - like after intravenous administration. This way they can cause systemic side effects. The authors present a case of a patient, too, who was examined and medically checked regularly for years with negative results because of repeated syncope. It became clear only at the Hypertension Centre that the timolol-containing combined eye drops caused the symptoms. The authors draw attention to the fact that in the case of systemic side effects which can be connected to beta-blocking agents (blood pressure fall, bradycardia, breathing disturbance, depression), the role of the eye drops should be taken into consideration. At the same time, the possibility of the systemic drug interactions should not be forgotten either. The interaction with dihydropyridine-type calcium-channel blockers can be of great importance. In these cases, after consultation with an ophthalmologist, the glaucoma treatment with eye drops containing beta-blockers should be modified. Orv Hetil. 2019; 160(8): 309-313.Absztrakt: A hypertoniás betegek gondozása és terápiájának összeállítása különösen nagy odafigyelést igényel. A társbetegségek és egyidejűleg alkalmazott egyéb medikációk sorában figyelembe kell venni a glaucomát és a kezelésére használt szemcseppeket is. A szemcseppek hatóanyaga a ductus nasolacrimalison keresztül az orr és a garat nyálkahártyájáról, illetve a kötőhártya és a sclera erein keresztül az enterohepaticus ’first pass’ effektus kikerülésével juthat a vérkeringésbe – úgy, mintha intravénásan adtuk volna. Ily módon szisztémás mellékhatásai és interakciói jelentkezhetnek. A szerzők bemutatnak egy beteget is, aki évek óta ismétlődő eszméletvesztés miatt állt különböző kivizsgálások alatt, negatív eredménnyel. A Hypertonia Ambulancián derült fény a timololt is tartalmazó kombinált szemcsepp és a tablettában adott kalciumantagonista közös oki szerepére. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a béta-receptor-blokkolókhoz köthető szisztémás mellékhatások (vérnyomásesés, bradycardia, légzészavar, depresszió) észlelése esetén mindig gondolni kell a szemcseppben bevitt béta-receptor-blokkoló oki szerepére. Számolni kell ugyanakkor a szisztémás gyógyszer-interakciók lehetőségével is. Különösen veszélyes lehet a dihidropiridin típusú kalciumantagonistával kialakult interakció. Ilyen esetben a szemész szakorvossal konzultálva célszerű a béta-blokkolót tartalmazó szemcseppet más hatástani csoportba tartozó szerre cserélni. Orv Hetil. 2019; 160(8): 309–313.

We show that the minimum number of orientations of the edges of the n-vertex complete graph having the property that every triangle is made cyclic in at least one of them is $\lceil\log_2(n-1)\rceil$. More generally, we also determine the minimum number of orientations of $K_n$ such that at least one of them orients some specific $k$-cycles cyclically on every $k$-element subset of the vertex set. The questions answered by these results were motivated by an analogous problem of Vera T. S\'os concerning triangles and $3$-edge-colorings. Some variants of the problem are also considered., Comment: 9 pages

Introduction: In treatment of type 2 diabetes mellitus it is important to reach glycaemic targets. The elements of this are the adequate diet and the patient’s adherence to medication. Aim: The aim of the authors was to investigate the one year persistence of the metformin monotherapy and sitagliptin/metformin fixed dose combination in type 2 diabetic patients. Method: National Health Insurance Found prescriptions database of Hungary on pharmacy-claims between October 1, 2012 and September 30, 2013 was analyzed. The authors identified patients who filled prescriptions for metformin monotherapy and fixed dose combinations of sitagliptin/metformin prescribed for the first time. Patients have not received similar drugs one year previous to study. To model the persistence, the apparatus of survival analysis was used, where “survival” was the time to abandon the medication. As it was available to month precision, discrete time survival analysis was applied: a generalized linear model was estimated with complementary log-log link function with the kind of drug being the only explanatory variable. Results: During the trial period, metformin monotherapy or sitagliptin/metformin fixed dose combination was started in 63,386 and 10,039 patients, respectively. One year persistence rate in patients with metformin monotherapy was 30%, and 58% in patients with sitagliptin/metformin fixed dose combination. Considering only the 360-day study period, the mean duration of persistence was 173.4 days in patients on metformin monotherapy and 261.9 days on sitagliptin/metformin fixed dose combination. The hazard of discontinuation was more than twofold higher during treatment with metformin monotherapy compared with the use of the sitagliptin/metformin fixed dose combination (hazard ratio = 2.267, p

Introduction: Hypertension and dyslipidemia are modifiable cardiovascular risk factors. In Hungary hypertension and dyslipidemia are quite frequent conditions. The patients’ adherence is very important factor to reach the targets. Aim: The aim of the authors was to investigate the one-year persistence of the atorvastatin therapy and atorvastatin and amlodipine fixed dose combination. Method: National Health Insurance Found prescriptions database of Hungary on pharmacy claims between October 1, 2012 and September 30, 2013 was analyzed. The authors identified patients who filled prescriptions for atorvastatin and amlodipine fixed dose combination and atorvastatin prescribed for the first time. Patients did not receive similar drugs for one year before the study. To model the persistence, the apparatus of survival analysis was used, where “survival” was the time to abandon the medication. As it was available to month precision, discrete time survival analysis was applied: a generalized linear model was estimated with complementary log-log link function with the kind of drug being the only explanatory variable. Results: During the trial period, atorvastatin and atorvastatin plus amlodipine fixed dose combination was started in 192,579 and 24,433 patients, respectively. One year persistence rate in patients with atorvastatin and amlodipine fixed dose combination was 43%, and 21% in patients with atorvastatin therapy. The 360-days-restricted study period, the mean duration of persistence was 221.4 (SE: 0.894) days in patients on atorvastatin and amlodipine fixed dose combination and 153.0 days (SE: 0.297) in those on atorvastatin regimen. The hazard of discontinuation was almost twofold higher during treatment with atorvastatin therapy compared with the use of the atorvastatin and amlodipine fixed dose combination (hazard ratio = 1.85, p

Introduction: Patient’s adherence has a great significance to reach target blood pressure values. The risk of cardiovascular adverse events decreases when patients are on target blood pressure. Aim: The aim of the authors was to investigate the one-year persistence of the ramipril/amlodipine and lisinopril/amlodipine fixed dose combination in hypertensive patients. Method: National Health Insurance Found prescriptions database of Hungary on pharmacy-claims between October 1, 2012 and September 30, 2013 was analyzed. The authors identified patients who filled prescriptions for fixed dose combinations of ramipril and amlodipine, and lisinopril and amlodipine prescribed for the first time, for the therapeutic indication of hypertension. Patients have not received antihypertensive therapy with similar active substances during one year before the study. To model the persistence, the apparatus of survival analysis was used, where “survival” was the time to abandon the medication. As it was available to month precision, discrete time survival analysis was applied: a generalized linear model was estimated with complementary log-log link function with the kind of drug being the only explanatory variable. Results: During the study period, fixed dose combination antihypertensive therapy with ramipril plus amlodipine and lisinopril plus amlodipine was started in 10,449 and 20,276 patients, respectively. One-year persistence rate in patients taking ramipril and amlodipine as a fixed dose combination was 54%, whereas 36% in those on the fixed lisinopril and amlodipine combination. Considering only the 360-day study period, the mean duration of persistence was 271 days in patients on the ramipril based and 211 days on lisinopril based fixed dose combination. Analyzing persistence on treatment with these combinations showed that the actual rate of discontinuation was about twice higher during treatment with the lisinopril and amlodipine fixed dose combination compared with the use of the ramipril and amlodipine fixed dose combination (hazard ratio = 1.79, p