Search

Bevezetés Régóta jól ismert a colorectalis sebészetben a laparoszkópos módszer evidenciákon alapuló előnye. A szegedi Sebészeti Klinikán 2005-ben került bevezetésre a minimálisan invazív technika használata a colorectalis kórképek sebészi kezelésében, mely módszer a gyulladásos bélbetegségek ellátásában is megjelent. Anyag és módszer A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján 2005. január 1. és 2021. március 31. között 99 beteget (53 nőt és 46 férfit) műtöttünk colitis ulcerosa miatt; hagyományos módszerrel 25 (25,3%), laparoszkópos technikával 74 (74,7%) beavatkozást végeztünk. Vizsgáltuk a műtött betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, szövődményeit. Eredmények Laparoszkópos műtéteket követően a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. A két csoport ápolási napjainak számában (10,5 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7), az intenzív osztályon töltött napok számában (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk. Korai, reoperációt igénylő, illetve konzervatív kezelésre rendeződő szövődmények kapcsán a minimál invazív és a hagyományos műtéti technikák nem különböztek. Késői, 30 napon túli szövődmények terén azonban a laparoszkópia statisztikailag is igazolható előnye mutatkozott szignifikánsan alacsonyabban előforduló passzázszavar, szeptikus állapot, posztoperatív sérv kialakulása és „egyéb” szövődmények terén. Következtetések Tapasztalataink alapján elmondható, hogy a colitis ulcerosa sebészi kezelésében a laparoszkópos technika sürgősségi és programozott esetekben is biztonsággal, alacsony morbiditási mutatókkal alkalmazható eljárás, mely hosszú távon a nyitott műtétekhez képest kevesebb szövődménnyel jár.

Bevezetés és célkitűzés Vizsgálatunkban a nyelőcső motilitási betegségeinek minimálisan invazív műtéti kezelésében szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be a pharingo-oesophagealis (Zenker-) diverticulum, az epiphrenalis nyelőcső diverticulum és az achalasia cardiae vonatkozásában, hangsúlyt fektetve a perioperatív eredményekre és az életminőségre. Anyag és módszerek 2003. január 1. és 2020. december 31. között Zenker, epiphrenalis diverticulum és achalasia miatt műtéttel kezelt és gondozott betegeket vontunk be a vizsgálatokba. Zenker-diverticulum miatt transoralis stapler diverticulostomiát 17, transcervicalis diverticulectomiat és cricomyotomiat 23 esetben, epiphrenalis diverticulum miatt 14 betegnél laparoscopos transhiatalis diverticulectomiát és Heller–Dor-műtétet, míg 63 esetben achalasia cardiae miatt Heller–Dor-műtétet végeztünk. Elemeztük a perioperatív eredményeket, valamint közép- és hosszú távon a műtétek életminőségre kifejtett hatásait. Eredmények/következtetések A műtétek minimális vérvesztéssel, alacsony morbiditással, mortalitás nélkül voltak kivitelezhetők. Vizsgálatunk szerint mind a Zenker-diverticulumok mindkét megközelítésből végzett műtéte, mind az achalasia cardiae és az epiphrenalis gurdély kezelésében alkalmazott laparoscopos Heller–Dor-eljárás biztonságos és hatékony sebészi módszerek. A minimálisan invazív technikával operált betegek tüneti kontrollja hosszú távon is megfelelő, és csak a betegek alacsony százalékánál jelentkeznek recidív panaszok, amelyek kiegészítő gyógyszeres és/vagy korrekciós műtétet is igényelhetnek.

Bevezetés Napjainkban az előrehaladott T2–T4-stádiumú, akár regionalis nyirokcsomó érintettséggel bíró gyomor-cardia tumoros betegek esetében a terápiás algorytmus szerint neoadjuvans kezelés történik, majd azt követi a sebészeti beavatkozás. Betegek és módszer A neoadjuvans onkológiai kezelés − a gastro-oesophagealis junctio tumorainak esetében − korábban az epirubicin, cisplatin és fluorouracil (ECF) vagy epirubicin, cisplatin és capecitabin (ECX) kombinácioból állt (I. csoport). Az újonnan alkalmazott terápiás protokoll (FLOT-, F: 5-FU, L: leucovorin, O: oxaliplatin, T: docetaxel) vizsgálatába a resecabilisnak ítélt cT2 vagy magasabb stádiumba sorolandó nyirokcsomó-pozitív betegeket cN+) válogattuk be (II. csoport). Klinikánkon 2013. december 31. és 2021. június 1. között FLOT-kezelésen átesett, T2–T4-stádiumú cardiatumoros betegeink retrospectiv analízisét végeztük el (n = 9). Az eredményeket összehasonlítottuk a korábbi ECF/ECX-kezelésből random módon kiválasztott másik 9 beteg eredményével. Kutatásunk során vizsgáltuk az eltérő kezelési módszerek tumorregressziós változásait (TRG), lehetséges mellékhatás profiljait, az elvégzett műtétek típusait, azok onkológiai radikalitását (nyirokcsomószám, resectiós szélek). Eredmények A két csoport eredményeit összehasonlítva a FLOT neoadjuvans kezelésen átesett betegeknél szignifikánsan magasabb komplett pathológiai regressziót észleltünk, mint a – korábbi – ECX/ECF-kezeléseknél. A műtétek során eltávolított nyirokcsomók számában, a sebészi resectiós szélek (distalis, circumferentialis) nagyságában a csoportok között szignifikáns eltérés nem igazolódott. A vizsgálatban a leggyakoribb mellékhatásként a neutropenia jelentkezett. A leukopenia, neutropenia, hányinger jóval gyakrabban jelent meg a korábban alkalmazott (ECF/ECX) protokoll kapcsán. Következtetés Az előrehaladott stádiumú gyomor-cardia tumorok esetében alkalmazott új FLOT neoadjuvans kezelés szignifikánsan magasabb mértékű komplett pathológiai tumorregressziót eredményezett. Vizsgálati eredményeink alapján elmondható, hogy a kedvezőbb mellékhatás profillal rendelkező FLOT neoadjuvans kezelés, majd azt követő sebészeti beavatkozás a követendő eljárás késői cardia tumorok esetében.

A laparoszkópos splenectomia 1991-es bevezetése óta gold standard módszer a lép sebészetében, és előnyei vitathatatlanná váltak a nyitott műtéttel szemben. A technika 1994-ben került bevezetésre a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján, és az azóta eltelt időben munkacsoportunk szerezte az egyik legnagyobb tapasztalatot ezen a területen Magyarországon. Eredményeink az irodalmi adatokkal korrelálva alátámasztják, hogy a laparoszkópos lépeltávolítás biztonságos, és számos előnnyel jár a szükséges sebészi tapasztalat megszerzését követően. Vizsgálatunk során a bélpasszázs hamarabb indult be, és a hospitalizáció is rövidebb volt laparoszkópos műtétet követően. Igazoltuk, hogy a laparoszkópos splenectomia biztonságos módszer extrém nagy lépek esetében is, a lép eltávolítására a Pfannenstiel-metszés kozmetikailag is kiváló alternatíva. Habár számos új gyógyszer áll rendelkezésre az ITP második vonalbeli terápiájára, a laparoszkópos lépeltávolítás biztosítja a legtartósabb eredményeket. Saját retrospektív vizsgálatunkban mind a fiatal életkor, mind a preoperatív szteroidra adott válasz (szteroid dependens esetek), mind a perioperatív thrombocytaszám pozitív prediktív faktora volt a splenectomia hosszú távú sikerességének. Megfigyelésünk szerint a splenectomiára adott azonnali komplett válasz esetén a relapszus szignifikánsan ritkábban jelent meg.

Az emlődaganatok onkosebészeti kezeléséhez szorosan hozzátartozik az áttétes hónalji nyirokcsomók eltávolítása is. Az utóbbi 30 évben a hónaljnyirokcsomók diagnosztikája, kezelése is nagymértékű változáson ment keresztül. A sentinel nyirokcsomó-biopsia 1993-as bevezetése a betegek jelentős részénél biztonságosan elhagyhatóvá tette a nagy morbiditással járó axilláris blockdissectiót, és hasonlóképpen szignifikánsan pontosabbá vált az emlődaganatok stádiummeghatározása és így az onkológiai, komplex kezelés is. Az őrszemnyirokcsomó-biopsia bevezetése után nem sokkal megjelent az őrszemnyirokcsomó intraoperatív vizsgálata (pl.: inprint citológia) is, mely már a két ülésben végzett műtétek számát, ezáltal a betegek megterhelését és a műtéti költségeket is jelentősen csökkentette. Saját vizsgálatunk eredménye rámutat, hogy az axilla kezelésében az axilláris blockdissectio elvégzése a betegek egyre kisebb csoportjánál szükséges, és ez az arány a jövőben tovább fog csökkeni, az alternatív hónalji sugárkezelés egyre szélesebb körű alkalmazásával is. A sentinel nyirokcsomó imprint citológiai vizsgálata, a jelenlegi irányelvek figyelembevételével, már nem jár igazolható előnyökkel, rutinszerű alkalmazása nem indokolt. A legfrissebb nemzetközi ajánlások alapján mastectomia kapcsán (amikor posztoperatív sugárkezelést nem tervezünk), valamint neoadjuváns kezelést követően lehet indikált az őrszemnyirokcsomó intraoperatív vizsgálata. Eredményeink szerint a preoperatív axilláris ultrahangvizsgálat során a gyanús nyirokcsomók észlelése előre jelezheti a betegség stádiumát. A kutatási eredményeink alapján a neoadjuváns kezelésben részesült betegek esetén sikerült igazolnunk, hogy a preoperatív daganatméret (≤20 mm, P = 0,002) mellett a preoperatív nyirokcsomóméret (≤15 mm, P = 0,04) alapján jósolható meg, hogy a betegség N0-1-es státuszú.

We aimed to investigate the contribution of co-translational protein aggregation to the chemotherapy resistance of tumor cells. Increased co-translational protein aggregation reflects altered translation regulation that may have the potential to buffer transcription under genotoxic stress. As an indicator for such event, we followed cytoplasmic aggregation of RPB1, the aggregation prone largest subunit of RNA polymerase II, in biopsy samples taken from patients with invasive carcinoma of no special type. RPB1 frequently aggregates co-translationally in the absence of proper HSP90 chaperone function or in ribosome mutant cells as revealed formerly in yeast. We found that cytoplasmic foci of RPB1 occur in larger sizes in tumors that showed no regression after therapy. Based on these results, we propose that monitoring the cytoplasmic aggregation of RPB1 may be suitable for determining – from biopsy samples taken before treatment – the effectiveness of neoadjuvant chemotherapy.

Background Leiomyoma is the most common benign oesophageal tumour. Half of all leiomyoma patients have oesophagus-associated complaints, such as dysphagia and epigastric pain, and the other 50% are asymptomatic with a diagnosis made on incidental discovery. Endoscopic ultrasonography is essential for an accurate preoperative workup and can enable guided-tissue acquisition for immunohistochemistry in certain cases. Smaller tumours are amenable to traditional and novel endoscopic removal in specialized centres, but some complex cases require surgical enucleation with a minimally invasive approach. Case presentation An asymptomatic 60-year-old woman was accidentally diagnosed with a bifocal oesophageal mass, which was discovered by chest computed tomography. We report a rare case of a duplicated lower-third oesophageal leiomyoma, which was completely removed via the laparoscopic transhiatal approach. The patient has recovered successfully from the surgery. She has been followed up for six months with a normal oesophagram, adequate oesophageal function and no complaints observed. Pathological examination confirmed the diagnosis of leiomyoma in both lesions. Conclusions To the best of our knowledge, this is the first reported case of duplex oesophageal leiomyomas removed laparoscopically. Using the minimally invasive abdominal technique, the lower oesophagus can be mobilised to the mediastinum without pleura injury and offers a good alternative to the thoracoscopic approach in patients with possible intrathoracic difficulties. At experienced centres, laparoscopic transhiatal enucleation of lower oesophageal leiomyomas and other benign tumours with a combination of intraoperative oesophagoscopy is a safe, fast and effective operation.

Összefoglaló. A mellékvese-haemangiomák ritkán előforduló, nehezen diagnosztizálható elváltozások, melyek sebészi eltávolítása gyakran nagy fokú technikai jártasságot igényel. Vizsgálatunkban egy 69 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél fogyás és hypertonia miatt végzett kivizsgálás mellékvesecisztát feltételezett, valamint felvetette adrenocorticalis carcinoma jelenlétét. A preoperatív kivizsgálás során (CT és MRI) a felmerülő malignitás miatt sebészi eltávolítás vált szükségessé. A kezdeti laparoszkópos transperitonealis technikát követően a bonyolult elhelyezkedés, illetve vérzés miatt kis méretű, paramedián metszésből konvertáltunk, és bal oldali nyitott adrenalectomiát végeztünk, valamint a vese caudalis részéről egy folyadéktartalmú képletet távolítottunk el. A szövettani feldolgozás a vese középső harmadának magasságából reszekált cisztát, valamint a cranialis lokalizációról eltávolított, ritka előfordulású mellékvese-haemangiomát igazolt. A ritkán előforduló és többnyire bizonytalan preoperatív diagnózissal bíró mellékvese-haemangiomák sebészi eltávolítása nagy méretük, kompresszióra való hajlamuk, valamint malignitást utánzó megjelenésük miatt is indokolt. A laparoszkópos transperitonealis adrenalectomia extra nagy méretű (>10 cm ) és malignus tumorok, illetve nagy méretű haemangiomák eltávolítására is alkalmas eljárás. A mellékvese-haemangiomák sebészi reszekciója nagyfokú körültekintést igényel, megnövekedett vérzéshajlamuk, valamint a gyakori, nagyerekhez való közeli elhelyezkedés miatt a konverzió veszélye is jelentősen növekszik. Orv Heti. 2020; 161(47): 2006–2010. Summary. Adrenal hemangiomas are rare. Their preoperative diagnosis is usually vague, and often require advanced surgical skills for resection. We herein describe the case of a 69-year-old female patient initially presented with weight loss and hypertension. Preoperative Computed Tomography (CT) and magnetic resonance imaging (MRI) confirmed the presence of an adrenal cyst and possible adrenocortical carcinoma requiring surgical intervention. After initial laparoscopic transperitoneal approach, conversion to open surgery through a small paramedian incision was carried out due to the lesion’s problematic location and continuous intraoperative bleeding. Open adrenalectomy along with the removal of a fluid-bearing lesion from the caudal pole of the kidney was performed. Histology confirmed a cyst removed from the mid-third, and a rare occurring adrenal hemangioma from the cranial part of the kidney. Adrenal hemangiomas usually bear uncertain preoperative diagnosis. Surgical removal becomes necessary in case of increasing size, potential to compress neighbouring structures and possible malignancy. Laparoscopic transperitoneal adrenalectomy is a feasible approach for the removal of extra large (>10 cm) and even malignant lesions as well as for large hemangiomas. Surgery of adrenal hemangiomas require a high level of caution, moreover, their potential for bleeding and frequent vicinity to nearby vascular structures may increase the need for open surgery. Orv Hetil. 2020; 161(47): 2006–2010.

Absztrakt: Bevezetés: A colitis ulcerosában szenvedő betegpopuláció 20–30%-a szorul élete során sebészi kezelésre. Napjainkban a proctocolectomia ileoanalis pouch képzésével az általánosan elfogadott műtéti módszer, melynél egyre szélesebb körben alkalmazzák a laparoszkópos technikát. Célkitűzés: Az elmúlt 13 évben szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be colitis ulcerosa kezelésében a hagyományos és a minimálisan invazív technika vonatkozásában. Módszer: 2005. január 1. és 2018. május 31. között 89 beteg (48 nő és 41 férfi) került műtétre intézetünkben colitis ulcerosa miatt. A betegek átlagéletkora a laparoszkópos és a nyitott csoportban 45,06 ± 14,4, illetve 39,8 ± 13,4 év volt. Vizsgáltuk a műtétre kerülő betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, különös tekintettel a szövődményekre és az életminőség változásaira. Eredmények: Perioperatív időszakban a két csoport ápolási napjainak számában (10,3 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk, azonban a laparoszkópos műtéteket követően az intenzív osztályon töltött napok száma (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. Hosszú távú szövődmények, mint a passzázszavar, a septicus állapot, a posztoperatív sérvek és az „egyéb” komplikációk száma a laparoszkópos csoportban szignifikánsan kevesebb volt. Az akut műtéteket vizsgálva a laparoszkópia szignifikáns előnye igazolódott a műtét utáni passzázsrendeződés napjainak kapcsán (1,2 ± 0,4 vs. 1,8 ± 0,7). Következtetés: A colitis ulcerosa sebészi kezelésében a minimálisan invazív technika a nyitott műtétekhez képest kedvezőbb perioperatív eredményeket és hosszú távon jobb életminőséget biztosít, a kevesebb késői szövődmény megjelenésének és a betegek stabilabb pszichés állapotának következtében. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1363–1372.

Based on international guidelines, axillary lymph node dissection (ALND) is recommended in cases of breast cancer if preoperative examinations confirm axillary metastasis. We examined which set of preoperative parameters might render ALND unnecessary.Preoperative examinations (axillary ultrasound and aspiration cytology) confirmed axillary metastasis in 190 cases out of 2671 patients with breast cancer; primary ALN dissection was performed on these patients with or without prior neoadjuvant therapy. The clinicopathological results were analysed to determine which parameter might predict the presence of no more than 2 or 3 metastatic ALNs.The final histological examination confirmed 1-3 metastatic lymph nodes in ALND samples in 116 cases and over 3 metastatic lymph nodes in 74 cases. For patients receiving neoadjuvant therapy (59 out of the 190 cases), if the size of the primary tumour was 2 cm or smaller and/or the metastatic ALN was 15 mm or smaller, then the patient was likely to have no more than 3 positive ALNs (stage N0-1 disease) (p 0.001). If the patient did not receive neoadjuvant therapy, stage N2 or N3 disease was very likely. No correlation was found between other clinicopathological characteristics of the tumour and involvement of the ALNs.Axillary lymph node dissection is not necessary for selected breast cancer patients with axillary metastasis receiving neoadjuvant therapy. In these cases, sentinel lymph node biopsy with or without radiation therapy and close follow-up may serve as adequate therapy.

Bevezetés A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinika 100 éves évfordulójának tiszteletére közleményünkben a 2000. január 1-től 2021. május 31-ig a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikán 779 esetben elvégzett antirefluxműtét tapasztalait foglaltuk össze. Részletes kivizsgálást követően az endoscopos kép és a funkcionális vizsgálatok eredményének birtokában a gasztroenterológus munkacsoporttal szoros együttműködésben döntöttünk a műtéti indikációról. Elsődleges műtéti indikációt gyakorlatunkban a konzervatív kezelésre nem reagáló refluxbetegség jelentette. Klinikánk gyakorlatában 98,2%-ban Nissen szerinti fundoplicatiót végeztünk. Elemeztük a posztoperatív szövődmények előfordulását. Hosszú távú utánkövetésben vizsgáltuk a fundoplicatio hatását a savas, illetve epés refluxra, valamint a betegek életminőségbeli javulását a Visick score, illetve a módosított GERD–HRQL-kérdőív segítségével. Saját vizsgálataink igazolták a savas és epés reflux kóroki szerepét a Barrett-nyelőcső kialakulásában, továbbá azt, hogy a laparoscopos antirefluxműtét hatékonyan állítja helyre az alsó nyelőcsősphincter működését és szűnteti meg a savas és epés refluxot. Ennek hatására a Barrett-nyelőcső bizonyos eseteiben regressziót várhatunk. A betegség heterogenitása miatt azonban a folyamatos endoscopos követés továbbra sem hagyható el.

Since its introduction in 1991, laparoscopic splenectomy has been considered the gold standard in spleen surgery, and the advantages of this technique over open surgery are indisputable. The technique was initiated in the Department of Surgery, University of Szeged in 1994 and since then our working group has gained one of the greatest experiences in this field in Hungary. Based on our results, similarly to literature data, it may be established that laparoscopic splenectomy can be considered a surgical procedure with low morbidity after gaining the necessary experience. In our study, the bowel motility recovered earlier, and hospital stay was significantly shorter after laparoscopic procedures. We proved laparoscopic splenectomy is a safe method in cases of extremely large spleens, and the Pfannenstiel incision is a cosmetically acceptable alternative for the retrieval of the spleen. Although several medications are available for second-line ITP therapy, laparoscopic splenectomy provides the longest-lasting results. In our study, young age and a preoperative response to steroids (steroid-dependent cases) were positive predictors for the success of splenectomy. Based on our experiences in the case of an immediate complete response to splenectomy, relapse occurred significantly less often.A laparoszkópos splenectomia 1991-es bevezetése óta gold standard módszer a lép sebészetében, és előnyei vitathatatlanná váltak a nyitott műtéttel szemben. A technika 1994-ben került bevezetésre a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján, és az azóta eltelt időben munkacsoportunk szerezte az egyik legnagyobb tapasztalatot ezen a területen Magyarországon. Eredményeink az irodalmi adatokkal korrelálva alátámasztják, hogy a laparoszkópos lépeltávolítás biztonságos, és számos előnnyel jár a szükséges sebészi tapasztalat megszerzését követően. Vizsgálatunk során a bélpasszázs hamarabb indult be, és a hospitalizáció is rövidebb volt laparoszkópos műtétet követően. Igazoltuk, hogy a laparoszkópos splenectomia biztonságos módszer extrém nagy lépek esetében is, a lép eltávolítására a Pfannenstiel-metszés kozmetikailag is kiváló alternatíva. Habár számos új gyógyszer áll rendelkezésre az ITP második vonalbeli terápiájára, a laparoszkópos lépeltávolítás biztosítja a legtartósabb eredményeket. Saját retrospektív vizsgálatunkban mind a fiatal életkor, mind a preoperatív szteroidra adott válasz (szteroid dependens esetek), mind a perioperatív thrombocytaszám pozitív prediktív faktora volt a splenectomia hosszú távú sikerességének. Megfigyelésünk szerint a splenectomiára adott azonnali komplett válasz esetén a relapszus szignifikánsan ritkábban jelent meg.

Introduction and aims. We present our experience with minimally invasive surgery for pharyngoesophageal (Zenker) diverticulums, epiphrenic diverticulums and achalasia cardiae focusing on the perioperative features and patients’ quality of life. Patients and methods. Between 1 January 2003 and 31 December 2020, patients were selected with a symptom-causing Zenker diverticulum, epiphrenic diverticulum and achalasia cardiae. In 17 cases, transoral stapler diverticulostomy, in 23 cases transcervical diverticulectomy and cricomyotomy were done because of Zenker diverticulum, in 14 cases, laparoscopic transhiatal surgery was performed because of epiphrenic diverticula, while in 63 cases, laparoscopic Heller–Dor operation were carried out because of achalasia cardiae. Perioperative results, the quality of life outcomes of various surgeries were evaluated in mid- and long-term. Results/conclusions. The surgeries were performed with minimal blood loss, zero mortality and low morbidity. According to our result, the two different surgical approaches in the therapy of Zenker’s diverticulum, the laparoscopic Heller–Dor procedure applied in the management of epiphrenic diverticulas and achalasia cardiae are safe and effective operations. In the long term, the symptom control in patients after minimally invasive surgeries is sufficient and only a small percentage of the patients may require additional medication therapy and/or reintervention due to persistent complaints.Bevezetés és célkitűzés: Vizsgálatunkban a nyelőcső motilitási betegségeinek minimálisan invazív műtéti kezelésében szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be a pharingo-oesophagealis (Zenker-) diverticulum, az epiphrenalis nyelőcső diverticulum és az achalasia cardiae vonatkozásában, hangsúlyt fektetve a perioperatív eredményekre és az életminőségre. Anyag és módszerek: 2003. január 1. és 2020. december 31. között Zenker, epiphrenalis diverticulum és achalasia miatt műtéttel kezelt és gondozott betegeket vontunk be a vizsgálatokba. Zenker-diverticulum miatt transoralis stapler diverticulostomiát 17, transcervicalis diverticulectomiat és cricomyotomiat 23 esetben, epiphrenalis diverticulum miatt 14 betegnél laparoscopos transhiatalis diverticulectomiát és Heller–Dor-műtétet, míg 63 esetben achalasia cardiae miatt Heller–Dor-műtétet végeztünk. Elemeztük a perioperatív eredményeket, valamint közép- és hosszú távon a műtétek életminőségre kifejtett hatásait. Eredmények/következtetések: A műtétek minimális vérvesztéssel, alacsony morbiditással, mortalitás nélkül voltak kivitelezhetők. Vizsgálatunk szerint mind a Zenker-diverticulumok mindkét megközelítésből végzett műtéte, mind az achalasia cardiae és az epiphrenalis gurdély kezelésében alkalmazott laparoscopos Heller–Dor-eljárás biztonságos és hatékony sebészi módszerek. A minimálisan invazív technikával operált betegek tüneti kontrollja hosszú távon is megfelelő, és csak a betegek alacsony százalékánál jelentkeznek recidív panaszok, amelyek kiegészítő gyógyszeres és/vagy korrekciós műtétet is igényelhetnek.

Introduction. An estimated 20–30% of patients with ulcerative colitis need surgery. The generally accepted procedure for the surgical treatment is total proctocolectomy with ileal pouch-anal anastomosis. Nowadays laparoscopic technique is used more frequently. Minimally invasive surgical technique is used during the surgical treatment of colorectal diseases in the Department of Surgery in Szeged since 2005. Aim. We aimed to compare the last 16 years’ results of patients treated with conventional and laparoscopic methods. Methods. Between 01. 01. 2005. and 31. 03. 2021. 99 patients (53 female, 46 male) received surgery. The laparoscopic technique was used in 74 (74.7%) and the conventional method in 25 (25.3%) cases. General status of patients, early and late results of surgical treatment, and mainly complications were analyzed. Results. There was no difference between the groups in-hospital stay, the number of days spent in the intensive care unit and the need for transfusion. During the follow-up period the time to the recovery of the bowel function, and the occurrence of late complications were significantly lower in the laparoscopically operated group of patients. Conclusions. Laparoscopic surgical treatment can be used safely for both emergency and elective cases in UC patients. The short-term perioperative results and the morbidity showed no differences between the laparoscopic and open techniques. The long-term effect of laparoscopic surgery insured a lower rate of complications.Bevezetés: Régóta jól ismert a colorectalis sebészetben a laparoszkópos módszer evidenciákon alapuló előnye. A szegedi Sebészeti Klinikán 2005-ben került bevezetésre a minimálisan invazív technika használata a colorectalis kórképek sebészi kezelésében, mely módszer a gyulladásos bélbetegségek ellátásában is megjelent. Anyag és módszer: A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján 2005. január 1. és 2021. március 31. között 99 beteget (53 nőt és 46 férfit) műtöttünk colitis ulcerosa miatt; hagyományos módszerrel 25 (25,3%), laparoszkópos technikával 74 (74,7%) beavatkozást végeztünk. Vizsgáltuk a műtött betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, szövődményeit. Eredmények: Laparoszkópos műtéteket követően a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. A két csoport ápolási napjainak számában (10,5 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7), az intenzív osztályon töltött napok számában (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk. Korai, reoperációt igénylő, illetve konzervatív kezelésre rendeződő szövődmények kapcsán a minimál invazív és a hagyományos műtéti technikák nem különböztek. Késői, 30 napon túli szövődmények terén azonban a laparoszkópia statisztikailag is igazolható előnye mutatkozott szignifikánsan alacsonyabban előforduló passzázszavar, szeptikus állapot, posztoperatív sérv kialakulása és „egyéb” szövődmények terén. Következtetések: Tapasztalataink alapján elmondható, hogy a colitis ulcerosa sebészi kezelésében a laparoszkópos technika sürgősségi és programozott esetekben is biztonsággal, alacsony morbiditási mutatókkal alkalmazható eljárás, mely hosszú távon a nyitott műtétekhez képest kevesebb szövődménnyel jár.

Background The superiority of laparoscopic transperitoneal (TP) versus retroperitoneal (RP) adrenalectomy is an ongoing debate. Methods Data from 163 patients (TP: n = 135; RP: n = 28) undergoing minimally invasive adrenalectomy were analyzed. Both operative [intraoperative blood loss, previous abdominal surgery, conversion rate, operative time and tumor size] and perioperative [BMI (body mass index), ASA (American Society of Anesthesiologists) score, time of hospitalization, time of oral intake, histology and postoperative complications] parameters were compared. Both the learning curve (LC) and tumor size were analyzed. Results We found significant differences in the mean operative time (p = 0.019) and rate of previous abdominal surgery (p = 0.038) in favor of TP. Significantly larger tumors were removed with TP (p = 0.018). Conversion rates showed no significant difference (p = 0.257). Also, no significant differences were noted for time of hospitalization, intraoperative blood loss and postoperative complications. In terms of the LC, we saw significant differences in previous abdominal surgery (p = 0.015), conversion rate (p = 0.011) and operative time (p = 0.023) in favor of TP. Large (LT) and extra-large tumors (ELT) were involved in 47 lesions (LT: 40 vs. ELT: 7), with a mean tumor size of 71.85 and 141.57 mm, respectively. Mean intraoperative blood loss was 64.47 ml vs. 71.85 ml, time of hospitalization was 5.10 vs. 4.57 days and mean operative time was 76.52 vs. 79.28 min for LT and ELT, respectively. Conclusion A shorter operative time and lower conversion rate in favor of TP were noted during the learning curve. TP proved to be more effective in the removal of large-, extra-large and malignant lesions. The RP approach was feasible for smaller, benign lesions, with a more prolonged learning curve.

Abstract: Introduction: Interdisciplinary studies confirm that the traumatic nature of cancer diagnosis and the long course of treatment may often lead to a series of emotional problems among cancer patients, this way precluding physical and psychological recovery. Aim: The aim of the study was to create a complex psychosocial intervention program for breast cancer patients and to present our preliminary results. Method: In our 6 week long study, 50 breast cancer patients were assessed. The intervention group comprised of 20 patients, the control group comprised of 30 patients. Measurements included the Beck Depression Inventory (BDI), the Spielberger State and Trait Anxiety Inventory (STAI), the Surgical Fear Questionnaire (SFQ), the Visual Analogue Scale (VAS), the Functional Assessment of Cancer Therapy – Breast (FACT-B) and the Breast-Impact of Treatment Scale (BITS). Therapeutic tools used were the PRISM-D and the Body-Sculpture Test. Results: Our results indicate that the psychological interventions may have an instant stress-relieving and calming effect on our patients, this way providing social support. The type of surgery significantly influenced the levels of body change stress. Conclusion: Our results highlight the importance of early psychological screening among breast cancer patients before and after surgery as well. Orv Hetil. 2019; 160(18): 700–709.

Abstract: Introduction and aim: We present our experience with open (transcervical diverticulectomy, cricomyotomy) and transoral surgery (transoral stapler diverticulostomy) for Zenker diverticulums. Method: Between 1 January 2006 and 31 December 2016, 29 patients were examined with a symptom-causing Zenker diverticulum. In 13 cases, transcervical surgery, in 16 cases, transoral surgery were performed. Perioperative and long-term results were evaluated and compared. Results: Patients were operated on after an average of 31 months with complaints. In both groups, the leading symptoms were severe dysphagia and severe regurgitation. No intraoperative complication was detected. In the transoral group, one patient had to be reoperated on for bleeding, another patient developed pneumonia in the transcervical group. The average duration of the surgeries (42.5 versus [vs.] 98 minutes, p

The surgical treatment is still the most effective method in curing of early breast cancer. Breast preservation and the application of oncoplastic principles became generally accepted, the sentinel lymph node biopsy in the surgical treatment of the axilla is primary, and the indication for axillary block dissection (ABD) is narrowing further. The neoadjuvant oncological treatment that is applied more and more widely presented surgery with new challenges. Hereunder we summarise our recommendations on the surgical treatment of breast cancer based on the content of the 3rd Breast Cancer Consensus Conference and considering the latest international studies and professional recommendations.

Összefoglaló. A mellékvese-haemangiomák ritkán előforduló, nehezen diagnosztizálható elváltozások, melyek sebészi eltávolítása gyakran nagy fokú technikai jártasságot igényel. Vizsgálatunkban egy 69 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél fogyás és hypertonia miatt végzett kivizsgálás mellékvesecisztát feltételezett, valamint felvetette adrenocorticalis carcinoma jelenlétét. A preoperatív kivizsgálás során (CT és MRI) a felmerülő malignitás miatt sebészi eltávolítás vált szükségessé. A kezdeti laparoszkópos transperitonealis technikát követően a bonyolult elhelyezkedés, illetve vérzés miatt kis méretű, paramedián metszésből konvertáltunk, és bal oldali nyitott adrenalectomiát végeztünk, valamint a vese caudalis részéről egy folyadéktartalmú képletet távolítottunk el. A szövettani feldolgozás a vese középső harmadának magasságából reszekált cisztát, valamint a cranialis lokalizációról eltávolított, ritka előfordulású mellékvese-haemangiomát igazolt. A ritkán előforduló és többnyire bizonytalan preoperatív diagnózissal bíró mellékvese-haemangiomák sebészi eltávolítása nagy méretük, kompresszióra való hajlamuk, valamint malignitást utánzó megjelenésük miatt is indokolt. A laparoszkópos transperitonealis adrenalectomia extra nagy méretű (10 cm ) és malignus tumorok, illetve nagy méretű haemangiomák eltávolítására is alkalmas eljárás. A mellékvese-haemangiomák sebészi reszekciója nagyfokú körültekintést igényel, megnövekedett vérzéshajlamuk, valamint a gyakori, nagyerekhez való közeli elhelyezkedés miatt a konverzió veszélye is jelentősen növekszik. Orv Heti. 2020; 161(47): 2006-2010. Summary. Adrenal hemangiomas are rare. Their preoperative diagnosis is usually vague, and often require advanced surgical skills for resection. We herein describe the case of a 69-year-old female patient initially presented with weight loss and hypertension. Preoperative Computed Tomography (CT) and magnetic resonance imaging (MRI) confirmed the presence of an adrenal cyst and possible adrenocortical carcinoma requiring surgical intervention. After initial laparoscopic transperitoneal approach, conversion to open surgery through a small paramedian incision was carried out due to the lesion's problematic location and continuous intraoperative bleeding. Open adrenalectomy along with the removal of a fluid-bearing lesion from the caudal pole of the kidney was performed. Histology confirmed a cyst removed from the mid-third, and a rare occurring adrenal hemangioma from the cranial part of the kidney. Adrenal hemangiomas usually bear uncertain preoperative diagnosis. Surgical removal becomes necessary in case of increasing size, potential to compress neighbouring structures and possible malignancy. Laparoscopic transperitoneal adrenalectomy is a feasible approach for the removal of extra large (10 cm) and even malignant lesions as well as for large hemangiomas. Surgery of adrenal hemangiomas require a high level of caution, moreover, their potential for bleeding and frequent vicinity to nearby vascular structures may increase the need for open surgery. Orv Hetil. 2020; 161(47): 2006-2010.

Background The major limitations of widespread use of non-intubated thoracic surgery (NITS) is the fear of managing complications. Here we present our practice of converting from uniportal video-assisted thoracic surgery (VATS) NITS to open NITS in cases of surgical complications. Methods The study period was from January 26, 2017, to November 30, 2018. Total intravenous anesthesia was provided with propofol guided by bispectral index, and the airway was maintained with a laryngeal mask with spontaneous breathing. Local anesthesia with 2% lidocaine at the skin incision, and intercostal and vagus nerve blockades were induced using 0.5% bupivacaine. For conversion with surgical indications, a thoracotomy was performed at the incision without additional local or general anesthetics. Results In 160 complete NITS procedures, there were 145 VATS NITS and 15 open NITS (9 conversions to open NITS and 6 intended NITS thoracotomies). In the 15 open NITS cases (2 pneumonectomies, 1 bilobectomy, 1 sleeve lobectomy, 7 lobectomies, 3 sublobar resections, 1 exploration), the mean operative time was 146.7 (105-225) and 110 (75-190) minutes in the converted and intended open NITS groups, respectively. There were no significant differences between systolic blood pressure (P=0.316; 95% CI, -10.469 to 3.742), sat O2% (P=0.27; 95% CI, -1.902 to 0.593), or propofol concentration in the effect site (P=0.053; 95% CI, -0.307 to 0.002) but significant differences in pulse (P=0.007; 95% CI, -10.001 to -2.72), diastolic blood pressure (P=0.013; 95% CI, -9.489 to -1.420) and in end-tidal CO2 (P=0.016; 95% CI, -7.484 to -0.952) before versus after thoracotomy, but there was no clinical relevance of the differences. Conclusions For conversion with surgical indications during the VATS-NITS procedure, NITS thoracotomy can be performed safely at the site of the utility incision without the need for additional drugs, and the major lung resections can be performed through this approach.

To evaluate quality of life after surgery for ulcerative colitis (UC) the gastroenterological and psychological conditions were examined.Between January 1, 2005 and March 1, 2016, surgery was performed for UC in a total of 75 patients. Our examinations were performed in 58 cases. Quality of life was examined with questionnaires. Functional Scoring System, Gastrointestinal Quality of Life Index (GIQLI), and Short Inflammatory Bowel Disease Questionnaire (SIBDQ) were used for testing gastroenterological conditions; Spielberger's State-Trait Anxiety Questionnaire, Beck Depression Inventory, and Brief Illness Perception Questionnaire (BIPQ) were performed to consider psychological status.Trait anxiety and the incidence of abdominal pain were significantly lower in patients having undergone laparoscopic surgery. No difference was found between the minimally invasive and conventional methods in the early complications. There were significantly more late complications developing after 30 days in patients who had undergone open surgery. Differences were found in personal control between patients with a stoma and patients without a stoma. Patients with a stoma felt they had less control over their disease. A significant correlation was found between the results of the psychological and gastrointestinal questionnaires.Minimally invasive technique provides a better long-term outcome for patients with UC, fewer complications, and a more balanced emotional condition. Favorable gastroenterological condition leads to better psychological status, which is negatively influenced by stoma or complications.

Abstract: With the development of laparoscopic adrenalectomy, indications for resection gradually span from small and benign to bigger and even malignant lesions. We studied the results of laparoscopic adrenalectomy for giant (>10 cm) adrenal tumors in three cases. Three patients (2 female, 1 male, mean age 49.33 years, BMI 31) underwent laparoscopic transperitoneal adrenalectomy due to giant (>10 cm) adrenal lesions with a limited size Pfannenstiel incision. Mean operative time was 126.66 minutes, with a mean intraoperative blood loss of 150 ml. Final histology confirmed adrenocortical carcinoma in two cases, and neurofibroma in one case. Mean hospital stay was 4 days, without perioperative complications. R0 resection was carried out in all cases. During a mean follow-up period of 24 months no local or distant metastasis occurred. Under appropriate conditions adrenalectomy performed by the laparoscopic transperitoneal technique for giant malignant tumors proved to be a safe method fulfilling oncological requirements. Orv Hetil. 2017; 158(45): 1802–1807.

Absztrakt

We present our experience with open (transcervical diverticulectomy, cricomyotomy) and transoral surgery (transoral stapler diverticulostomy) for Zenker diverticulums.Between 1 January 2006 and 31 December 2016, 29 patients were examined with a symptom-causing Zenker diverticulum. In 13 cases, transcervical surgery, in 16 cases, transoral surgery were performed. Perioperative and long-term results were evaluated and compared.Patients were operated on after an average of 31 months with complaints. In both groups, the leading symptoms were severe dysphagia and severe regurgitation. No intraoperative complication was detected. In the transoral group, one patient had to be reoperated on for bleeding, another patient developed pneumonia in the transcervical group. The average duration of the surgeries (42.5 versus [vs.] 98 minutes, p0.001), the time to oral feeding (2.9 vs. 4.6 days, p0.001) and the mean hospital stay (7.3 vs. 9.7 days, p0.001) were significantly shorter in the transoral group than the transcervical group. 15 patients were completely symptomless postoperatively. After transcervical treatment, complaints were developed in 2 cases (moderate dysphagia and hoarseness). After transoral surgery, recurrent symptoms were observed in 6 patients, 4 had to be reoperated transcervically due to severe regurgitation.Transoral stapler diverticulostomy is a fast procedure and offers short hospital stay especially in comorbid, aged patients and intermedium diverticulum size. In the long term, some of the patients may require reintervention due to persistent regurgitation. The transcervical approach has higher perioperative morbidity, which can be performed in patients with less than 3 cm or large diverticulum size. Orv Hetil. 2019; 160(16): 629-635.Absztrakt: Bevezetés és célkitűzés: Vizsgálatunkban a Zenker-diverticulum nyitott (transcervicalis diverticulectomia, cricomyotomia) és transoralis (transoralis stapler diverticulostomia) műtéti kezelésével szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be. Módszer: 2006. január 1. és 2016. december 31. között 29 beteget kezeltünk panaszokat okozó Zenker-diverticulummal. Összesen 29 műtét történt, 13 esetben transcervicalis, 16 alkalommal transoralis műtétet végeztünk. Összehasonlítottuk az eltérő megközelítésű sebészi kezelések perioperatív és hosszú távú eredményeit. Eredmények: A betegek átlagosan 31 hónapos panaszos időszakot követően kerültek műtétre. A vezető tünet mindkét csoportban a súlyos dysphagia és a súlyos regurgitatio volt. Intraoperatív szövődményt nem észleltünk. Egy beteg vérzés miatt reoperációra került a transoralis csoportban, míg egy esetben igazoltunk pneumoniát a transcervicalis csoportban. Az átlagos műtéti idő (42,5 versus [vs.] 98 perc, p0,001), a per os táplálásig eltelt idő (2,9 vs. 4,6 nap, p0,001) és az ápolási napok száma (7,3 vs. 9,7 nap, p0,001) is szignifikánsan rövidebb volt a transoralis csoportban, mint a transcervicalis csoportban. A kontrollvizsgálatok során 15 beteg teljesen panaszmentes volt. Transcervicalis eljárást követően két esetben maradtak vissza panaszok (mérsékelt dysphagia, illetve tartós rekedtség). Transoralis műtét után 6 betegnél recidív tünetek jelentkeztek, 4 betegnél súlyos regurgitatio miatt transcervicalis műtétet végeztünk. Következtetés: A transoralis stapler diverticulostomia gyors, rövid kórházi ápolást biztosító beavatkozás, mely elsősorban idős, komorbid betegeknél és közepes diverticulumméret esetében választandó. Hosszú távon a tartós regurgitatio miatt a betegek egy részénél ismételt beavatkozásra lehet szükség. A transcervicalis feltárás magasabb perioperatív morbiditással járó műtéti beavatkozás, melyet elsősorban a 3 cm alatti és nagy diverticulumméret fennállásakor javasolt végezni. Orv Hetil. 2019; 160(16): 629–635.

Background and purpose Tension-type headache is a very common disease with a high socio-economic impact as its lifetime prevalence is 30-78% in the general population. The incidence of inflammatory bowel diseases is continuously rising. Limited data are accessible on quality of life in patients with surgically treated ulcerative colitis. The aim of our study is to examine quality of life, concerning headache, among patients who had undergone surgery due to ulcerative colitis. Methods Between 1 January 2005 and 1 March 2016, surgery was performed due to ulcerative colitis in 75 patients. During this retrospective analysis the average duration of the follow-up was 46 (1-124) months. The pre-sence of headache was evaluated by the use of Brief Illness Perception and Headache Questionnaires. Results Among the primary headache disorders (n=27), tension-type headache occurred in 19 (70.4%) cases, and 8 (29.6%) patients had migraine (without aura). Among tension-type headache cases 17 (89.5%) patients experienced episodic form and 2 (10.5%) suffered from chronic form. Patients with headache had obtained a significantly higher score on Brief Illness Perception Questionnaire. Conclusion According to our study tension-type headache is common among patients with ulcerative colitis. This observation raises the question whether stress plays role in the pathogenesis of both diseases, which influences and worsens considerably quality of life. Neurological examination, psychological and psychiatric guidance are worth considering in patients with ulcerative colitis.

Absztrakt Az emlőrák sebészi terápiáját napjainkban és a jövőben is az egyre precízebb diagnosztikus módszerek és az egyre hatásosabb onkológiai kezelési eljárások határozzák meg. Az emlőmegtartás és az onkoplasztikai elvek alkalmazása egyre szélesebb körű; az axilla sebészi kezelésében az őrszemnyirokcsomó-biopszia az elsődleges, az axillaris blokkdissectio (ABD) indikációja tovább szűkült, és a sugárkezelés bizonyos esetekben az ABD alternatívája lett. Közleményünkben a III. Emlőrák-konszenzuskonferencia tartalmára épülve, a legfrissebb nemzetközi tanulmányok és szakértői javaslatokat figyelembe véve foglaljuk össze az emlőrák sebészi kezelésével kapcsolatos ajánlásainkat.

Absztrakt Háttér: A laparoscopos splenectomia (LS) során extrém lépméret esetén gyakori technikai probléma a specimen hasüregből való eltávolítása. Általában a specimen EndoBagbe helyezése és morcellatiót követő eltávolítása terjedt el. Masszív splenomegalia, 1000–2000 grammos lépek esetén ez a módszer olykor nem kivitelezhető, mivel a lép mérete meghaladja a legnagyobb EndoBag űrtartalmát. Ebben az esetben, irodalmi adatok szerint, vagy a hasüregen belüli morcellatiót végezhetünk (splenosis veszélye), vagy laparotomiából távolíthatjuk el a speciment. Munkacsoportunk a problémára megoldásként 2009 óta Pfannenstiel-metszést alkalmaz a specimen eltávolítására. Módszer: A 2002. január 1. és 2014. szeptember 30. között klinikánkon végzett 74 LS eredményeit elemeztük. A speciment 56 esetben a szokásos módon a lateralis port helyén morcellatióval, míg nagyméretű lépek esetén 12 esetben 10–12 cm-es Pfannenstiel-metszésből távolítottuk el. Eredmények: A műtétek átlagos hossza 121 (50–220) perc volt. Pfannenstiel-metszésből történő specimeneltávolítás esetén szignifikánsan rövidebb műtéti időt tapasztaltunk (108 vs. 125 perc; p = 0,05) és nagyobb méretű lépeket tudtunk eltávolítani (1032 vs. 338 gramm; p = 0,0001), mint a hagyományos morcellatiós technikával. A módszer a kórházi benntartózkodás hosszát nem nyújtotta meg (4,7 vs. 5,2 nap; p = 0,178). Következtetések: Vizsgálatunk alátámasztja, hogy a laparoscopos lépeltávolítás biztonságos és számos előnnyel jár masszív splenomegalia esetében is. A specimen Pfannenstiel-metszésből történő eltávolítását biztonságos és kozmetikailag is elfogadható alternatívának tartjuk.

Introduction We have analyzed the short- and long-term results of various surgical therapies for achalasia, especially changes in postoperative esophageal function. Patients and methods Between January 1, 2008 and December 31, 2017, 54 patients with esophageal achalasia were treated in our institution. Patients scheduled for surgery underwent a comprehensive gastroenterological assessment pre- and post-surgery. Forty-eight of the elective cases involved a laparoscopic cardiomyotomy with Dor's semifundoplication, while two cases entailed an esophageal resection with an intrathoracic gastric replacement for end-stage achalasia. Torek's operation was performed on two patients for iatrogenic esophageal perforation, and two others underwent primary suture repair with Heller-Dor surgery as an emergency procedure. The results of the different surgical treatments, as well as changes in the patients' pre- and post-operative complaints were evaluated. Results No intra-operative complications were observed, and no mortalities resulted. During the 12 to 24-month follow-up period, recurrent dysphagia was observed mostly in the spastic group (TIII: 33%; diffuse esophageal spasm: 60%), while its occurrence in the TI type did not change significantly (14.5%-20.8%). As a result of the follow-up of more than two years, good symptom control was achieved in 93.7% of the patients, with only four patients (8.3%) developing postoperative reflux. Conclusions The laparoscopic Heller-Dor procedure provides satisfactory long-term results with low morbidity. In emergency and advanced cases, traditional surgical procedures are still the recommended therapy.

Background and objectives Therapy-resistant immune thrombocytopenia (ITP) is the most frequent indication of laparoscopic splenectomy (LS). It ensures the best results for this disease compared with possible second-line pharmacologic therapies. Therefore, learning about the safety of the surgical method and its long-term efficacy is important, as is selecting patients who respond to surgical treatment. Our purpose was to analyze the safety of LS and the short-and long-term prognostic significance of known perioperative parameters. Methods We performed 40 LSs for ITP from January 1, 2000, to January 1, 2015. We analyzed the roles of the perioperative parameters by using evidence-based guidelines. Results Complete response (CR; platelet count over 100 × 109/L) occurred in 28 cases (70%) and partial response (PR; platelet count between 30 and 100 × 109/L) in 5 cases (12.5%). Below the age of 50, 9% (2/22) of the patients had no response (NR; platelet count not increasing over 30 × 109/L), 28% (5/18) over the age of 50 (P = .023) had no response. In the steroid-refractory group, 30% did not respond, whereas 100% of the steroid-dependent patients had a CR (NR: 7/23 steroid refractory vs 0/17 steroid dependent; P = .027). The patients were followed up for a mean of 10.9 ± 6.9 years, and a long-term response (LTR) was detected in 21 of the responders (n = 33). Of the patients who originally had a CR, 71% also achieved LTR, whereas only 20% of the PR patients did. Conclusion LS is safe and remains the most effective second-line treatment for ITP. In our study, younger age and response to preoperative steroids were predictive factors for the long-term success of splenectomy.

Tension-type headache is a very common disease with a high socio-economic impact as its lifetime prevalence is 30-78% in the general population. The incidence of inflammatory bowel diseases is continuously rising. Limited data are accessible on quality of life in patients with surgically treated ulcerative colitis. The aim of our study is to examine quality of life, concerning headache, among patients who had undergone surgery due to ulcerative colitis.Between 1 January 2005 and 1 March 2016, surgery was performed due to ulcerative colitis in 75 patients. During this retrospective analysis the average duration of the follow-up was 46 (1-124) months. The pre-sence of headache was evaluated by the use of Brief Illness Perception and Headache Questionnaires.Among the primary headache disorders (n=27), tension-type headache occurred in 19 (70.4%) cases, and 8 (29.6%) patients had migraine (without aura). Among tension-type headache cases 17 (89.5%) patients experienced episodic form and 2 (10.5%) suffered from chronic form. Patients with headache had obtained a significantly higher score on Brief Illness Perception Questionnaire.According to our study tension-type headache is common among patients with ulcerative colitis. This observation raises the question whether stress plays role in the pathogenesis of both diseases, which influences and worsens considerably quality of life. Neurological examination, psychological and psychiatric guidance are worth considering in patients with ulcerative colitis.A tenziós típusú fejfájás igen gyakori, az átlagpopulációban az élettartam-prevalenciája 30-78%, így meglehetősen magas a társadalmi-gazdasági hatása. A gyulladásos bélbetegségek incidenciája folyamatosan emelkedik. Magyarországon colitis ulcerosa miatt műtéttel kapcsolatos életminőségi adatokkal eddig limitált számban rendelkeztünk. Jelen tanulmányunkban a colitis ulcerosa miatt műtéten átesett betegpopuláció életminőségét vizsgáltuk a fejfájás vonatkozásában.2005. január 1. és 2016. március 1. között 75 betegnél végeztünk colitis ulcerosa miatt műtétet. Retrospektív módszerrel végzett utánkövetésünk átlagosan 46 (1-124) hónapig tartott, mely során a Rövid Betegségpercepció Kérdőívet és a Fejfájás Kérdőívet felhasználva regisztráltuk a fejfájás megjelenését.Az elsődleges fejfájásbetegségek (n=27) közül 19 (70,4%) beteg tenziós típusú fejfájásban, 8 (29,6%) beteg migrénben (aura nélküli) szenvedett. A tenziós típusú fejfájásos betegek közül 17 (89,5%) epizodikus, 2 (10,5%) krónikus formába tartozott. A fejfájástól szenvedő betegek szignifikánsan magasabb pontszámot értek el a Rövid Betegségpercepció Kérdőíven.Felmérésünk szerint a tenziós típusú fejfájás a colitis ulcerosában szenvedő betegek között gyakori. Ez felveti a két kórforma között a stressznek mint kóroki tényezőnek a szerepét, mely nagymértékben befolyásolja és rontja a betegek életminőségét. A fentiek alapján megfontolandó a colitis ulcerosában szenvedő populáció neurológiai kivizsgálása, szükség szerint pszichiátriai, pszichológiai gondozása.

Introduction: For the surgical treatment of ulcerative colitis, laparoscopy is used more widely, but less data are available on long-term results in Hungary. Aim: The aim of the authors was to compare the mean 47.8-month follow-up results of patients treated with conventional and minimally invasive surgical methods. Method: Between January 1, 2005 and December 31, 2014, 56 patients were treated with surgery (20 emergencies, and 36 elective cases). Laparoscopy was used in 33 and conventional method in 23 cases. Results: There was no difference between the two groups in hospital and intensive care unit stay, bowel function recovery, need for transfusion, and complications during the perioperative period. Regarding long-term complications, the occurrence of intestinal obstruction, septic condition and other complications were significantly fewer in the laparoscopy group. The quality of life improved in both groups after the surgery. Conclusions: Laparoscopy can be used safely; it provides good quality of life and better cosmetic results, and the long-term rate of complications is lower as compared to open surgery. Orv. Hetil., 2015, 156(39), 1585–1592.

With the development of laparoscopic adrenalectomy, indications for resection gradually span from small and benign to bigger and even malignant lesions. We studied the results of laparoscopic adrenalectomy for giant (10 cm) adrenal tumors in three cases. Three patients (2 female, 1 male, mean age 49.33 years, BMI 31) underwent laparoscopic transperitoneal adrenalectomy due to giant (10 cm) adrenal lesions with a limited size Pfannenstiel incision. Mean operative time was 126.66 minutes, with a mean intraoperative blood loss of 150 ml. Final histology confirmed adrenocortical carcinoma in two cases, and neurofibroma in one case. Mean hospital stay was 4 days, without perioperative complications. R0 resection was carried out in all cases. During a mean follow-up period of 24 months no local or distant metastasis occurred. Under appropriate conditions adrenalectomy performed by the laparoscopic transperitoneal technique for giant malignant tumors proved to be a safe method fulfilling oncological requirements. Orv Hetil. 2017; 158(45): 1802-1807.

This study aims to examine the key determinants of long-term quality of life in breast cancer patients who are undergoing surgery using a multidimensional approach and taking into account preoperative and post-operative psychological characteristics such as anxiety, depression, posttraumatic growth, body image, and physical activity as well as medical parameters.The study involved 63 breast cancer patients from the Department of Surgery at the University of Szeged. Assessments occurred 1 day before surgery as well as 3 days and 18 months after surgery using the Spielberger State and Trait Anxiety Inventory (STAI), Beck's Depression Inventory (BDI), Functional Assessment of Cancer Therapy-Breast Cancer Scale (FACT-B), Posttraumatic Growth Inventory (PTGI) and Breast Impact of Treatment Scale (BITS). Data relating to physical activity, medical parameters and sociodemographic characteristics were also collected.The level of depression did not change over time. State anxiety decreased 18 months after the surgery compared to before the surgery; however, there was a greater decrease immediately after the surgery and then anxiety increased again 18 months later. Trait anxiety was associated with quality of life, posttraumatic growth and body image. Posttraumatic growth and the level of depression were found to be possible contributing factors to the increase in long-term quality of life.The results show that the timely detection and proper management of psychological distress and the enhancement of posttraumatic growth are of great value, as they might be important contributing factors to long-term quality of life in breast cancer patients.

Barrett's esophagus (BE) is the only known precursor of adenocarcinoma occuring in the lower third of the esophagus. According to statistics, severity and elapsed time of gastroesophageal reflux disease (GERD) are major pathogenetic factors in the development of Barrett's esophagus.In a retrospective study between 2001 and 2008, we compared the preoperative results (signs and sympthoms, 24 hour pH manometry, esophageal manometry, Bilitec) and treatment efficacy of 176 GERD patients and 78 BE patients, who have undergone laparoscopic Nissen procedure for reflux disease.The two groups of patients had similar demographic features, and elapsed time of reflux sympthoms were also equal. Both groups were admitted for surgery after a median time of 1.5 years (19.87 vs. 19.20 months) of ineffective medical (proton pump inhibitors) treatment. Preoperative functional tests showed a more severe presence of acid reflux in the BE group (DeMeester score 18.9 versus 41.9, p0.001). On the other hand, mano-metry - despite confirming lower esophageal sphincter (LES) damage - did not show difference between the two groups (12.10 vs. 12.57 mmHg, p = 0.892). We did not experience any mortality cases with laparoscopic antireflux procedures, although in two cases we had to convert during the operation (1 due to extensive adhesions, and 1 due to injury to the spleen). 3 months after the procedure - according to Visick score - both groups experienced a significant decrease, or lapse in reflux complaints (group I: 73%, group II: 81% of patients), LES functions improved (17.58 vs.18.70 mmHg), and the frequency and exposition of acid reflux decreased (DeMeester score 7.73 vs. 12.72).The severity of abnormal acid reflux occuring parallel with the incompetent function of the damaged LES triggers not only inflammation in the gastroesophageal junction (GEJ), but also metaplastic process, and the development of Barrett's esophagus. Laparoscopic Nissen procedure for reflux disease can further improve outcome among patients with GERD not responding to conservative therapy.Bevezetés: A Barrett-nyelőcső (BE) az alsó harmadi nyelőcső adenocarcinomájának egyetlen ismert prekurzora. Több megfigyelés szerint a gastrooesophagealis refluxbetegség (GERB) súlyossága és fennállásának ideje fontos patogenetikai tényező a Barrett-nyelőcső kialakulásában. Betegek és módszer: Retrospektív vizsgálatunkban 2001–2008 között laparoscopos Nissen szerinti antireflux műtéten átesett 176 refluxbeteg és 78 BE-vel szövődött beteg praeoperativ kivizsgálási eredményeit (tünetek, 24 órás pH-metria, nyelőcső-manometria, Bilitec) és kezelésük hatékonyságát hasonlítottuk össze. Eredmények: A betegcsoportok nem különböztek demográfiai jellemzőikben, és refluxos tüneteik időtartama is azonos hosszúságú volt. A betegek mindkét csoportban átlagosan másfél éves (19,87 vs. 19,20 hónap) eredménytelen gyógyszeres (protonpumpagátló) kezelés után kerültek műtétre. A praeoperativ functionalis vizsgálatok a BE-csoportban súlyosabb savas reflux meglétét igazolták (DeMeester-score 18,9 vs. 41,9, p0,001). Ugyanakkor a manometria – bár alátámasztotta az alsó nyelőcsősphincter (LES) károsodását – nem mutatott különbséget a két csoport között (12,10 vs. 12,57 Hgmm, p = 0,892). A laparoscopos antireflux műtéteknek halálozása nem volt, két esetben történt conversio súlyos adhaesiók, illetve lépsérülés miatt. Három hónappal a műtétet követően a Visick-score alapján mindkét csoportban jelentősen csökkentek vagy megszűntek a refluxos tünetek (az I. csoportban a betegek 73%-ánál, a II. csoportban a betegek 81%-ánál), javult a LES működése (17,58 és 18,70 Hgmm), és csökkent a savas reflux gyakorisága és expositiója (DeMeester-score 7,73 és 12,72). Következtetés: A károsodott LES incompetens működésével párhuzamosan jelentkező kóros savas reflux súlyossága potencírozza a gastrooesophagealis junctióban (GEJ) megjelenő gyulladáson túl a metaplasticus folyamatok elindulását, a Barrett-nyelőcső kialakulását. A konzervatív kezelésre nem reagáló refluxbetegek csoportjában a megfelelően kivitelezett Nissen szerinti laparoscopos antireflux műtét további javulást képes biztosítani.

Absztrakt Bevezetés/Célkitűzés: A hagyományos műtéti eljárásokat a minimálisan invazív sebészeti módszerek fokozatosan felváltják a lép sebészetében is. A SZTE Sebészeti Klinikán a laparoscopos splenectomia bevezetését követő tíz évben szerzett tapasztalatainkat összegezzük, összehasonlítva a nyitott és a minimálisan invazív technikát. Betegek és módszerek: 2002. január 1. és 2011. december 1. között klinikánkon 141 splenectomiát végeztünk, melyek közül 17 acut műtét volt. A 124 elektív műtétből 54 laparoscopos, 70 nyitott műtétet végeztünk. A nyitott műtétek közül 40 esetben multivisceralis műtét során távolítottuk el a lépet, mely eseteket a későbbi analízisből kizártunk. A vizsgálat során a laparoscopos, illetve az elektív nyitott műtéten átesett betegek csoportjait hasonlítottuk össze retrospektív módon. Eredmények: A laparoscopos műtétek átlagos hossza kissé meghaladta a nyitott műtétekét (133 vs. 122 perc, p = 0,074). A tanulási periódust követően a laparoscopos műtétek hossza csökkent (az első öt évben 147 vs. a második öt évben 118 perc, p = 0,003), nagyobb lépeket (220 vs. 450 gramm, p = 0,063) távolítottunk el, valamint kevesebb konverziót végeztünk. A laparoscopos csoportban kevesebb reoperáció (1,5% vs. 6%, p = 0,718), korábbi passage-megindulás (2 vs. 3 nap, p = 0,002) és rövidebb hospitalizáció (5 vs. 8 nap, p ≤ 0,001) volt jellemző a nyitott csoporthoz képest. Következtetések: Vizsgálatunk alátámasztja, hogy a laparoscopos lépeltávolítás biztonságos, és számos előnnyel jár. Eredményeink korrelálnak a nemzetközi irodalmi adatokkal.