Search

The paper studies the agglomeration area of Bulgaria’s capital, Sofia. The territorial scope of the metropolitan agglomeration encompasses 7 (LAU 1) municipalities including Sofia, Bozhurishte, Elin Pelin, Gorna Malina, Kostinbrod, Slivnitsa and Svoge, and comprises 146 (LAU 2) individual settlements. The total area of Sofia agglomeration covers almost 3,550 km² (3.2% of national territory), while it had 1,359,270 inhabitants (almost 21% of national population) according to the last population census (7 September 2021). During the whole period between 2001 and 2021, Sofia agglomeration has grown in population by more than 95,000 people (7.6%). Bozhurishte, Kostinbrod and Elin Pelin, along with Sofia municipality itself, are the municipalities with the best demographic indicators within the agglomeration area. According to the typology of Webb, type 6 agglomeration settlements (migratory and natural decrease, natural > migratory) are predominant during the first subperiod (2001-2011), while type 8 (migratory increase compensates for natural decrease) has become the leading type in the second subperiod (2011-2021). Despite the increasing number of type 8 settlements, however, the population decline of Sofia city alone (19,361 people) exceeds more than twice the combined population growth of all type 8 settlements (8,929 people), and as a result – the total population number of the agglomeration declined during the second subperiod. In 2021, the GDP in Sofia agglomeration represented 43% of the national economy, while the GDP per capita in Sofia (BGN 38,891) was more than double of the national average. A significant number of the industrial sites are located in the neighbouring municipalities that fall within the agglomeration, with leading economic activities in manufacturing, transport and logistics. The distribution of FDI, however, is uneven: some 97% of them concentrated in Sofia municipality alone. Sofia agglomeration is distinguished by a relatively stable and balanced labour market, characterized by high economic activity and low unemployment rate compared to other agglomerations in the country. Together with the demographic processes, the increasing soil sealing is another evidence of the spatial expansion of suburbanization. The largest share of new soil sealing was observed in Sofia municipality itself (approximately 370 ha), followed by Elin Pelin (105 ha), Bozhurishte (46 ha) and Kostinbrod (32 ha). Based on the intensity of new constructions and population change, the so-called zone of active inbuence of the agglomeration core has been outlined. The zone is made up of settlements meeting two conditions: they have a high intensity of new constructions and they are type 8 or type 7 according to the typology of Webb in the period between 2011 and 2021. During the considered period, the northern, eastern, southern and western peripheries of the agglomeration area developed each in its own speciac way, with dieerent new construction intensity, morphological structure and inter-settlement spaces. Suburbanization processes observed in Sofia are generally comparable to those of other post-socialist European capitals in terms of historical legacies, demographic transformation, spatial dynamics, and land use shifts.

Examining the urban sprawl around middle-size cities in Hungary and Central Europe the rural change and suburbanization can be characterized by residential out-migration from cities and at the same time by immigration from the rural areas. These processes have intensibed in the former socialist countries after the 2000s and a number of problems have not been addressed, which have become apparent during the eighties and nineties in Western countries. A fast urban sprawl took place with a low level of special control and planning but under the pressure of economic and financial development. The rate of spatial growth often exceeds the rate of population growth, it even occurs in the absence of population growth. In Central European countries, the main destination for migration is the capital cities and their suburbs, therefore suburbanisation studies focus on these areas. However, our aim is to focus on regional centres and their agglomerations, comparing them to capital cities and rural areas. The most dynamic and new urbanisation processes are taking place in urban agglomerations. The phenomena observed in these countries, especially in regional cities, have no historical precedent, but are a novelty from both a social and an economic point of view. The paper concentrates on the urbanisation tendencies of three post-socialist countries – Slovakia, Hungary and Romania –, on the basis of the expansion of the impervious surfaces and the change in the number of the population. In each country the capital cities, the areas of the regional centres, and more remote rural areas are analysed separately. The goal is to examine how much these countries fit into world tendencies, and to see the differences in the density of inhabitants in areas touched differently by urbanisation, among the countries and compared to world tendencies. It is examined in all three countries that have gone through similar economic and political transitions what differences are caused by the diverse historical, geographical and settlement hierarchy endowments at the time of the development and migration boom following the world economic crisis of 2008. It is hard to detect what role the economic crisis played in this, but it is certain that the crisis led to a significant fall, which was followed by a development with quite different directions in the cities, urban fringes and rural areas in the surveyed countries. The flow into cities seems to have accelerated, concerning in the first place capital city regions and the edges of regional centres. Besides population movements, the expansion of built-up areas is much faster than that, especially in less densely populated areas where the dynamism of these was outstandingly high between 2012 and 2018. This may have several negative consequences. In areas in the vicinity of cities zones of such high population density may emerge which may lead to societal problems later.

A nemzetközi vándorlási folyamatok nemzeti és regionális szinten is formálják a gazdasági teljesítményt, a munkaerőpiac jellegét, a társadalom szerkezetét és igényeit. A bevándorlás pozitív hatással lehet a versenyképességre, azonban fiskális, társadalmi és strukturális feladatokkal is számolni kell. Jellemzően a jövedelemkülönbségek és a munkaerőpiaci diszkrimináció, a térbeli és a társadalmi szegregáció, illetve a jóléti ellátás területén jelentkező kihívásokra kell megoldást találnia a politikának. Ausztriába az utóbbi évtizedekben évente átlagosan 120 ezer új bevándorló érkezett – a mostani menekültügyi hullámtól eltekintve. Ma több mint másfél millió migrációs háttérrel rendelkező személy él az ország területén, túlnyomó részük első generációs bevándorló. Az osztrák tartományok, illetve az egyes települések maguk is felismerték a bevándorláshoz kapcsolódó törekvések és intézkedések jelentőségét. A nemzetközi vándorlási folyamatok vizsgálata mégis túlnyomórészt nemzeti szinten történik, illetve egy-egy nagyvárosra, településre fókuszál. A tanulmány a jogszabályok és migrációpolitikai dokumentumok összevetése alapján elemzi Ausztria és tartományainak bevándorláspolitikai lehetőségeit, célkitűzéseit, prioritásait. Rámutat a többszintű, integrált kormányzás sajátosságaira, kiemelve a főbb feladatköröket, valamint a főbb különbségeket.

Az európai városfejlődési folyamatok időbeli szakaszolása mellett rá szeretnénk világítani annak térbeli eltéréseire is. A 21. század első évtizedében a migráció szinte soha nem látott helyzete következett be a kontinensen, mivel a határok korlátozó szerepe nagymértékben csökkent, a közlekedési lehetőségek javulásával az európai nemzetállami mozaik egyes elemeinek elszigeteltsége oldódott, nemcsak az uniós tagállamok számára, hanem a tagsággal nem rendelkezők számára is. Tanulmányunk bemutatja, hogy az egész kontinensre jellemző vándorlási folyamatok eltérő városfejlődési tendenciákat gerjesztenek az egyes nagyrégiókban. Önálló elemzésekben közelítjük meg a városfejlődés területi eltéréseit. Először az általános urbanizációs tendenciákat vizsgáljuk az egyes államokban, majd a nagyvárosok fejlődési jellegzetességeit mutatjuk be. Ezután a középvárosok szélesebb adatbázison nyugvó elemzése következik, végül egy olyan városkör elemzését végezzük el, amelyek járműipari telephellyel rendelkeznek. A tanulmány négy fő gondolati egységre tagolható. Elsőként a kontinens demográfiai változásait és urbanizációs folyamatait tekintjük át. Ezt követően a nagyvárosokra fókuszálunk, majd az 50–500 ezer fő közötti méretkategóriára. Az utolsó alfejezet pedig az európai járműipari várostérségek jellemzőit foglalja össze, népességszámtól függetlenül. Ezen elemzés célja feltárni, hogy a járműipari ágazat milyen hatással van az adott várostérség társadalmi-gazdasági mutatóira. Feltételezésünk szerint az ágazat pozitívan befolyásolja az adott térség gazdasági teljesítményét és hatással lehet annak demográfiai folyamataira is. Fontos kutatási kérdés, hogy napjainkban melyek a járműgyártás által kedvelt európai országok, nagyrégiók, települési méretkategóriák. Törekszünk Győr városát pozicionálni e speciális városkörön belül. Nyilván az elemzések jellege és adatigénye eltérő földrajzi kiterjedést és városnagyság szerinti lehatárolást igényel, de a következtetéseinket együttesen alátámasztják: kimutatják azokat a tipikus városfejlődési zónákat Európában, amelyek hasonló jellegzetességekkel írhatók le. Bizonyítják, hogy napjainkban a városfejlődési szakaszok nem egységesen jelennek meg a kontinensen, s valószínűsíthető, a továbbfejlődés sem a klasszikus szakaszok szerint fog végbemenni, hanem sokkal inkább egy centrum-periféria viszonyrendszer látszik kibontakozni, s a nagyvárosok fejlődésének kizárólagossága is csak a kontinens bizonyos államaiban érvényesül.

Az Európai Unió 2009-ben egy új fejlesztési nagyrégiót jelölt ki, a Duna térséget. Erre a térségre 2010-ben egy fejlesztési stratégiát készített, amely a részt vevő államok közreműködésével született meg. Tanulmányunk ennek a nagyrégiónak a belső problémáit vizsgálja, abból kiindulva, hogy alkalmas-e ez a hatalmas, rendkívül heterogén és számos geopolitikai-etnikai problémával terhelt térség egy valódi, intenzív közös fejlődési pályát együttesen megvalósítani, illetve, ha a jelenlegi lehatárolást túlzónak tartjuk, milyen kiterjedésű az a földrajzi keret, ahol az intenzív együttműködés megvalósulhat. Úgy látjuk, hogy a térség Európa egyik legváltozatosabb, de legproblematikusabb régiója is, ahol a nagytérségi együttműködés elsősorban a politikai közeledést szolgálhatja. Az intenzív gazdasági-fejlesztési együttműködéshez olyan közös érdekeltségeket kell megtalálni, amelyek felülírják a geopolitikai ellentéteket. Ennek földrajzi tereként a szűkebb értelemben vett Duna-völgyet látjuk alkalmasnak. A két fejlesztési tér természetesen nem áll egymással szemben, azok alkalmazása kombinálható, sőt, egymást erősítve kiegészítő szerepük lehet.

A tanulmány Bulgária urbanizációs tendenciáit foglalja össze. Elemzi a bolgár városhálózat fejlődését a múltban és a közelmúltban. Az általános tendenciák mellett kiemeli a balkáni, azon belül Bulgáriára érvényes sajátosságokat. Napjaink fejlődési jellegzetességeit két esettanulmányon keresztül mutatja be. Az első a vidéki kisvárosok átalakulását vizsgálja, különösen annak demográfiai és migrációs sajátosságait. Bulgáriában a vidéki térségek egyik nagyon fontos problémája a elnéptelenedés, kiüresedés. Nem mentes ettől a jelenségtől a kisvárosi hálózat sem, ami csak részben magyarázható a rendkívül rossz bolgár demográfiai mutatókkal. Nagy jelentősége van az elvándorlásnak is, aminek célpontja elsősorban a hazai nagyvárosokban (főváros, tengerpart), másrészt külföldön keresendő. A második esettanulmány a bolgár tengerpart városállományának átalakulását vizsgálja. Itt a városok számának, a városodottság mértékének növekedését tapasztalhatjuk. Bemutatja ennek hátterét, az adminisztratív várossá nyilvánítástól a sikeres, szerencsés földrajzi helyzetű agglomerációk fejlődéséig. Mindemellett utal a tengerparti sáv kevésbé szerencsés településeinek sorsára is.

A tanulmány a szlovák–magyar határtérség területi szerkezetét elemzi. A határtérség területi kiterjedését nagymértékben befolyásolja a térszerkezet, a városhálózat, a közlekedési tengelyek. A szlovák–magyar államhatár hosszú, változatos társadalmi-gazdasági és természeti környezetet választ szét. Ezek a területek valaha egy állami keretbe tartoztak, így esetükben érdekes annak tanulmányozása, hogy milyen területi következményekkel jár egy államhatár a területi fejlettségre, városhálózatra, a lakosság mozgási pályáira. A tanulmány végén empirikus kutatásunk eredményeként bemutatjuk a kérdőívünk válaszadóinak fő célterületeit a másik állam határtérségében.

Tanulmányunk a határon átnyúló ingázást vizsgálja. Egyrészt el kívánja különíteni az államon belüli ingázástól, valamint a nemzetközi munkaügyi migrációtól egyaránt. Kitérünk az ingázás helyi munkaerőpiacra gyakorolt hatására, majd empirikus adatok alapján bemutatjuk a szlovák–magyar határtérségben zajló folyamatokat.

Az osztrák-magyar határ mentén élők számára fontos lehetőség, hogy a szomszédban, Ausztriában a hazainál lényegesen magasabb bérért vállalhatnak munkát, s ezért még el sem kell költözniük, hanem akár napi ingázással járhatnak be munkahelyükre. Emellett az itthon dolgozók számára jó kereset kiegészítést jelenthet az időszakonkénti munkavállalás. Jelen tanulmány interjúk alapján bemutatja a rendszerváltás utáni időszak határon átnyúló munkaügyi együttműködéseinek kialakulását, majd egy lakossági, valamint egy speciális munkavállalói kérdőív segítségével kíséreli meg bemutatni az Ausztriában dolgozó magyar legális és illegális munkavállalók csoportját, megbecsülni létszámukat, körülírni jellemzőiket, motivációikat, nehézségeiket.

Nagyvárosaink egyik legszembetűnőbb fejlődési jelensége napjainkban a szuburbanizáció. A városi lakosok, a szolgáltatások, de gyakran a munkahelyek is kiköltöznek a városból a környező településekre. Ez egy decentralizációs folyamat, melynek során az emberi élet egyes helyszínei (lakás, munkahely, óvoda, iskola, szolgáltatások) mind távolabb, s egyre szétszórtabban helyezkednek el a földrajzi térben. Ennek egyik legfontosabb következménye, hogy a közlekedési szükséglet gyorsabban növekszik, mint a népesség. Nagyobb problémát jelent, hogy a szuburbán kiköltözők életvitele (munkaidő átalakulása, a szolgáltatások szétszórt elhelyezkedése stb.) egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy napi mozgásukhoz a tömegközlekedést vegyék igénybe, legalábbis annak mai formájában. Ennek egyenes következménye, hogy a szuburbanizáció során megnövekedő közlekedési igények kielégítésében egyre nagyobb szerepet játszik az egyéni közlekedés, vagyis a személygépkocsi. Nehézkes és rossz hatékonyságú tömegközlekedési rendszereinkben ez az arány vélhetően még nőni is fog. Tanulmányunkban ezeket a problémákat Győr esetében vetjük fel empirikus felmérések alapján. Győr napjainkban (Székesfehérvárra( vetekedve) a legnagyobb ingázó célpont, naponta mintegy harmincezer ember érkezik a városba dolgozni, tanulni, elsősorban a közeli településekről. A szám növekszik, s nem csupán a gazdasági fejlődés miatt, hanem az aktív korúak kitelepedése miatt is.

Az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamai arra törekedtek és törekednek napjainkban is, hogy egynyelvű nemzetállamokká váljanak. A sok évtizedes nacionalizmust azonban a racionalizmusnak kell felváltania, mert az egységesülő Európában a nyelvi (nemzetiségi, kulturális) alapokon nyugvó ellentéteknek (de nem a különbségeknek!) el kell(ene) porladniuk a „versenydemokráciák" keretei között működő „piacgazdaságok" „jólétet" biztosító „tömegfogyasztási" gyakorlata során. Vajon a szlovák közigazgatás és a ráépülő területfejlesztés mennyiben járul hozzá ehhez a régóta várt folyamathoz?

A Magyarországgal szomszédos hét ország közül délnyugati szomszédunkkal, Szlovéniával közös határszakaszunk a legrövidebb, ugyanakkor a határátkelőkkel legsűrűbben ellátott. Magyar oldalon is élnek szlovének, s Szlovéniában is élnek magyar nemzetiségűek. A két rurális térség találkozásánál így ideális feltételek mutatkoznak a határon átnyúló együttműködések szervezésére. Tanulmányunk ezeknek a szlovéniai területfejlesztési hátterét igyekszik bemutatni, a rendszert, a terveket, amelyekben Magyarország, a határon átnyúló tevékenység is megjelenik. Ezen túl röviden bemutatjuk a határtérség néhány együttműködését is.

Magyarország nagyobb városai körül már szinte mindenütt kimutathatók szuburbanizációs jelenségek. Tanulmányunk azon munkák sorába igyekszik beilleszkedni, amelyek a magyar vidéki szuburbanizáció összehasonlító vizsgálatát segíthetik elő. Győr környékének településein végzett lakossági és önkormányzati kérdőívek és interjúk segítségével tárjuk fel azokat a jelenségeket, amelyek a megindult és gyorsuló lakóhelyi szuburbanizációra utalnak. Vizsgáljuk e települések lakosságszámának változását, a kiköltöző népesség összetételét, motivációit, s azt, hogy mindez hogyan hat a befogadó települések társadalmának átalakulására, hogyan tudnak az újonnan jött családok beilleszkedni a helyi közösségbe. Fontos kérdés továbbá, hogy a kiköltöző városi lakosok korábbi kapcsolatrendszerükből mit őriznek meg költözésük után, hol veszik igénybe a különböző szolgáltatásokat. A gyorsuló szuburbanizáció ellenére kérdéses, hogy a folyamat jelentős tömegeket és területeket fog-e érinteni az elkövetkezendő időszakban.

Magyarország nyugati határa, az osztrák–magyar államhatár az első világháborút lezáró békerendszerben született meg, hasonlóan Magyarország többi államhatárához. Azonban történeti fejlődésében, jellegzetességeiben lényeges eltéréseket találunk. A két világháború közötti időszakban, mikor a környező, újonnan alakult vagy frissen átalakult nemzetállamok (a kis-antant országok) az új határok elválasztó szerepének fokozására törekedtek nyugati határunk átjárható maradt, Magyarország és Ausztria között a határ nem jelentett akadályt a mindennapi kapcsolatok folytatásában. A szocializmus időszaka alatt azonban ez a határvonal két nagy világrendszer elválasztó gátjává vált, s a szigorúan őrzött határterületek kimaradtak fontos fejlesztési programokból, s a korábban hagyományosan fejlett térségek periférikus helyzetbe kerültek. Az 1989-1990. évi rendszerváltás után a térség helyzete ismételten felértékelődött, s mára az osztrák-magyar határmente jelentős része az ország gazdasági fejlődésének élenjáró területévé vált. Tanulmányunk ennek az utolsó évtizednek a változásait kívánja bemutatni korábbi kutatások eredményeit felhasználva. Szólunk az átalakuló gazdaságról, összehasonlítva azt a szomszédos osztrák területek (Burgenland) fejlődési irányaival; a társadalmi átalakulásról; a határon átnyúló kapcsolatok megváltozásáról és a jövőbéli lehetőségekről.