Search

A tanulmány az embertársakba vetett bizalom elméleti alapjait vázolja fel. A jelenség nem újszerű a bizalomkutatás terén, hiszen az ismeretlen mások felé érzett bizalom mind teoretikus, mind empirikus értelemben régóta vizsgált problémakör. Ami miatt újragondolása mégis indokolt, az elsősorban korunk változó világával, a késő modernitás előrehaladásával és a globalizáció felgyorsulásával magyarázható, amely folyamatok megváltoztatták az embertársainkhoz fűződő tapasztalatainkat és viszonyainkat. Az írás kiindulópontja a szituatív bizalomelméletek kritikája, amely kétségbe vonja, sok esetben egyenesen értelmetlennek tartja azt az állítást, hogy az egyén bizalommal lehet ismeretlen embertársaihoz. Az érvelés rámutat arra, hogy a szituatív bizalomelméletek miként értik félre a bizalommutatási hajlandóság és a bizalomérzés közötti alapvető különbséget, s miért következik mondanivalójukból, ha alaposan végiggondoljuk azokat, hogy az egyéneknek mégiscsak általában viszonyulniuk kell valahogyan, több vagy kevesebb bizalommal embertársaikhoz. Az írás második része átfogóan tárgyalja ezen emocionális viszonyulást, annak kialakulását, illetve hatását az egyén személyiségére, gondolkodásmódjára, bizalommutatási hajlandóságára. A tanulmány utolsó harmada kifejti, miért fontos, hogy az embertársakba vetett bizalom esetében markánsan megkülönböztessük az azonossággal való együvé tartozást és a mássággal való összetartozást, s miért az utóbbi az, amelynek a szakirodalomban eddig tárgyaltakhoz képest sokkal jelentőségteljesebb szerepet kell szánni az ismeretlen másokhoz való viszonyulás megértése tekintetében.

A tanulmány az úgynevezett standard bizalomkérdést teszi átfogó kritikai vizsgálat tárgyává, amelyet a bizalom kérdőíves mérésének leggyakrabban alkalmazott eszközeként tartanak számon. A kritikai fókusz a tartalmi érvényesség szempontjait követi, mégpedig olyan módon, hogy a standardon mért adatokat – a teljes mintára vonatkozóan és egyéni szinten is – összeveti egyéb, jól ismert kérdőíves eszközök, köztük a bizalomrádiusz, az ANES-kérdéssor és a bizalomindex eredményeivel. A tartalmi érvényesség e rendkívül átfogó, a bizalomkutatásban mindenképpen hiánypótlónak számító vizsgálatát saját felmérésből származó adatok teszik lehetővé. Az írás legfontosabb következtetése, hogy a standard bizalomkérdés túlságosan nagyvonalúan azonosítja be az ismeretlen mások felé – saját elmondásuk szerint – bizalmat érző válaszadókat, ugyanis a többi eszközzel összevetve rendre az derül ki, hogy ezek az elvileg magas bizalmú egyének jelentős arányban mégsem éreznek bizalmat az ismeretlenek irányába.

A tanulmány az embertársakba vetett bizalom, vagyis a legtágabban értelmezhető személyközi bizalom mérésére kifejlesztett kérdőíves eszközöket tekinti át, különböző adatbázisok mentén, s hosszabb időspektrumra vonatkozóan. A legnevesebb nemzetközi összehasonlító vizsgálatok többféle mérési megközelítést alkalmaznak az ismeretlen mások felé érzett bizalom megragadására. Ezek a közös elméleti háttér egy-egy sarkalatos dimenziójára támaszkodnak. Az alkalmazott kérdőíves eszközök ma már mind bevett, hagyományos módszereknek tekinthetők a szakirodalomban. Mindez lehetővé teszi, hogy az adatbázisok vonatkozó eredményeit összevessük, s az eszközök „működését” átfogóbban lássuk. A tanulmány különös figyelemmel Magyarországra végzi el ezt az áttekintést, hogy így a kérdőíves technikák tükrében képet alkothasson az embertársakba vetett bizalom hazai sajátosságairól.

A tanulmány arra teszt kísérletet, hogy új kérdőíves megközelítést ajánljon az embertársakba vetett bizalom jelenségének mérése kapcsán. A szakirodalomban számos kritika merül fel az ismeretlenek irányában érzett bizalom empirikus megragadása tekintetében. Ezekre az észrevételekre reflektáló, finomhangolási törekvések többsége pusztán kérdezéstechnikai, operacionalizálási, valamint statisztikai-módszertani válaszokra szorítkozik. Jelen tanulmány elméleti alapokból indul ki, amikor alternatív mérési megközelítést kínál. Teoretikus háttérként Piotr Sztompkának (1999) a bizalom kultúrájával kapcsolatban kifejtett érvrendszeréhez nyúl vissza. A felvázolt gondolatmenet a bizalom és a bizalomfunkciók összevont vizsgálatára koncentrál, vagyis a bizalomérzést, illetve annak különféle, mikro- és makroszinten értelmezhető megnyilvánulási formáit együttesen kívánja elemezni. Az írás első része Sztompka koncepciójára támaszkodva elméletileg tárgyalja, miért előremutató bizonyos bizalomfunkciók számbavétele az embertársakba vetett bizalom megértése szempontjából. A továbbiakban pedig a tanulmány egy empirikus, meglévő ESS adatbázisokra épülő, összehasonlító statisztikai elemzést mutat be arról, hogyan lehetséges a bizalom ilyesféle komplexebb mérését megvalósítani.

A tanulmányblokk bevezetője rámutat arra, hogy az embertársakba vetett bizalom, tehát az egyének ismeretlen mások felé érzett bizalma, olyan alapvető fontosságú jelenség megértésére törekvő fogalom, amely nélkül a bizalomkutatás nem tud építkezni. Az írás röviden összefoglalja a szerzői kollektíva eddigi erőfeszítéseit és eredményeit e téma vizsgálata terén, továbbá előrevetíti a jelen tanulmányblokk célkitűzéseit.