Search

Összefoglaló. Az extracorporalis membránoxigenizációt egyre gyakrabban alkalmazzák világszerte refrakter légzési és/vagy keringési elégtelenség kezelésében. Intézetünkben 2015-ben kezdtük meg a program előkészítését és felépítését. Célunk az extracorporalis membránoxigenizációs kezelés élettani alapjainak rövid ismertetése, különös tekintettel a venovenosus konfigurációra, és az eddig kezelt eseteink eredményeinek összefoglalása. Az irodalom szisztematikus áttekintése és a kezelt esetek adatainak retrospektív értékelése voltak a módszereink. 2016 óta összesen 14 beteg esetében használtunk extracorporalis membránoxigenizációt (8 férfi, 6 nő, életkor 51 ± 15 év, APACHE II. score 24 ± 7). Az indikáció 9 esetben súlyos refrakter hypoxaemiás légzési elégtelenség, 1 esetben tracheooesophagealis fistula és légzési elégtelenség, 1 esetben műtét alatti támogatás tervezett trachearekonstrukció során és 3 beteg esetében refrakter cardiogen shock volt. Az extracorporalis membránoxigenizáció 11 betegben a légzés, 3 betegben a keringés támogatását szolgálta, 13 venovenosus, 1 venoarteriosus konfigurációban. Az extracorporalis támogatás ideje légzéstámogatás esetében 14 ± 6 nap, a cardialis támogatások esetében 5 ± 4 nap volt. Az intenzív osztályos ápolási idő 27 ± 13, illetve 21 ± 17 nap volt a két betegcsoportban. 9 beteget jó funkcionális állapotban bocsátottunk el, 5 beteg halt meg osztályunkon, további 3 később a kórházi bennfekvés során. Az extracorporalis membránoxigenizációs program regionális centrumokban Magyarországon is megvalósítható. A nemzetközi ajánlások, oktatási módszerek alkalmazásával a nemzetközi irodalomban közölt túlélési eredményekhez hasonló eredmények érhetők el hazánkban is. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425–431. Summary. Extracorporeal membrane oxygenisation is commonly used worldwide for refractory respiratory and circulatory failure. We started to organise the introduction of this therapeutic modality in 2015. Our aim is to give a short review about extracorporeal life support, especially veno-venous extracorporeal membrane oxygenation, and to present our first results. We provide a systematic review of the currently available literature and a summary of our first treatments. As of 2016, we supported 14 patients with extracorporeal membrane oxygenisation (8 men, age 51 ± 15 years, APACHE II score 24 ± 7). The indications were refractory hypoxaemic respiratory failure in 9, tracheo-oesophageal fistula and respiratory failure in 1, support during surgery for planned tracheal reconstruction in 1, and refractory cardiogenic shock in 3 patients. We provided respiratory support in 11, circulatory support in 3 cases, with 13 veno-venous and 1 veno-arterial configuration. The support lasted for 14 ± 6 days in respiratory, and for 5 ± 4 days in cardiac cases. Intensive care length of stay was 27 ± 13 and 21 ± 17 days in the two patient groups. We discharged 9 patients in good functional state, 5 patients died during intensive care and further 3 later, during the hospital stay. Our results show that the implementation of an extracoporeal membrane oxygenation program is feasible in Hungarian tertiary centers. In line with international recommendations and adapting international training courses, the survival is very similar to that reported in the literature. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425–431.

Absztrakt: A legújabb koronavírus-járvány a nagy esetszámban előforduló hypoxiás légzési elégtelen beteg miatt komoly kihívás elé állítja a gyakorló intenzív terápiás orvosokat. Mivel a COVID–19-megbetegedés kritikus állapotot okozó patomechanizmusában kiemelkedő helyen áll a tüdőgyulladás, a képalkotó vizsgálatok első helyen szerepelnek mind a diagnosztikában, mind a betegség lefolyásának utánkövetésében, illetve a lehetséges szövődmények felderítésében. Az eddigi irodalmi adatokat áttekintve bemutatjuk a mellkas-CT, a mellkasröntgen és a mellkasfali ultrahang jellemző eltéréseit, illetve ajánlásokat fogalmazunk meg a különböző vizsgálati modalitások használatának indikációira. A vírusfertőzés kezdeti, atípusos megjelenési képe a CT-vel észlelt, jobb alsó lebenyi, perifériás, többgócú tejüveghomály, amely hamar kétoldali, a középső és az alsó tüdőmezőket érintő elváltozássá fajul. A betegség progressziójával nő a konszolidált területek aránya, majd fibroticus rajzolatfokozódás jelenik meg. A SARS-CoV-2 vírus miatti speciális infekciókontroll-szabályok miatt a betegágy melletti ultrahangvizsgálatnak komoly szerepe van abban, hogy a fertőzött betegek minél kisebb számú egészségügyi személyzettel kerüljenek kontaktusba. Orv Hetil. 2020; 161(17): 672–677.

Absztrakt: 2019 decemberében új koronavírus okozta járvány ütötte fel a fejét a kínai Wuhanban. Az azonosított kórokozó egy új koronavírus, melyet „severe acute respiratory syndrome coronavirus 2”-nek, azaz SARS-CoV-2-nek neveztek el, az általa kiváltott légzési tünetegyüttes pedig a „coronavirus disease 2019”, azaz COVID–19 nevet kapta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járványt 2020 márciusában pandémiává minősítette. Áttekintettük a jelenleg elérhető nemzetközi irodalmat a COVID–19-járvány vonatkozásában. Írásunkban az új koronavírus diagnosztikájára és prognosztikájára vonatkozó releváns információkat összegezzük. Részletezzük a klinikai gyanú felvetéséhez szükséges anamnesztikus tényezőket és kezdeti vizsgálati eredményeket, a mikrobiológiai mintavétel módját, a molekuláris diagnosztikai tesztre – az arany standardnak minősülő ’real-time’ reverztranszkriptáz polimeráz-láncreakcióra (RT-PCR) – vonatkozó alapvető információkat, különös tekintettel a diagnosztikus tesztelést érintő, jelenleg érvényben lévő népegészségügyi szabályozásra. Hangsúlyt fektetünk továbbá a nagy rizikójú betegek paramétereire és felismerésük módjára. A COVID–19-pandémia Magyarországon is jelentős járványügyi és egészségügyi következményekkel járhat. A járvány lassítására irányuló epidemiológiai intézkedéseken túl a már fertőzött személyek időbeli felismerése és megfelelő kórházi ellátása mortalitási szempontból is kulcskérdés. A kritikus állapotú betegek esélyeit csak magas minőségű, körültekintő intenzív terápiás ellátással lehet javítani, s hogy a legjobbat tudjuk nyújtani, hasznos, ha felhasználjuk a már endémiás országokban dolgozó orvoskollégák tapasztalatait. Orv Hetil. 2020; 160(17): 667–671.

Background Macro, and microcirculatory effects of crystalloids and colloids are difficult to compare, because interventions to achieve haemodynamic stability seldom follow similar criteria. Objectives Our aim was to compare the effects of crystalloids and colloids on the microcirculation during free flap surgery when management was guided by detailed haemodynamic assessment. Design A randomised, controlled clinical trial. Settings The investigation was performed at the University of Szeged, Hungary. Patients Patients undergoing maxillofacial tumour resection and free flap reconstruction were randomised into groups treated with either intra-operative crystalloid (Ringerfundin, n = 15) or colloid (6% hydroxyethyl starch, HES, n = 15) solutions. Interventions Macrohaemodynamics were monitored by a noncalibrated device (PulsioFlex-PULSION). Central venous oxygen saturation, venous-to-arterial PCO2-gap, lactate levels and urine output were measured hourly. Maintenance fluid was Ringerfundin (1 ml kg h), and a multimodal, individualised, approach-based algorithm was applied to guide haemodynamic support. Hypovolaemia was treated with Ringerfundin or HES fluid boluses, respectively. The microcirculatory effects were assessed by laser-Doppler flowmetry (PeriFlux 5000 LDPM), with the probe placed on the flap and on a control area. Measurements were performed after the flap was prepared, then 1 and 12 h later. Main outcome measures The primary end-point was microcirculatory perfusion as determined by laser-Doppler flowmetry. Results There was no difference between the groups regarding patient characteristics. Both groups remained haemodynamically stable throughout due to the use of approximately a 1.5 times higher total fluid volume in the Ringerfundin group than in the HES group: mean ± SD: 2581 ± 986 and 1803 ± 497) ml, respectively, (P = 0.011). There was no significant difference in the microcirculatory blood flow between the groups. Conclusion Our results showed that when fluid management was guided by detailed haemodynamic assessment, more crystalloid than colloid was needed to maintain haemodynamic stability, but there was no difference between the effects of crystalloids and colloids on the microcirculation. Trial registration ClinicalTrials.gov NCT03288051.

Purpose The purpose was to investigate the value of procalcitonin (PCT) kinetics in predicting the appropriateness of empirical antimicrobial treatment in critically ill patients. Materials and methods This prospective observational study recruited patients in whom empirical antimicrobial therapy was started for suspected infection. Biochemical and physiological parameters were measured before initiating antimicrobials ( t 0 ), 8 hourly ( t 8 , t 16 , t 24 ), and then daily (day 2-6 ). Patients were grouped post hoc into appropriate (A) and inappropriate (IA) groups. Results Of 209 patients, infection was confirmed in 67%. Procalcitonin kinetics were different between the IA (n = 33) and A groups (n = 108). In the IA group, PCT levels (median [interquartile range]) increased: t 0 = 2.8 (1.2-7.4), t 16 = 8.6 (4.8-22.1), t 24 = 14.5 (4.9-36.1), P t 16 and started to decrease by t 24 : t 0 = 4.2 (1.9-12.8), t 16 = 6.99 (3.4-29.1), t 24 = 5.2 (2.0-16.7), P t 0 to t 16 had an area under the curve for predicting inappropriate antimicrobial treatment of 0.73 (95% confidence interval, 0.63-0.83), P t 0 to t 24 , a greater than or equal to 74% increase had an area under the curve of 0.86 (0.77-0.94), P P = .017). Conclusions Early response of PCT in the first 24 hours of commencing empirical antimicrobials in critically ill patients may help the clinician to evaluate the appropriateness of therapy.

Dynamic preload assessment tests, especially pulse pressure variation (PPV) and stroke volume variation (SVV), are increasingly acknowledged in mechanically ventilated patients as being predictors of fluid responsiveness. However, the limitations of this method are often neglected or overlooked. One of the prerequisites for PPV and SVV evaluation, in addition to intermittent positive pressure ventilation, is a “regular heart rhythm,” which may be an ambiguous term. We present a case where, despite a regular (paced) rhythm, atrioventricular dissociation was present and resulted in marked PPV elevation, which subsequently disappeared once sinus rhythm returned. Our case indicates that PPV and SVV should be interpreted with caution when atrioventricular dissociation is present.

Purpose. To investigate whether absolute value of procalcitonin (PCT) or the change (delta-PCT) is better indicator of infection in intensive care patients.Materials and Methods.Post hocanalysis of a prospective observational study. Patients with suspected new-onset infection were included in whom PCT, C-reactive protein (CRP), temperature, and leukocyte (WBC) values were measured on inclusion (t0) and data were also available from the previous day (t-1). Based on clinical and microbiological data, patients were groupedpost hocinto infection- (I-) and noninfection- (NI-) groups.Results. Of the 114 patients, 85 (75%) had proven infection. PCT levels were similar att-1: I-group (median [interquartile range]): 1.04 [0.40–3.57] versus NI-group: 0.53 [0.16–1.68],p=0.444. Byt0PCT levels were significantly higher in the I-group: 4.62 [1.91–12.62] versus 1.12 [0.30–1.66],p=0.018. The area under the curve to predict infection for absolute values of PCT was 0.64 [95% CI = 0.52–0.76],p=0.022; for percentage change: 0.77 [0.66–0.87],p<0.001; and for delta-PCT: 0.85 [0.78–0.92],p<0.001. The optimal cut-off value for delta-PCT to indicate infection was 0.76 ng/mL (sensitivity 80 [70–88]%, specificity 86 [68-96]%). Neither absolute values nor changes in CRP, temperature, or WBC could predict infection.Conclusions. Our results suggest that delta-PCT values are superior to absolute values in indicating infection in intensive care patients. This trial is registered with ClinicalTrials.gov identifier:NCT02311816.