Search

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A női kismedencei funkciózavarok változatos tünetekkel jelentkezhetnek, és jelentősen befolyásolják az érintettek életminőségét. Vizsgálatunk célja volt felmérni a medencefenék-diszfunkciós tüneteket és azok hatását az egyén életminőségére. Módszer: Vizsgálatunkba 203 nőt vontunk be. Az adatgyűjtést két kérdőív, egy általunk összeállított és az Australian Pelvic Floor Questionnaire segítségével végeztük. Az adatok statisztikai elemzéséhez SPSS 20.0 rendszert használtunk. Spearman-korrelációt, khi-négyzet-próbát, Mann-Whitney-féle U-tesztet, Kruskal-Wallis-próbát és többváltozós lineáris regressziót alkalmaztunk. A szignifikanciaszintet p≤0,05 határnál állapítottuk meg. Eredmények: A hólyagdiszfunkciók gyakorisága (56,2%) szignifikáns kapcsolatot mutatott az életkor növekedésével (p<0,001), az obesitassal (p<0,001), a szülésszámmal és -móddal (p<0,001; p<0,001), az episiotomiával (p<0,001) és a prolapsusműtétekkel (p = 0,010). A süllyedéses kismedencei kórképek gyakorisága (27,1%) szignifikáns kapcsolatot mutatott az életkor növekedésével (p = 0,002), a szülésszámmal és -móddal (p<0,001; p<0,001) és a korábbi episiotomiával (p<0,001). Az analis incontinentia gyakorisága (58,9%) a magasabb testtömegindexszel (p = 0,029) volt szignifikáns kapcsolatban. Szexuális diszfunkciót (53,2%) allergia és tüdőbetegségek (p = 0,048) jelenlétével kapcsolatban találtunk. A többes diszfunkció előfordulási gyakorisága az életkor növekedésével (p<0,001), az obesitassal (p = 0,043), a korábbi hysterectomiával (p = 0,046) és prolapsusműtétekkel (p<0,001) mutatott szignifikáns kapcsolatot. Minden diszfunkció esetén kimutatható volt az életminőség-romlás (hólyagfunkciók: p<0,001; bél- és székletürítési funkciók: p<0,001, hüvelyfali süllyedés: p<0,001, szexuális funkciók: p<0,001). Következtetés: Az általunk vizsgált női populációban nagy arányban találtunk kismedencei funkciózavarokat, melyek kedvezőtlen hatással voltak az érintettek életminőségére. Orv Hetil. 2021; 162(43): 1724-1731., Introduction and Objective: Pelvic floor dysfunction (PFD) can cause several complaints in women and has an adverse effect on the quality of life (Qol). The aim of our study was to evaluate the prevalence of pelvic floor dysfunction and its effect on Qol., Method: 203 women were included. We used two questionnaires, a self-constructed and the Australian Pelvic Floor Questionnaire. Statistical analysis was performed by SPSS 20.0. Spearman's correlation, chi-square, Mann-Whitney U, Kruskal-Wallis tests and multivariate linear regression were used. Statistical significance was set at p≤0.05., Results: There was a significant association between the prevalence of urinary incontinence (56.2%) and age (p<0.001), obesity (p<0.001), number and mode of deliveries (p<0.001; p<0.001), episiotomy (p<0.001) and pelvic organ prolapse (POP) surgery (p = 0.010); between the occurrence of POP (27.1%) and age (p = 0.002), the number and mode of deliveries (p<0.001; p<0.001) and episiotomy (p<0.001); between the prevalence of anal incontinence (58.9%) and obesity (p = 0.029); between sexual dysfunction (SD) (53.2%) and respiratory disease and allergy (p = 0.048). Multiple PFD was significantly associated with age (p<0.001), obesity (p = 0.043), hysterectomy (p = 0.046) and POP surgery (p = 0.010). There was a significant difference between women having more severe PFD than milder complaints regarding Qol (bladder p<0.001; bowel p<0.001; SD p<0.001 and POP p<0.001)., Conclusion: Pelvic floor dysfunction was common in our study population and had a great adverse effect on Qol. Orv Hetil. 2021; 162(43): 1724-1731.

Összefoglaló. A szerzők ismertetik vizsgálataik eredményeit, melyeket a közelmúltban az in vitro fertilizációs kezelésben részesülő betegeikben a tüszőfolyadék biomarkereinek analízisével értek el. A vizsgálatok célja annak feltárása volt, hogy az in vitro fertilizációs eljárás során a petesejtek aspirációjakor nyert tüszőfolyadék-biomarkerek lokális/ovarialis vagy szisztémás eredetűek, és milyen összefüggést mutatnak az in vitro fertilizáció eredményességét jelző paraméterekkel. Megerősítettük, hogy az autokrin/parakrin szerotoninrendszer már a fejlődés legkorábbi időszakában is működőképes, és mind az anyai szérum, mind a tüszőfolyadék szerotoninszintje szignifikáns pozitív összefüggést mutatott az érett petesejtek számával és a klinikai terhességgel (β = 0,447, p = 0,015, illetve β = 0,443, p = 0,016). Az agyi eredetű neurotrofikus faktor (BDNF) esetében ilyen kapcsolat nem volt igazolható, de a tüszőfolyadék BDNF- és szerotoninszintjei közötti pozitív korreláció (r = 0,377, p = 0,040) azt mutatja, hogy a két neurohormon 'feed-forward' (előrecsatoló ) szabályozása ovarialis szinten is működik. A hypothalamicus kisspeptin esetében csupán a posztstimulációs anyai szérumhormonszint befolyásolta az érett petesejtek számát (β = 0,398, p = 0,029). A triptofán-kinurenin-szerotonin rendszer elemzése azt mutatta, hogy kedvezőbb in vitro fertilizációs kimenetel várható, ha a szerotonin-kinurenin egyensúly a szerotonin javára tolódik el. Az oxidatívstressz-markerek közül vizsgálták a DNS-károsodás biomarkerét, a 8-hidroxi-2'-deoxiguanozin és a totális antioxidáns-kapacitás szérum- és tüszőfolyadékszintjeit, és megállapították, hogy mindkét marker kedvezőtlenül befolyásolja az életképes embriók számát (r = 0,302, p = 0,027 és r = 0,268, p = 0,039). A protektív hatású szirtuinok - nikotinamid-adenin-dinukleotid-függő hiszton-deacetiláz fehérjék - közül a vizsgált szirtuin-1 és szirtuin-6 a szérumszintektől függetlenül kimutatható a tüszőfolyadékban. Szignifikáns pozitív korreláció van a tüszőfolyadék-szirtuin-6 és az érettpetesejt-szám (F = 6,609, p = 0,016), valamint a szérum-szirtuin-1 (F = 10,008, p = 0,005) és a szérum-szirtuin-6 (F = 5,268, p = 0,031) és a klinikai terhesség gyakorisága között. Eredményeink alapján megállapítható, hogy a tüszőfolyadék biomarkereinek vizsgálata javíthatja az in vitro fertilizáció kimenetelének megítélését. Orv Hetil. 2021; 162(14): 523-529. Summary. This article outlines the result of recent studies on several follicular fluid biomarkers in patients undergoing in vitro fertilization. The aim of these studies was to investigate whether 1) the follicular fluid biomarkers in question are produced locally by the ovaries or they originate from the circulating plasma, 2) and to establish their association with parameters of in vitro fertilization outcome. It was confirmed that the autocrine/paracrine serotonin system is functional already at the earliest stage of development and both maternal serum and follicular fluid serotonin levels were positively related to the number of mature oocytes (β = 0.447, p = 0.015 and β = 0.443, p = 0.016, respectively) and clinical pregnancy (β = 1.028, p = 0.047). Such associations for brain-derived neurotrophic factor (BDNF) could not be found, but BDNF and serotonin in the follicular fluid were closely related (r = 0.377, p<0.040) suggesting that the feed-forward regulation of these neurohormones is activated at ovarian level. The hypothalamic kisspeptin in the post-stimulation maternal serum also increased the number of mature oocytes (β = 0.398, p = 0.029). Analysis of the tryptophan-kynurenine-serotonin system showed a more favourable in vitro fertilization outcome when the serotonin-kynurenine balance was shifted and serotonin predominated over kynurenine. The oxidative stress markers, 8-hydroxy-2'-deoxyguanosine, an indicator of DNA damage and the total antioxidant capacity in follicular fluid and maternal serum had negative impact on the number of viable embryos (r = 0.302, p = 0.027 and r = 0.268, p = 0.039), respectively. The protective sirtuins - the nicotinamide adenine dinucleotide-dependent histone deacetylase proteins - could be detected in follicular fluid irrespective of their maternal serum levels. Significant positive relationship was demonstrated between follicular fluid sirtuin 6 and mature oocytes (F = 6.609, p = 0.016) as well as between serum sirtuin 1 (F = 10.008, p = 0.005) and serum sirtuin 6 (F = 5.268, p = 0.031) and the rate of clinical pregnancy, respectively. On the basis of these results, it can be concluded that measuring several follicular fluid biomarkers may improve the prediction of the outcome of in vitro fertilization. Orv Hetil. 2021; 162(14): 523-529.

Introduction: Endometrial cancer is the most common invasive gynecologic malignancy in developed countries. The best survival rates are expected after surgical removal, thus the aim of a complex treatment is to achieve resecability in locally and locoregionally advanced disease. Aim: The primary purpose of this study was to evaluate if the neoadjuvant systemic treatment leads to better overall survival compared to irradiation solely. Method: From January 2015 to December 2018, we enrolled 28 patients diagnosed with irresecable, locally and locoregionally advanced high-risk endometrial carcinoma. Patients were treated by neoadjuvant paclitaxel-carboplatin, then radical hysterectomy, bilateral oophorectomy and lymphadenectomy were performed. Results: After administration of 6 cycles of carboplatin-paclitaxel, the control MR test showed tumor shrinkage in all patients. Complete resection was achieved in the case of every patient. Tumor residuum in lymph nodes was verified in 4 cases by pathological evaluation. The 2-year survival and the 2-year progression-free survival rates were 65,1% and 66,1%, respectively. The median overall survival was 16,5 months. Conclusion: Neoadjuvant treatment can be an effective approach in providing the conditions for complete tumor resection, which may result in survival advantage. Despite multimodal treatment, prognosis is poor. Orv Hetil. 2020; 161(11): 425-433.

A potent LH-RH antagonist (Ac-D-Trp1,2, D-Cpa2, D-Lys6, D-Ala10 LH-RH (Antag) was used to study the differential regulation of FSH and LH secretion by endogenous LH-RH in ovariectomized (OVX) and regularly cycling rats. The endogenous LH-RH was suppressed by single injections of Antag in OVX animals and by long-term treatment with Antag in normal and OVX rats. Serum and pituitary LH and FSH, as well as serum estradiol (E2) and progesterone (P) was determined by RIA during and/or after the treatment. The direct effect of the antagonistic analog on the ovarian P release was tested in vitro using the isolated luteal cell system. Single injections of the Antag in OVX animals caused prompt and marked suppression of the serum LH (-80%), while no decrease of the serum FSH. Long-term treatment with the same analog decreased the serum LH by 50% but did not modify the serum FSH. In normal rats, serum LH dropped to undetectable levels, while serum FSH did not change significantly. Long-term treatment with the antagonist also resulted in divergent alterations in the pituitary gonadotropin concentrations. In OVX animals, the pituitary LH content moderately elevated (+21%), however, the FSH did not change. In normal rats, ovarian cycles were interrupted, and no ovulation appeared during the treatment. The pituitary LH concentration increased by 46%, while the FSH decreased by 43%. Marked depression was found in the serum P (-60%) but no significant change in the serum E2 levels. Incubation of isolated luteal cells with the Antag did not influence the HCG-induced P secretion in vitro, demonstrating that the in vivo inhibitory effect of the antagonistic LH-RH analog on the P secretion asserts not directly on the ovarian LH-RH receptors, but through inhibition of the endogenous LH-RH. Our studies give evidence that the long-term treatment with LH-RH antagonist suppress the LH and P but not the FSH and E2 secretion, and provide new data suggesting the presence of a FSH-releasing factor in the CNS.