Search

When the Central and Eastern European (CEE) countries joined the European Union, it was expected that membership of the Union would result in the stabilization of democratic institutions and democracy in the region. However, in recent years the quality of democracy in two CEE countries – Hungary and Poland – seems to be falling backwards. If we look at the process of Eurozone accession of the CEE region, we see that is precisely these countries, and indeed some others, that are opposing membership of the Economic and Monetary Union. Is it only by chance that challenging the basic EU principles of democracy and rule of law and staying away from the Eurozone seem to relate to the same countries? This question will be addressed in the chapter by looking at longitudinal data obtained from Freedom House, V-Dem and the Economist Intelligence Unit on the quality of democracy in the region from the perspective of Eurozone membership. Ultimately, the conclusions that are drawn might be relevant not only for social scientists but for decision-makers as well.

Jelen tanulmányban arra a fő kérdésre keresem a választ, hogy vajon mit mondhatunk jelenleg a populizmus és a demokrácia kapcsolatáról? Bár a rendkívül széles szakirodalom teljes körű áttekintése lehetetlen vállalkozás lenne, az már csak a témában való felületes elmerülés során is nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy a válasz egyfelől rettentően banális, másfelől egy kutató számára nem kevésbé komoly: ugyanis az attól függ, hogy mit értünk az egyik és mit a másik kifejezés alatt. Továbbá, ha a demokrácia kapcsán a kutatók bajban érezhetik magukat annak „lényegileg vitatott” jellege miatt, akkor ez a populizmus fogalmával még inkább így van. Jelentős részben azért, mivel a populizmus egy újabb szinten ismétli meg az eredeti demokráciavitát, így a populizmusról alkotott vita sok tekintetben a demokráciáról alkotott vitává fordul át (Urbinati, 1998: 116.), ezért kettejük viszonyának elemzéséhez tisztázni kell az egyes pozíciókhoz tartozó demokrácia definíciókat (Mény–Surel, 2002; Mudde–Kaltwasser, 2017). Mivel a szakirodalom rendkívüli mértékben széttartó mind a fogalmakat, mind a kapcsolódó értelmezését illetően, a következőkben nem néhány szerzőt és azok elméleteit szeretném részletesebben bemutatni, hanem olyan „értelmezés-csokrokat” (narratívákat) és megközelítéseket, amelyek bár korántsem hermetikusan zártak egymástól, mégis olyan markánsnak érzékelt kutatói pozíciókat takarnak, amelyek segíthetik a populizmus összetett jelenségét elemezni. A kutatás eredményeképpen három fő narratívát különítettem el: 1) a demokrácia és a politika szükségszerű és kívánatos populista (politikai) fordulatát hirdető, abban mindenekelőtt egy emancipatorikus és radikális, a konfliktusokat se nem totalizáló, se nem kiiktatni akaró demokrácia lehetőségét meglátó értelmezés; 2) a demokráciát egyfelől szűkebben (thin) definiáló, másfelől azt jellemzően egy demokratikus (populista) és egy liberális-alkotmányos pillér „paradox feszültségében” interpretáló pozíció, amely szerint az utóbbi elem túlsúlya nyomán a populizmus a modern demokratikus képviseleti politika egyre súlyosabb működésbeli zavarainak önmagában el nem ítélhető jelzése; 3) a demokráciát egyfelől tágabban (thick) definiáló, másfelől a populizmust, mint jellemzően patológiát tárgyaló álláspont, amely számára a populizmus egy, a demokratikus működészavarok nyomán felfutó „rossz társadalmi közérzetet” manipulatív módon kihasználó autoriter veszélyforrás. A következőkben először összefoglalom a három populizmus-álláspont főbb jellemzőit, majd röviden számba veszem azokat a jelenségeket – úgymint a politika világában a közvetítő szereplők meggyengülése, a neoliberalizmus, a globalizációs sokkok természete stb. –, amelyeket a populizmus magyarázataiként leginkább számon tartanak.

A természettudományok, a technika és az orvoslás a millenniumtól a millecentenáriumig (az 1996. évi ankét anyaga). Tanulmányok a természettudományok, a technika és az orvoslás történetéből = Studies into the History of Science, Technology and Medicine