Search

Összefoglaló. Bevezetés: Az öngyilkosság fő rizikófaktorának a pszichiátriai zavarokat tekintjük. A COVID–19 többek között neuropszichiátriai kórképek kialakulásához is vezethet. Ezen túl a pandémia egyéb velejárói, mint például az izoláció vagy a munkahelyvesztés, a társadalom egészséges tagjaiban is stresszhez, végül pszichiátriai zavarokhoz vezethetnek. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja annak a teóriának a tesztelése volt, hogy a fenti tényezők miatt együtt járt-e a járvány a hazai suicid halálozás csökkenő trendjének irányváltásával. Módszer: Vizsgálatunkban a megszakított idősorok elemzésének módszerét használtuk, a becslésekhez kvázi-Poisson-regressziót alkalmazva, hogy összehasonlítsuk a 2010 és 2020 közötti időszak havi bontású adataiból kirajzolódó trendek alapján a járvány időszakában (2020. március–december) „elvárt” öngyilkossági esetszámokat a ténylegesen bekövetkezett esetek számával. Eredmények: A COVID–19-hónapok alatt a férfiak által elkövetett öngyilkosságok száma szignifikánsan, 18%-kal nőtt, ahhoz a trendhez képest, amely a COVID–19 hiányában állt volna elő. A teljes populációban szintén szignifikáns, 16%-os emelkedést lehetett megfigyelni, míg a nők által elkövetett öngyilkosságok száma nem tért el szignifikánsan a pre-COVID–19-időszak trendje alapján elvárt értéktől. Megbeszélés és következtetés: A járvány kitörése utáni időszakban a magyar férfiak szignifikánsan gyakrabban követtek el öngyilkosságot, míg a nőknél az adatok nem tükröztek lényegi változást. A más országokban kivitelezett vizsgálatok eredményei érdekes módon inkább csökkenést vagy nem szignifikáns változást jeleztek, amikor a COVID–19-éra suicid számait az azt megelőző időszakok számaival hasonlították össze. A hazai és a nemzetközi eredmények közti eltérések magyarázata egyelőre még nem ismert, így a téma mindenképpen további vizsgálatokat igényel. Orv Hetil. 2021; 162(41): 1631–1636. Summary. Introduction: Psychiatric disorders are the main risk factors for suicide. COVID-19 may result in the appearance of neuropsychiatric syndromes. Moreover, other corollaries of the pandemic (e.g., isolation, job loss) may lead to increasing stress and, ultimately, psychiatric disorders even among the non-infected population. Objective: We aimed to test the theory of whether the pandemic, due to the aforementioned factors, was associated with the reversal of the declining suicide rate trend in Hungary. Method: To compare the observed number of suicides during the COVID-19 months (March–December 2020) with the expected numbers, we used an interrupted time series model and, for the estimations, quasi-Poisson regression. Expected numbers were calculated based on trends derived from monthly data between 2010 and 2020. Results: During the months of the pandemic, the number of suicides among males rose significantly by 18% compared to the hypothetical trend that would have occurred in the absence of COVID-19. A significant increase (16%) was also observed in the total population. By contrast, the number of female suicides did not differ significantly from the number expected based on the pre-COVID-19 trend. Discussion and conclusion: After the outbreak of the epidemic, Hungarian males committed significantly more suicides, while no relevant changes were observed among females. Interestingly, studies from other countries found either no change or decrease when comparing suicide numbers from the COVID-19 period with the corresponding numbers from the pre-COVID-19 period. The explanation for this discrepancy is still lacking, so further investigations are needed. Orv Hetil. 2021; 162(41): 1631–1636.

Összefoglaló. Bevezetés: Az öngyilkosság régóta jelentős probléma hazánkban. Célkitűzés: Az elmúlt 20 év során elkövetett, befejezett öngyilkosságok elemzése három időintervallumban (2000–2006, 2006–2010, 2010–2019) nemek, korcsoportok, az elkövetési mód, a családi állapot és a munkanélküliség szempontjából. További célunk volt a pszichiátriai ellátást negatívan érintő, 2007. évi egészségügyi reform suicid halálozással való összefüggéseinek vizsgálata. Módszer: A suicid halálozást a Központi Statisztikai Hivatal adatainak felhasználásával elemeztük. Az évenkénti suicid rátát 100 000 lakosra adtuk meg. Az adatok statisztikai feldolgozásához az Excel 2011-es, az SPSS 23-as és az amerikai NIH Jointpoint programjának 4.8.0.1-as verzióját használtuk. Eredmények: 2000 és 2019 között 51,4%-kal csökkent a suicid halálozás (nők: 15,57 vs. 7,69/100 000 fő; férfiak: 51,5 vs. 24,73/100 000 fő, összlakosság: 32,61 vs. 15,85/100 000 fő). A legnagyobb mértékben a férfiak és a középkorúak körében csökkent a mortalitási ráta, a legkevésbé a fiatal, egyedülálló nőknél. A leggyakoribb elkövetési mód változatlanul az akasztás (58,4%). A 20 évig tartó rátacsökkenés 2006 után több évre megtorpant, és egészen 2010-ig nagyjából konstans maradt (24,43 vs. 24,88/100 000 fő). Azt feltételezzük, hogy ennek hátterében jelentős részben a pszichiátriai ellátórendszert negatívan érintő, 2007-ben bevezetett egészségügyi reform állt. Ez a megtörés kimutatható volt szinte minden korcsoportnál, a leggyakoribb elkövetési módoknál, és egyaránt érintette a hajadonokat/nőtleneket, a házasokat, az özvegyeket és az elváltakat. Csak 2010 után kezdődött újra a suicid mortalitás szignifikáns csökkenése. Az utolsó 10 év alatt 36,3%-kal csökkent a suicid mortalitás (24,88 vs. 15,85/100 000 fő), ami kiemelkedő eredmény az európai országok körében. Következtetés: Egy elhibázott, a pszichiátriai ellátórendszert sújtó egészségügyi reform következményeként az addig egyenletesen csökkenő suicid halálozás üteme 2006 után megtört, és néhány évig stagnált. Több évig tartott, mire bizonyos mértékig rendeződött a pszichiátriai ellátórendszer, és ennek köszönhetően 2010 után ismét folyamatosan és szignifikánsan csökkent a suicid mortalitás. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1283–1296. Summary. Introduction: In Hungary, suicide has been a major public health issue for a long time. Objective: Our objective was to examine data on completed suicide cases in Hungary from a 20-year period divided into three intervals (2000–2006; 2006–2010; 2010–2019) grouped by sex, age, methods of commitment, marital and employment statuses. An auxiliary aim was to assess the associations between the healthcare reform in 2007 (with unfavourable impacts on the psychiatric care system) and suicide mortality. Method: Data on suicide were provided by the Hungarian Central Statistical Office. In all cases, the yearly suicide rates were given for 100 000 inhabitants. For statistical calculations, we used Excel 2011, SPSS v. 23 and NIH Joinpoint Regression Program v. 4.8.0.1. Results: Between 2000 and 2019, there was a 51.4% reduction in the suicide mortality (females: 15.57 vs. 7.69/100 000; males: 51.5 vs. 24.73/100 000; total population: 32.61 vs. 15.85/100 000). The greatest declines occurred among males and middle-aged. At the same time, the rate of young single females declined only slightly. The most common method of commitment remained hanging (58.4%). During the 20-year-long period investigated, there was a temporary halt between 2006 (24.43/100 000) and 2010 (24.88/100 000) in the otherwise steadily declining trend of the rate. One of the major underlying causes of this plateau is presumed to be the healthcare reform commenced in 2007 with negative impacts on psychiatric services. This plateau was observable in almost all subpopulations irrespective of their age, marital status and the suicide method they used. The decline of the rate restarted only after 2010. In the last 10 years, suicide mortality has decreased by 36.3% (from 24.88 to 15.85/100 000) in Hungary, which is a very good result in a European comparison. Conclusion: Due to an unsound health reform threatening the psychiatric care, the previously experienced declining trend of the suicide rate halted in 2006 and has remained almost unchanged for a few years during which psychiatric services could be restored in some degree. From 2010, as a consequence of this restoration, the marked decline of the suicide rate restarted and has been remained stable. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1283–1296.

While suicide rates did not change (or decreased) in the first pandemic year (i.e., 2020) in the majority of countries, in Hungary the number of completed suicides rose significantly.In our study, we investigated whether the unfavourable trend reversal of the Hungarian suicide rate following the outbreak of COVID-19 pandemic persisted in the second pandemic year.We used an interrupted time-series analysis with Prais-Winsten regression, controlling for time and seasonal effects as well as autoregressive effects, to estimate the effect of the pandemic on the suicide rates of the Hungarian male, female and total populations in 2020 and 2021.In the first pandemic year, we observed a significant increase in suicide rates in males and the total population. Although the case numbers for males and the total population in 2021 exceeded the case numbers of the pre-pandemic year, regression estimates suggest that the increase in rates did not differ significantly from the pre-pandemic years in males and it was only found to be significant at the 10% level in the total population.Based on the examination of data from the first two pandemic years, we may conclude that by 2021 the adverse effect of the pandemic on suicidality reduced in the total population and disappeared in males. The question remains open whether this favourable development will continue. Orv Hetil. 2022; 163(48): 1895-1901.Bevezetés: Míg a legtöbb országban jobbára nem változtak (esetleg csökkentek) a szuicid ráták az első járványévben (azaz 2020-ban), addig hazánkban a befejezett öngyilkosságok száma szignifikánsan emelkedett. Célkitűzés: Tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy a hazai szuicid rátának a pandémia kitörése utáni kedvezőtlen fordulata folytatódott-e a második járványévben is. Módszer: Prais–Winsten-regresszió segítségével megszakított idősorelemzést alkalmaztunk, kontrollálva az autoregresszív hatás mellett az idő- és a szezonális hatásokat is, hogy megbecsüljük a pandémia hatását a 2020-as és 2021-es hazai férfi-, női és a teljes népesség szuicid rátájára. Eredmények: A járvány első évében az öngyilkossági ráta szignifikáns növekedését tapasztaltuk a férfiaknál és a népesség egészénél. 2021-ben a férfi- és a teljes népességben megfigyelt esetszámok meghaladták ugyan a járvány előtti év esetszámait, ám a regressziós becslés szerint a ráta növekedése a férfiaknál nem tért el szignifikánsan a járvány előtti évek szintjétől, és csak 10%-on bizonyult szignifikánsnak a teljes populáció esetében. Megbeszélés és következtetés: Az első két járványév adatainak vizsgálata alapján megállapítható, hogy a pandémiának az öngyilkosságra gyakorolt kedvezőtlen hatása 2021-re a teljes populáción belül mérséklődött, míg a férfiaknál eltűnt. Nyitott kérdés, hogy ez a kedvező fordulat tartósnak bizonyul-e a jövőben. Orv Hetil. 2022; 163(48): 1895–1901.

Összefoglaló. Bevezetés: Az öngyilkosság fő rizikófaktorának a pszichiátriai zavarokat tekintjük. A COVID-19 többek között neuropszichiátriai kórképek kialakulásához is vezethet. Ezen túl a pandémia egyéb velejárói, mint például az izoláció vagy a munkahelyvesztés, a társadalom egészséges tagjaiban is stresszhez, végül pszichiátriai zavarokhoz vezethetnek. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja annak a teóriának a tesztelése volt, hogy a fenti tényezők miatt együtt járt-e a járvány a hazai suicid halálozás csökkenő trendjének irányváltásával. Módszer: Vizsgálatunkban a megszakított idősorok elemzésének módszerét használtuk, a becslésekhez kvázi-Poisson-regressziót alkalmazva, hogy összehasonlítsuk a 2010 és 2020 közötti időszak havi bontású adataiból kirajzolódó trendek alapján a járvány időszakában (2020. március-december) "elvárt" öngyilkossági esetszámokat a ténylegesen bekövetkezett esetek számával. Eredmények: A COVID-19-hónapok alatt a férfiak által elkövetett öngyilkosságok száma szignifikánsan, 18%-kal nőtt, ahhoz a trendhez képest, amely a COVID-19 hiányában állt volna elő. A teljes populációban szintén szignifikáns, 16%-os emelkedést lehetett megfigyelni, míg a nők által elkövetett öngyilkosságok száma nem tért el szignifikánsan a pre-COVID-19-időszak trendje alapján elvárt értéktől. Megbeszélés és következtetés: A járvány kitörése utáni időszakban a magyar férfiak szignifikánsan gyakrabban követtek el öngyilkosságot, míg a nőknél az adatok nem tükröztek lényegi változást. A más országokban kivitelezett vizsgálatok eredményei érdekes módon inkább csökkenést vagy nem szignifikáns változást jeleztek, amikor a COVID-19-éra suicid számait az azt megelőző időszakok számaival hasonlították össze. A hazai és a nemzetközi eredmények közti eltérések magyarázata egyelőre még nem ismert, így a téma mindenképpen további vizsgálatokat igényel. Orv Hetil. 2021; 162(41): 1631-1636.Psychiatric disorders are the main risk factors for suicide. COVID-19 may result in the appearance of neuropsychiatric syndromes. Moreover, other corollaries of the pandemic (e.g., isolation, job loss) may lead to increasing stress and, ultimately, psychiatric disorders even among the non-infected population.We aimed to test the theory of whether the pandemic, due to the aforementioned factors, was associated with the reversal of the declining suicide rate trend in Hungary.To compare the observed number of suicides during the COVID-19 months (March-December 2020) with the expected numbers, we used an interrupted time series model and, for the estimations, quasi-Poisson regression. Expected numbers were calculated based on trends derived from monthly data between 2010 and 2020.During the months of the pandemic, the number of suicides among males rose significantly by 18% compared to the hypothetical trend that would have occurred in the absence of COVID-19. A significant increase (16%) was also observed in the total population. By contrast, the number of female suicides did not differ significantly from the number expected based on the pre-COVID-19 trend.After the outbreak of the epidemic, Hungarian males committed significantly more suicides, while no relevant changes were observed among females. Interestingly, studies from other countries found either no change or decrease when comparing suicide numbers from the COVID-19 period with the corresponding numbers from the pre-COVID-19 period. The explanation for this discrepancy is still lacking, so further investigations are needed. Orv Hetil. 2021; 162(41): 1631-1636.

Összefoglaló. Bevezetés: Az öngyilkosság régóta jelentős probléma hazánkban. Célkitűzés: Az elmúlt 20 év során elkövetett, befejezett öngyilkosságok elemzése három időintervallumban (2000-2006, 2006-2010, 2010-2019) nemek, korcsoportok, az elkövetési mód, a családi állapot és a munkanélküliség szempontjából. További célunk volt a pszichiátriai ellátást negatívan érintő, 2007. évi egészségügyi reform suicid halálozással való összefüggéseinek vizsgálata. Módszer: A suicid halálozást a Központi Statisztikai Hivatal adatainak felhasználásával elemeztük. Az évenkénti suicid rátát 100 000 lakosra adtuk meg. Az adatok statisztikai feldolgozásához az Excel 2011-es, az SPSS 23-as és az amerikai NIH Jointpoint programjának 4.8.0.1-as verzióját használtuk. Eredmények: 2000 és 2019 között 51,4%-kal csökkent a suicid halálozás (nők: 15,57 vs. 7,69/100 000 fő; férfiak: 51,5 vs. 24,73/100 000 fő, összlakosság: 32,61 vs. 15,85/100 000 fő). A legnagyobb mértékben a férfiak és a középkorúak körében csökkent a mortalitási ráta, a legkevésbé a fiatal, egyedülálló nőknél. A leggyakoribb elkövetési mód változatlanul az akasztás (58,4%). A 20 évig tartó rátacsökkenés 2006 után több évre megtorpant, és egészen 2010-ig nagyjából konstans maradt (24,43 vs. 24,88/100 000 fő). Azt feltételezzük, hogy ennek hátterében jelentős részben a pszichiátriai ellátórendszert negatívan érintő, 2007-ben bevezetett egészségügyi reform állt. Ez a megtörés kimutatható volt szinte minden korcsoportnál, a leggyakoribb elkövetési módoknál, és egyaránt érintette a hajadonokat/nőtleneket, a házasokat, az özvegyeket és az elváltakat. Csak 2010 után kezdődött újra a suicid mortalitás szignifikáns csökkenése. Az utolsó 10 év alatt 36,3%-kal csökkent a suicid mortalitás (24,88 vs. 15,85/100 000 fő), ami kiemelkedő eredmény az európai országok körében. Következtetés: Egy elhibázott, a pszichiátriai ellátórendszert sújtó egészségügyi reform következményeként az addig egyenletesen csökkenő suicid halálozás üteme 2006 után megtört, és néhány évig stagnált. Több évig tartott, mire bizonyos mértékig rendeződött a pszichiátriai ellátórendszer, és ennek köszönhetően 2010 után ismét folyamatosan és szignifikánsan csökkent a suicid mortalitás. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1283-1296.In Hungary, suicide has been a major public health issue for a long time.Our objective was to examine data on completed suicide cases in Hungary from a 20-year period divided into three intervals (2000-2006; 2006-2010; 2010-2019) grouped by sex, age, methods of commitment, marital and employment statuses. An auxiliary aim was to assess the associations between the healthcare reform in 2007 (with unfavourable impacts on the psychiatric care system) and suicide mortality.Data on suicide were provided by the Hungarian Central Statistical Office. In all cases, the yearly suicide rates were given for 100 000 inhabitants. For statistical calculations, we used Excel 2011, SPSS v. 23 and NIH Joinpoint Regression Program v. 4.8.0.1.Between 2000 and 2019, there was a 51.4% reduction in the suicide mortality (females: 15.57 vs. 7.69/100 000; males: 51.5 vs. 24.73/100 000; total population: 32.61 vs. 15.85/100 000). The greatest declines occurred among males and middle-aged. At the same time, the rate of young single females declined only slightly. The most common method of commitment remained hanging (58.4%). During the 20-year-long period investigated, there was a temporary halt between 2006 (24.43/100 000) and 2010 (24.88/100 000) in the otherwise steadily declining trend of the rate. One of the major underlying causes of this plateau is presumed to be the healthcare reform commenced in 2007 with negative impacts on psychiatric services. This plateau was observable in almost all subpopulations irrespective of their age, marital status and the suicide method they used. The decline of the rate restarted only after 2010. In the last 10 years, suicide mortality has decreased by 36.3% (from 24.88 to 15.85/100 000) in Hungary, which is a very good result in a European comparison.Due to an unsound health reform threatening the psychiatric care, the previously experienced declining trend of the suicide rate halted in 2006 and has remained almost unchanged for a few years during which psychiatric services could be restored in some degree. From 2010, as a consequence of this restoration, the marked decline of the suicide rate restarted and has been remained stable. Orv Hetil. 2021; 162(32): 1283-1296.

Hyponatremia is the most frequent eletrolyte imbalance in hospitalized geriatric patient. The accompanying signs and symptoms can run a wide range and, therefore, these patients are usually admitted to various departments, i.e. neurology and/or traumatology first. Directed laboratory investigations demonstrate severe hyponatremia. Differential diagnosis can be very difficult and complex in the clinical settings. Firstly, spurious forms of hyponatremia have to be excluded, then the underlying cause should elucidated based on the patients hydration status and serum osmolarity. Hyponatremia can be divided into hyper-, hypo- and normovolemic forms. Moreover, it can be further classified as hypo-, iso- and hyperosmolar hyponatremias. The differentiation between renal and extrarenal salt wasting forms is hinged on the urine sodium concentration. Syndrome of inappropriate antidiuretic hormone secretion is the most common cause of normovolemic, hypoosmolar forms (named also as Schwartz–Bartter syndrome). The authors aimed to shed light on the often insurmountable difficulties of the diagnosis, differential diagnosis and appropriate treatment of this very frequent electrolyte imbalance by presenting a clinical case report. Their purported aim reflects upon the wide array of ethiopathogenesis of hyponatremia: various endocrine, renal diseases, inappropriateness of antidiuretic hormone secretion as well as the role of different medications (e.g. diuretics). This fine-tuned and intricate physiology of sodium metabolism could fortuitously be overturned by these mechanisms. Orv. Hetil., 2013, 154, 1235–1241.

A 38-year-old alcoholic man with severe iron deficient anaemia, and bloody-mucous stool was found to have haemorrhoidal bleeding. In spite of intravenous iron supplements haemoglobin levels were falling. He was admitted because of deteriorating condition, jaundice, severe anaemia (haemoglobin, 38 g/l) and iron deficiency. Except of toxic (alcohol) agent all other causes of liver disease could be excluded. Sclero-, and medical therapy, and abstinency resulted in a rapid improvement in his condition and subsequently rectal bleeding also disappeared. Bleeding from the upper gastrointestinal tract is a well known and serious complication in liver cirrhosis, however, a voluminous blood loss resulting in a life-threatening anaemia from lower gastrointestinal tract or haemorrhoids, as it was detected in this patient, is quite rare. Sclerotherapy seems to be an effective method with only minor complications when compared with other invasive techniques. However, the patient’s compliance even in liver cirrhosis with haemorrhoidal nodes is essential for a long-time success. Orv. Hetil., 2013, 154, 382–386.

Hyponatremia is the most frequent eletrolyte imbalance in hospitalized geriatric patient. The accompanying signs and symptoms can run a wide range and, therefore, these patients are usually admitted to various departments, i.e. neurology and/or traumatology first. Directed laboratory investigations demonstrate severe hyponatremia. Differential diagnosis can be very difficult and complex in the clinical settings. Firstly, spurious forms of hyponatremia have to be excluded, then the underlying cause should elucidated based on the patients hydration status and serum osmolarity. Hyponatremia can be divided into hyper-, hypo- and normovolemic forms. Moreover, it can be further classified as hypo-, iso- and hyperosmolar hyponatremias. The differentiation between renal and extrarenal salt wasting forms is hinged on the urine sodium concentration. Syndrome of inappropriate antidiuretic hormone secretion is the most common cause of normovolemic, hypoosmolar forms (named also as Schwartz-Bartter syndrome). The authors aimed to shed light on the often insurmountable difficulties of the diagnosis, differential diagnosis and appropriate treatment of this very frequent electrolyte imbalance by presenting a clinical case report. Their purported aim reflects upon the wide array of ethiopathogenesis of hyponatremia: various endocrine, renal diseases, inappropriateness of antidiuretic hormone secretion as well as the role of different medications (e.g. diuretics). This fine-tuned and intricate physiology of sodium metabolism could fortuitously be overturned by these mechanisms.A hyponatraemia a kórházba felvételre kerülő geriátriai betegek leggyakrabban előforduló elektrolitzavara. A kórkép változatos neurológiai és pszichiátriai tünetekkel járhat együtt, ezért a kórházi felvételek során a betegek az első ellátást gyakran ideggyógyászati vagy traumatológiai részlegen kapják meg, s csak a laboratóriumi vizsgálatok eredménye derít fényt a háttérben álló eltérésre. Az elkülönítő kórismézés nem könnyű: a hyponatraemia etiológiájának tisztázása elsődlegesen az extracelluláris volumen és a szérumozmolaritás figyelembevételével történhet. Előbbi vizsgálata alapján hypo-, normo- és hypervolaemiát, utóbbi meghatározása alapján hypo-, iso- és hyperosmolaris kórformák különböztethetők meg. Fontos a vizeletnátrium-ürítés ismerete is, ez alapján különíthetők el a renalis és extrarenalis sóvesztő formák. A normovolaemiával járó hypoosmolaris hyponatraemiás állapotok közül a leggyakoribb az antidiuretikus hormon túltermelése okozta Schwartz–Bartter-szindróma. A szerzők egy hyponatraemiás esetük bemutatásával felhívják a figyelmet az elkülönítő kórisme és kezelés nehézségeire, illetve korlátaira. Rámutatnak arra, hogy az állapot kialakulásában endokrinológiai kórállapotok, vesebetegségek és az antidiuretikus hormon szekrécióját befolyásoló egyéb tényezők mellett gyógyszer- (diuretikum) mellékhatások is szerepet játszanak. Orv. Hetil., 2013, 154, 1235–1241.

A 38-year-old alcoholic man with severe iron deficient anaemia, and bloody-mucous stool was found to have haemorrhoidal bleeding. In spite of intravenous iron supplements haemoglobin levels were falling. He was admitted because of deteriorating condition, jaundice, severe anaemia (haemoglobin, 38 g/l) and iron deficiency. Except of toxic (alcohol) agent all other causes of liver disease could be excluded. Sclero-, and medical therapy, and abstinence resulted in a rapid improvement in his condition and subsequently rectal bleeding also disappeared. Bleeding from the upper gastrointestinal tract is a well known and serious complication in liver cirrhosis, however, a voluminous blood loss resulting in a life-threatening anaemia from lower gastrointestinal tract or haemorrhoids, as it was detected in this patient, is quite rare. Sclerotherapy seems to be an effective method with only minor complications when compared with other invasive techniques. However, the patient's compliance even in liver cirrhosis with haemorrhoidal nodes is essential for long-term success.

The marked fluctuation in symptoms with a spectrum of behavioral problems contribute to misdiagnosis of Tourette syndrome. The authors review the recent progress in diagnosis and management with an emphasis on multidisciplinary approach. Possible associations with various genes have been found in etiology of Tourette syndrome. Development of the disease comes of dopaminerg neurotransmission disorder resulting in cortico-striato-thalamic system dysfunction. Tics are brief movements or sounds that occur intermittently and unpredictably mimicking fragments of normal behavior. Diagnostic criteria are based on the motor and vocal phenomena and their dynamics. The key concept in management are the tic severity scaling correlating with quality of life measurements. Therapeutic interventions indicated at severe alteration in patient's quality of life. Treatment plan combines various drug protocols, psychotherapy and behavioral therapy which should be optimalized for most disabling symptom. Social isolation and self injurious behavior complicates the treatment resistant, severe cases. In these subgroup of patient, an adequate selection of stereotactic intervention could provide an effective control of tic severity or behavioral disorder. Tourette syndrome, as a typical neuropsychiatric disorder, is a striking example for improved efficacy of multidisciplinary approach.